Tisztító örvény

Több mindenkitől hallottam, hogy a mostani hetek nehéz időszakot hoznak a belső munka terén, de külső valóságunkban is érhetnek bennünket megpróbáltatások. Én elsődlegesen azt érzékelem a napokban, hogy nagyon sok a teendő, és nem tudom utolérni magamat. Kedden például felkeresett az egyik vendégem, hogy segítsék rajta sámándobos kezeléssel. Egy régi gerinctörésből fakadóan néha elkezd zsibbandni a bal oldala, és alig tudja mozgatni a kezét és a lábát, főleg, amikor fáradt és túlterheli magát. Nem szoktam ígérni semmit, de általában megteszem, ami tőlem telik, és reménykedem a kedvező végkimenetelben. 

A sámáni gyógyítás lényege nem a technikai tudásban vagy az egyéni képességekben van, hanem inkább abban, hogy mennyire tudom féretenni az egómat, és üreges csővé válni, hogy a szellemvilág általam meghívott gyógyítói meg tudják tenni azt, amit kell, és ők általában jobban tudják, hogy mit kell tenni, mint mi. Ez alkalommal is erre törekedtem. A vendégem nagy nehezen tudott csak felmenni az Atmában a lépcsőn, még segítséggel is. Kezelés után azt mondta, hogy mindene sokkal jobban mozog, és egyedül lement a lépcsőn, másnap már dolgozott is. 

Kedden este dobkörre mentem Oguzhoz, és ott is azt mondtam a kezdő körben, hogy ennek a vendégemnek szeretnék kérni még gyógyító erőt, hogy minél jobban rendbe jöjjön. Elkezdtük a dalokat, majd az éneklő sámán gyakorlat következett. A révülés elején nagy zagyvaság kavargott benem, mintha egy óriás, ellentmondást men tűrő turmixgép kavarná egyre jobban föl az elmémben kialakított "rendet", melyben az ember hajlamos a kellemetlen vagy csúnyácska dolgokat besöpörni a tudatalatti szőnyege alá, és így könnyebben elhiszi, hogy az ő tudatában már rend van, sőt, tisztaság. Most tehát jött, jött, kavarodott fölfelé a képek sokasága, én meg csak próbáltam türelemmel várni, hátha kitisztul a kép. Az álló gyakorlatnál ismételgettem a kérésemet, és lassacskán elindult az utazás. Egy havas, északi ázsiai sztyeppén álltam, a háttérben nagy hegyek voltak. Egy tibeti külsejű, ráncos arcú, bajuszos alak jelent meg előttem, Djwhal Khul. Ilyenkor valahogy telepatikusan megjelenik a tanító neve is, illetve az arcvonásairól is megimserem nagyjából, már korábban is találkoztam vele utazás közben. Egy jade kristálykoponyát nyújtott felém, melyet a kezembe vettem, majd megkérdeztem tőle: "Ki vagy te?" "Quan Yin vagyok" - jött a válasz. Quan Yin a kínai buddhizmus egyik női minőségű bódhiszattvája, és mivel már sok utazásomban megjelent és segített, kezdem őt is az egyik tanítómnak tekinteni, és igyekszem majd utánanézni, hogy milyen spirituális-mitológiai tulajdonságokkal ruházták fel a történelem során. 

Eszembe jutottak a kristálykoponyáim, melyek közül eddig IxChel, a fehér tejkvarc koponya volt női minőségű, és ezek szerint lehet, hogy a jade koponya is az lesz, ha egyszer megérkezik. Ekkor láttam a vendégemet is, akinek a gyógyítást kértem. Quan Yin megtisztította a vendégem gerincét, míg végül ragyogó arany fényoszlop világított át a csigolyák között, és minden fekete energiablokk lerobbant róla. Én is kaptam közben gyógyítást, és a többi gyógyító szellemi segítőmet is hívtam, akik jönni szoktak. Egy szimbólumot is láttam, mintha egy fénykígyó kúszott volan az égen, mindkét oldalán öt-öt csillaggal, de lehet, hogy a csillagok a szárnyai voltak. A kínaiak szokták ilyen hosszú, kígyószerű formában ábrázolni a sárkányokat, és később felfedeztem, hogy Quan Yint is úgy ábrázolják, mint aki egy sárkányon ülve repül.

Utána azt láttam, hogy Quan Yin és IxChel mintha kézen fogva, repülve keringenének a levegőben a Föld felett, és folyamatos forgásuk egy erőteljes zöld-fehér tisztító örvényt hozott létre, melyből spirálszerűen áramlott lefelé a gyógyító energia a Föld felé, pontsabban Kína felé, ahol a koronavírus-fertőzés középpontja volt. Az örvény hatására a szennyező energia lefelé tolódott, az Alsó Világba, ahol sakálfejű őrök várakoztak, és amikor a koronavírus szelleme odaért, akkor egy kékes kristályfalú ládikában fogylul ejtették és bezárták. A betegség-démonokat nem mindig lehet vagy kell teljesen megölni, mert valamikor még szerephez juthatnak megint. De el lehet küldeni őket, hogya a támadásuk oka már megszűnt. Ebből a képből valahogy azt szűrtem le, hogy a járvány  a közeljövőben alább fog hagyni, és a fetőzöttek java részét ki tudják kezelni, mert a járvány kirobbanásának célja megszűnt.

Rákérdeztem Quan Yintől, hogy miért kapták a kínaiak ezt a járványt a nyakuk közé. "Mert elfelejtették régi isteneiket és az égi szellemeket, akiket őseik, a sámánok tiszteltek. Mohóvá váltak, és minél több anyagi javat akarnak felhalmozni, anélkül, hogy hálát adnának a Természetnek, mely biztosítja ezt nekik. Meg kell tanulniuk újra tisztelni a Természet isteni erejét."

Az "éneklő sámán" gyakorlat végén elindultunk körbe, és egy erőállat-tánc vette kezdetét. Én is hívtam az erőállataimat, és jó volt eggyé válni velük, érezni a szárnyalást, és méltóságteljesen lépkedni, mint a farkas vagy az oroszlán. Itt is előjött Quan Yin, és azt éreztem, mintha beléptem volna a testébe. Quan Yin gyakran úgy jelenik meg nekem, hogy a két tenyerében egy tálka van. Ebben két mélyedés van, és mindkettőben fehér, tejszerű ital, amit meg kell innia annak, akit gyógyít. Most úgy éltem meg Quan Yinként, hogy ez a nedű az én melleimből folyt abba a két mélyedésbe a tálkában. Az egyik az "Elfogadás", a másik pedig az "Elengedés" minősége volt. Az erőállat-tánc egyre lüktetőbbé vált, és én egyre könnyedebbnek éreztem magamat. A végén megállt a dob, és mi is megálltunk, amjd lefeküdtünk. A fekvő utazás a számomra már inkább megérkezés volt, kellemes, földelő megnyugvás, a kiüresedés és a stabilitás megélése egyben.