Megjegyzés: A fentiekben az alábbi meditációs technikákat ismertük meg:
- A tarkó ütögetése meditáció közben
- Úszó mozdulatok béka-pózban és béka-hangok kiadása
"A
tudat negyedik tartománya a vízi lények tudata, Ezt a tudatot
ugyanazzal a szertartással lehet elérni, mint a kétéltű tudat
esetében, de egy hal hangját kell létrehozni. Amikor a halak
hangját adjuk ki (wow, wow, wow, wow), mintha levegő-buborékokat
bugyogtatnánk, és ezt legalább öt-tíz percig végezzük, akkor
elkezdjük érezni a változást az agyunkban. Úgy érezzük, mintha
uszonyaink lennének, és hogy telepatikus kapcsolatban a halakkal és
más vízi állatokkal.
Amikor
a bugyborékoló hangot minél „kerekebbé” tesszük, akkor egy
kis oxigén-buborékként látjuk a hangot megjelenni. Ekkor a hang
önálló, élő egységgé válik.
Ne
csak a hal-létet érzékeljük, hanem a planktont és az egysejtű,
szférikus élőlényeket is. Ezeknek a szervezeteknek nincs szeme,
mégis mindent érzékelnek maguk körül. Hasonlóképpen tegyük
érzővé a testünk egész felületét, mintha összerándulna az
érintésre.
Kapcsolatot
teremthetünk a sejtekkel is, melyek egy tömeggel körülvett
sejtmagból állnak. Éreznünk kell a középpontot, és
belehatolhatunk. Ennek a lényege az, hogy belemegyünk a végtelenül
kicsibe, és onnan pedig újra kifelé. Így érzékelhetjük a saját
sejtjeinket is, és gyógyíthatjuk őket. Ha saját magunkon meg
tudjuk tenni, akkor mások esetében is."
Megjegyzés:
A fentiekben az alábbi meditációs technikákat ismertük meg:
- Hal-hangok kiadása hason fekve
- Teljes test-érzékelés
- Utazás a testünk sejtjeibe és azok gyógyítása
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése