Az Élet lüktetése

Ma volt az idei első dobkör. Volt még egy megélésem az év végi böjtös elvonulásunkon is, amit nem írtam le külön blogbejegyzésben, úgyhogy ezt most idebiggyesztem, és valamennyire kapcsolódik is a mai dobkör eseményeihez. Az elvonulás harmadik napján vezettem egy transzlégzést, ahol nagyon mély megélésekről számoltak be a résztvevők, olyanok is, akik régóta járnak transzlégzésre. Én mindig szeretem a légzés lüktetését hallgatni, ahogy dobolok és bíztatom az embereket, tartom a teret. Amikor lefeküdtek, és folytatták a légzést, azt láttam, hogy egy nagy, aranyló piramisba rendeződik a sok prána, ami körbe-körbe áramlott, és ez a piramis nem is olyan szabályos oldalú volt, mint az egyiptomiak, hanem inkább egy térbeli mandalára hasonlított, amilyeneket a buddhisták szoktak építeni, hogy bemutassák az univerzum rétegeit. Mindegyik szinten csodálatos térbeli geometriai ábrák bontakoztak ki, aranyló fényben. A második képen a berobuduri buddhista sztúpa látható, amit hasonló fromában építettek meg. Az egész év végi időszak, a téli napfordulóval kezdve, az év végi elvonuláson át a szombati szülinapi koncertemig bezárólag nagyon erős volt, de azért meg is viselt egy kicsit, legalábbis a pihenés terén volna mit bepótolnom. 

A mai dobkörre sem éppen pihent állapotban érkeztem, mert a blogom átállása miatt hajnalig tesztelgettem az alkalmazásokat. A mai napot azért sikerült végigcsinálni nagyjából odafigyelve. Két kezelést és egy csoportos jógát tartottam meg, és még jógáztam is előtte, és utána mentem a dobkörre. Néhány dal után Oguz elkezdett dobolni, és mondta, hogy lélegezzünk intenzíven. Én elkezdtem belevinni magamat egy transzlégzésbe, és közben mindenféle érzelmek, gondolatok kavarodtak fel bennem. Az egyik a nosztalgia, hogy már régen voltam transzlégzésen, mert megszűntek a lehetőségek, és amikor én tartom, az is lelkesítő, de olyankor a folyamat másik oldalán vagyok. Ugyanakkor, talán amiatt, hogy régen gyakoroltam, mindenféle félelmek és elvárások is előjöttek, amikről tudom, hogy el kell engedni, ha egy jó hosszú transzlégzésben benne vagyok. Most azonban lélegeztem tovább, lesz ami lesz. Hívtam az erőállataimat, és megismétlődött egy kép a délelőtti gyógyításból: egy szakadék szélén állok, előttem a mélyben izzó lávafolyam, és ahogy lélegzem, oda hullanak be belőlem azok a destruktív, kaotikus érzelmi energiák, tudati tartalmak, amiktől már meg kell szabadulnom. 

Oguz azt mondta, hogy álljunk fel, és végezzük el az "éneklő sámán" gyakorlatot. Itt a légzés nem annyira lihegős, inkább a kiadott hangokra koncentráltunk, az utaztatott, és a dobszó. A fejünket felfelé kellett fordítani, és úgy énekelni. Én azt éreztem, mintha egy porszívó elkezdett volna húzni felfelé, a Felső Világok felé. Az erőállataim érdekes módon, háromemeletes formába rendeződtek el. Alul a sárkányom volt, rajta egy rénszarvas állt (ő még nem nagyon jött eddig), fölötte pedig a sasom volt. Össze voltak kapaszkodva, mint a fenti képen a három erőállat. Ez egy mexikói szobor, amit az oltáramon tartok, és a három világot képviseli. A kígyó az alsó világ erőállata, a jaguár a középsőé, míg a kondorkeselyű a felső világot képviseli. Szóval a három erőállat elkezdett szállítani engem fölfelé, egyre magasabb régiókba. Galaxisok és csillaghalmazok gyűrűin mentünk keresztül, és a fény-sötétség játéka tórusz-szerű gyűrűkbe és más, gömbölyded, csepp alakú mértani alakzatokba rendeződve lüktetett. Egyre magasabbra érkeztünk, és megláttam Thoth-ot, aki úgy szokott megjelenni, mint egy nagy, kapucnis köpeny, amelyen belül csak a csillagok ragyognak. A feje helyén szokott lenni egy nagy fényes gömb, lábai nincsenek, és a kezében tarja az Akasha könyvét, aminek a lapjai szintén ragyogó fényt árasztanak. Most a köpönyegen kívüli és belüli sötétség és fény érdekes játéka nyilvánult meg: a sötét átváltott fénybe és fordítva, a kívül átfordult belülre, és fordítva. 

