A mai diádon páratlan számban volt a csapat, és így Oguz azt mondta, hogy én doboljak vele, miközben a többiek diádoznak. Na, gondoltam magamban, jó hogy megúsztam ma a diádot, bár igazából mostanra már úgy érzem, hogy letettem az ezzel kapcsolatos ellenérzéseimet. Persze azért azt gondoltam, hogy így könnyebb dolgom lesz, mint amikor benne vagyok a kérdezz-felelekben. Oguz elkezdett dobolni, én pedig igyekeztem követni, de közben elég hamar rájöttem, hogy ez nem is olyan egyszerű dolog. Néha elhibáztam, de igyekeztem nem ráfeszülni, hanem figyelmesen, de belelazulva követni.
Közben megértettem azt is, hogy mi a különbség az utánzás, másolás, vagy a saját dolgom ráerőltetése, és a tényleges követés között. Amikor ezt az állapotot sikerült elérnem, akkor elindult egy utazás, miközben nyitott szemmel Oguzt néztem, és doboltam. Először egy függőhídon mentünk, mely ütemesen lengett a lépéseinkre, és ezért ugyanoda kellett lépnem, ahová Oguz lépett előttem, és ugyanabban a ritmusban. Eleinte láttam a függőhíd másik oldalán a hegyormot, azután kezdett ködbe veszni az egész, majd azt vettem észre, hogy már nincs is alattunk kötélhíd, hanem levegőköteleken haladtunk tovább, majd már repültünk, de közben saját magunk teste is átváltozott fénytestté, és már a fény sebességével száguldottunk. Utána már csillagról csillagra szálltunk, mint a csillagképeket összekötő fénycsíkok. Azután már körbe-körbe keringtünk a csillagképek között, és az egész egy fényes körré állt össze, majd koronggá, és végül egy fényes gömb közepében voltunk. Oguz dobolás közben felállt, és tánchoz hasonló mozdulatokat tett a kezével, miközben lassan dobolt. Én azt láttam, hogy a tánc-koreográfia is egy szertartás, egy történet volt. Oguz először a látomásomban három dimenzióban táncolt, majd egyre jobban kezdett kiterjedni a minta, és olyanná vált a tánc, mint a fonál, amely összetartja az Élet nagy szövetét.
A kép lassan átalakult egy nagy földgombóccá, melynek a közepében voltunk, és tovább lüktettek a dobok, mintha a Földanya szívének lüktetése ellne. Ezután azt láttam, hogy a dobjaink vették át a vezetést, és elkezdtek egymással szemben táncolni, egy kék és egy narancssárga fényparipa. A két paripa körbe-körbe táncolt, és a mozgásuk közepette kialakult az Életfa. Egyre több és több erőállat kezdett bekapcsolódni a táncba, farkasok jöttek falkában, sok ló, medvék, sárkányok, ragadozó madarak, majd kígyók és békák is kezdtek jönni.
Ezután fokozatosan leereszkedtünk az Életfa gyökerei közé, és a Föld alatt az Életfa tükörképét láttam fejjel lefelé, és mintha minden rézből, ezüstből és aranyból lett volna az Alsó világban, a fák, a levelek, a patakok, és az állatok is. Sok gyémánt világított mindenhol. Az Alsó Világ egyik sarkában volt a Holtak Birodalma, és itt ki-ki éldegélt a családjával, de voltak olyanok is, akik pokoli szenvedéseket éltek meg. Ismét azt láttam, hogy a lelket a saját tudata börtönzi be a szenvedésbe. Az Életfa törzsében fénycsíkokat láttam, és azokon keresztül felemelkedtünk a felszínre. Azt láttam, hogy az Életfa törzsében, kérgében lévő mintázatok sok-sok civilizáció történetét tartalmazzák. Tovább emelkedtünk felfelé, és sok szellemlényt láttam az Életfa körül, akik mindenféle hangszereken játszottak: hárfákon, harsonákon, és olyan kristály-hangszereken, amiket a fizikai valóságban el sem tudunk képzelni. Még tovább fölfelé Tengrit láttam, a végtelen Eget és rajta az Ős-Istent és Istennőt, akik sok-sok formát vettek fel, ahogy mindenki a hite szerint megsezmélyesíti őket. Volt, amikor szakálla volt, vagy bajusza, vagy hadvezérnek volt öltözve, és volt, amikor bölcs öregembernek látszott. Az Ősanya is hajszínnek és bőrszínnel jelent meg, különböző ősi kultúrák ruháiban és díszaivel díszítve, de mindegyikben nagyon szép volt.
Ezután geometriai ábrákat láttam, először platóni szabályos testek világító, forgó kontúrjait, sok-sok fénytengellyel, majd az egész fraktálokká kezdett kicsipkéződni, és az egész kép lassan szivárványszínű örvényekké vált, majd a psztellszínek fokozatosan összemosódtak, és kifehéredtek. Végül beleolvadtunk a Fénybe. Ez az Igazság... Ugyanakkor azt is láttam, hogy a Fényből vissza lehet jönni, tehát az utazást bármikor vissza lehet forgatni, és újra a háromdimenziós valóságban tudunk tevékenykedni. Ekkor már nem láttam képeket, hanem csak utasításokat hallottam a szellemi úttal kapcsolatban, mintha a Szellemvilág suttogta volna kórusban:
Maradj a folyó közepén, ott vagy a leginkább biztonságban...
Nem kell akarni, csak válj eszközzé, üreges csővé, és minden át fog áramlani rajtad...
Türelem, kitartás, figyelem...
Lényegítsd át a szenvedést erővé, tisztasággá és tudatossággá...
Egyszerre legyél tudatos mindenről...
Terjeszd ki a tudatodat fokozatosan, lebontva az akadályokat és az önkorlátozó hiedelmeket...
Lassan véget ért az utazás... még soha nem volt részem ilyen hosszú, konkrétan 45 perces utazásban, ráadásul nyitott szemmel. Egy újabb kiterjedését tapasztalhattam meg a Szellemvilágnak...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése