A kukorica-szimbólum

Lassanként alakul a kapcsolatom a növényekkel, a bennük lakozó tanító szellemekkel, ráadásul elég érdekesen, mert azok a növények, melyek eddig meditációban megjelentek, általában dél-amerikai eredetűek voltak. A sárkányvér (Croton lechleri), a mexikói hajnalka (Ipomoea tricolor) és a fehér zsálya (Salvia apiana) mellé lassan megérkezett a kukorica (Zea mays) is. A mexikák, maják, aztékok szent növényéről sok mindent lehetne írni, de először egy általános gondolat a Növények Népével kapcsolatban. A mai világban a legtöbben élelmiszerként, gyógyhatású anyagként, vagy szoba- esetleg kert-dekorációként tekintünk a növényekre, vagy amikor kimegyünk az erdőbe, a buja természetbe, akkor szép biodíszletnek tekintjük, de nem értjük, érezzük, hallgatjuk a növények kommunikációját és tanításait. Mivel az ember régóta ilyen kizsákmányoló módon viszonyul a növényekhez, ők hallgatnak, és szolgálnak, de a bölcsességüket csak azután fogják megosztani velünk, hogy megtanultunk hallgatni rájuk, és kiérdemeltük a bizalmukat. Legalább olyan nagy tanítók, mint az erőállatok vagy a szellemi tanítók, de lassabban fogadnak a bizalmukba. E bizalom elnyerésének a legjobb módja az, ha van egy földünk, kertünk, és együtt élünk a növényekkel, és kapcsolódunk hozzájuk élő formájukban, nem csak leszüretelt, learatott, szárított, a Földanyától már elválasztott formájukban. Én is palántáztam itt az erkélyünkön a panelben, éppen ma ültettem át a kis kukorica-hajtásokat, de lehet, hogy vetek még egy párat. 

Nos, akkor most térjünk rá a kukorica-szimbólumra. Amikor két hete az utolsó lélekvisszahívást csináltam az Atma Centerben (utána jött a karantén, és be kellett zárnunk), a gongon hirtelen megláttam ezt a szimbólumot. Odinra gondoltam, és magamban megkérdeztem: "Biztos? Hiszen az északiak nem ettek kukoricát, mert amikor az Újvilágot felfedező hajósok már behozták azt Európába, a viking kornak már vége volt!" Odin azonban sokat sejtetően kacsintott bal szemével, és eldöntöttem, hogy külön rá kell "utaznom" erre a szimbólumra, hogy pontosan megtudjam, miről is szól. 

Egy következő alkalommal leültem otthon, és elkezdtem dobolni, majd egészen hamar Odinnál teremtünk az erőállataimmal. Odin egy fehér rúnát nyújtott át, rajta arany színnel a kukorica szimbóluma, ahogyan itt a képen is látjátok. A köldököm és a szegycsontom közé "rajzolta" lándzsájával, az erő, táplálék, és a gazdagság területére célozva. Azt mutatta, hogy ez egy termékenységi szimbólum, és aki használja, vagy akire kivetítem, annak szárba szökkennek az elültetett magjai, terveit siker koronázza, és nem csak ételben fog dúskálni, hanem egészséges lesz és sok lesz a vagyona is. A megérett kukorica termése kipattant, és aranypénzek formájában hullott alá a földre. Az óészaki nyelvben is szerepel a "korn" szó, bár ők általánosságban a gabonaszemre használják, és főleg árpát, rozst és búzát vetettek a viking ősök. Ismét felmerült bennem a kétely, hogy "De hát a vikingek nem kukoricáztak!", mire Odin azt válaszolta: "Azt gondolod, hogy én csak a 11. századig léteztem, és utána nyugállományba vonultam? Azóta, sőt előtte is figyelemmel kísértem a világ folyását, és a Földkerekség, sőt, a kilenc világ minden növényét ismerem, nem csak azokat, amik Észak-Európában teremnek!"

A kukorica a maja mitológiában is szent növénynek számított. A Popol Vuh mondája szerint a Hős Ikrek, a termékenység istenei kihívták az Alvilág urait (a halál isteneit) egy labdajátékra, hogy megmentsék az apjukat, az Ősatyát, aki egyben a Kukoricaisten is, és végül győzelmet arattak. így a maják ötödik korszakának kezdetét Kr.e. 3114-ben a feláldozott Első Atya újjászületése jelzi kukoricaként. A Kukorica-isten így az Emberiség fenntartója és táplálója lett. A Kukorica-isten mítikus újjászületése a teremtés kezdetén a maja-kicse indiánok metaforája a születés-halál-újjászületés ciklusára. A kukorica-szimbólum tehát nem csak az élelmet, hanem a halál feletti győzelmet, az újjászületést is szimbolizálja.