Utána még magasabbra mentünk, és már nem csak egy alakban láttam Thoth-ot, hanem mintha egy nagy gyűrűt alkottak volna a szerzetesek, vagyis a hozzá hasonló, fénylő köpönyegek, és körben táncoltak, hullámoztak. Egy kicsit pálos hangulata is volt ennek a képnek, ami után megjelent Odin, a Sleipnir lovon, és megmutatott egy újabb szimbólumot, ami először mintha egy hernyó, vagy lánctalp-szerűség lett volna alulnézetben, majd jobban letisztult, és egy kereszt lett belőle, amit itt le is rajzoltam. A keresztnek mind a négy szárán van még egy kereszt, illetve a függőleges, hosszabb szárain még egy-egy vonal keresztben. Az izlandi Galdrabókban vannak hasonló mágikus ábrák. Azt nem közölte Odin, hogy pontosan mi a szimbólum jelentése, tehát erre majd vissza kell térni. Egy kicsit emlékeztet a pilisszántói Pálos kőre, ami szintén a világon egyedülálló kereszt-ábrát tartalmaz. 

Ahogy álltunk és énekeltünk tovább, kitisztultak a hangok, és egyre magasabbak lettek. Én azt éreztem, hogy az energia elindul azon testrészeim felé, amelyeket gyógyítani kell. A bal térdemre, nagylábujjamra és a jobb szememre kértem a gyógyítást, amely begyulladt a decemberi elvonulás után. Úgy éreztem, mintha csillagok miriádjai gyűltek volna össze ezekben a testrészeimben, és bizseregni kezdtek. 

Ahogy elhalkult az ének, Oguz azt mondta, hogy feküdjünk le, és egy mondatban fogalmazzuk meg azt, ami a legfontosabb dolog számunkra a következő évben, és amihez útmutatást, erőt kérünk. Én azt mondtam magamban többször, hogy "Gyógyítást és gyógyító erőt kérek", majd jó mély relaxált állapotba kerültem, a mellettem levők szerint még horkoltam is. Viszont a végén kipihenten ébredtem, és valóban, ez egy értelmezhető üzenet számomra, hogy ha gyógyulni és gyógyítani akarok, akkor hagynom kell időt a pihenésre, a regenerálódásra. Amikor felültem, és elkezdődött a megosztókör, a bal kezem pont a verőeremre tévedt a bal lábfejemen. Éreztem a vér erős lüktetését, a szív folyamatos munkáját, ahogy észrevétlenül pumpálja a vért körbe az összes sejtünkbe. "Az Életerő ott van mindenhol, csak meg kell nyílnod a számára. Semmi bonyolult nincs benne."- jött az üzenet. és valójában tényleg ennyire egyszerű a dolog - ha sikerül üres csővé válni, akkor átjön rajtam keresztül a gyógyító erő, és tudok segíteni másokon. Az ember általában azért betegszik meg, mert elvágja magát az Életerő áramától. Amikor helyreállítjuk ezt a kapcsolatot, akkor az öngyógyító folyamatok beindulnak, és helyreáll az egyensúly. Jó évkezdés volt ez is, sok feladat vár még ránk az idei évben sámán-vonalon is.