"Az eksztázis fontos, szakrális előjogunk. Minden élőlény születési joga, mert Isteni Anyánk a folyamatos eksztázis állapotában van. Igazából kérdéses, hogy bármilyen élőlény képese valódi virágzásra az eksztázis szentérzése nélkül. Az összes jóga-tanítás alapja, a termékeny föld, melyből a jóga összes válfaja fakad, az upanisadok, melyek a Védák misztikus doktrínáit taglalják. Az upanisadok közül a legfontosabb, legrégibb és a legnagyobb a Brihad-áranjaka Upanisad. A Brihad-áranjaka legfontosabb részeit Jágjavalkja Risi (látnok) tanítja, ugyanaz a látnok, aki feltalálta a Brahman-doktrínát, mely szerint minden a határtalan Tudat része. Jágjavalkját meghívták Dzsanaka király udvarába, és az udvari papjai vitára hívták ki. Amikor megkérték, hogy írja le: milyen volt a határtalan tudat élménye, a látnok azt válaszolta: „Képzeljétek el a világ leggazdagabb emberének örömét, a legnagyobb szexuális orgazmussal kombinálva, hozzáadva a világ leghatalmasabb emberének befolyását. Most szorozzátok meg ezt három milliárddal. Ekkor megértitek, milyen a Brahman megtapasztalásának eksztázisa.” Nem igazán nevezhetjük prűdnek ezeket a régi látnokokat. A Vigjána Bhairava egy hasonló idézetében javasolja Siva a szexuális eksztázis alapos megvizsgálását, mely a Vigjána Bhairava szerint nem az érzékszervi stimulációnak, hanem az azt megfigyelő tudat (Siva) eksztatikus természetének köszönhető.
A Bhagavad-gítában is erőteljes nyelvezettel van leírva a kinyilatkoztatás: A 11.12. vers szerint „Még sok ezer Nap egyidejű ragyogása az égben sem hasonlítható Isten ragyogásához (ahogy Ardzsúna látta).” Ez a leírás is messze esik a jámbor üdvözülés elképzelésétől.
Miután megtanultunk egy hihetetlenül nagy tárgyra koncentrálni, beteljesítettük Patandzsalí követelményeit az 1.40. szútrában. Az 1.41. szútrában azt javasolja, hogy fókuszáljunk a látottra, a látásra és a látóra. Míg az ánanda szamádhi csak a látottra koncentrál, a 6. szamádhi a látásra fog koncentrálni (aszmitá és a buddhi). A látást feloszthatjuk én-ségre (aszmitá), melyet a 6. szamádhiban tapasztalunk meg, és intelligenciára (buddhi), mellyel a 7. szamádhiban foglalkozunk. A látóról, vagyis magáról a tudatról (purusa) a 8. szamádhiban lesz szó.
A „tudat” kifejezés némi tisztázásra szorul. A nyugati pszichológia gyakran arra használja, amiről tudatosak vagyunk, más szavakkal az elme tartalmára. A jógában és az indiai filozófiában viszont a tudat a „tudatos lényt” jelenti. A nyugati tudomány azt mondaná, hogy az elme az, ami tudatos, és utána leredukálnák az elmét a testre (vagyis biokémiai és bioelektromos impulzusokra). Mély meditációban azonban, melyet általában évtizedeken keresztül gyakorlunk, azt találjuk, hogy a tudatot nem az elme tartalmazza, és nincs is jelen benne, sem a testben, hanem úgy tapasztaljuk, hogy a test és az elme olyan alkalmazások, melyek az „én-ség” operációs rendszerén belül működnek, amit szanszkrit nyelven általában aham-vrittinek vagy ahamkárának (én-tevő) neveznek. Patandzsalí erre az én-ségre érti az aszmitá kifejezést. Ha még mélyebbre megyünk a meditáció gyakorlásában, akkor azt találjuk, hogy a tudatosság nem is itt lakozik, hanem van egy még mélyebb magja az emberi lénynek, mely tapasztalja a testet, elmét és még az én-séget is, egy mag, mely úgy érzékeli mindezeket mint felszínes vagy külső rétegeket. Csakis ebben a legmélyebb rétegben található a tiszta és tartalom nélküli tudatosság. Ez a réteg a tudat, a purusa."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése