"5. Kristály-tudat
Amikor
megérkezünk a középpontba, akkor elérjük az androgün
állapotot. Ez a kristály-tudat, a tudat ötödik szférája. Amikor
a hét érzékszervünk teljesen megnyílt, akkor megjelenik az
érzékelés nyolcadik formája. Ez már nem áll az érzékszervek
befolyása alatt. Ekkor úgy érzékeljük a dolgokat, ahogy
valójában vannak. Nem ragadnak magukkal, hanem ehelyett felülről
látod, mint amikor egy madár néz le röptében az emberekre. Ez a
bölcs emberek spirituális állapota. Ezért van az, hogy az
ásványokból készült nagy kő vagy fém szobrok úgy néznek ki,
mintha természetfelettiek lennének, mintha itt lennének a
világban, de nem állnának a világ befolyása alatt.
Léteznek
kristálykoponyák a prekolumbiánus kultúrákból. Az egyik az
Emberiség Múzeumában található, Londonban. Ezek nagyon ritkák
és drágák. Ezek a kristálykoponyák a kristály-tudatot
képviselik, és őket használták a maja és inka arisztokrácia
beavatásához. Az érzelem- és gondolatmentesség példái voltak,
megmutatták, hogyan legyünk áttetszőek és hogyan maradjunk
semlegesek minden helyzetben. Amikor ránézünk egy
kristálykoponyára, vagy a képére, akkor ezt érezzük magunkban
is.
A
sámánok ugyanerre a célra használták a kristályokat, és hogy
emlékezzenek a tudatnak erre a szintjére. Gyakran a nyakuk körül
viselték a kristályokat, mint ahogyan én viselem a béka-talizmánt.
Nem kell, hogy nagyon művészi legyen az a tárgy; nézhetjük is a
kristályt, vagy a kezünkben tarthatjuk.
(Megjegyzés:
A British Museumban található kristálykoponyáról (lásd a képen) eddig nem
sikerült bebizonyítani, hogy valóban prekolumbiánus korból
származik, és hogy Közép-Amerikában készült. A koponyát egy
Eugene Boban nevű műkereskedőtől vásárolta meg a múzeum, aki
eredeti mexikói régiségek mellett hamisítványokat is eladott
több múzeumnak. A maja, azték és inka kultúrák régészeti
lelőhelyeiről nem nagyon kerültek elő hegyikristályból készült
tárgyak, viszont a különböző amerikai kultúrákban valóban
használtak a sámánok kisebb, megmunkálatlan kristályokat
erőtárgyként. A modern készítésű kristálykoponyákat viszont
valóban a fent említett módon, a Kristály-tudathoz és az
Akashához történő kapcsolódásra szokták használni az őrzőik.)
A
kristályok hangját ki is énekelhetjük. Ez a hang nagyon magas,
mint az „iii” hang, amit magasan és orrhangon is énekelhetünk.
A szúfik és az afrikai nők gyakorolták ezt. Így befolyásolták
a tudatukat vagy hoztak létre egy különleges hangulatot. A
Sixtus-kápolna fiú-kórusa is ugyanezt hozta létre, csak nem
tudatosan.
A
kristály igazából a napfény összesűrűsödése. Ez a hiedelem
mindenhol a világon fennmaradt. Most már tudjuk, hogy ha egy
gyémántot felhevítünk, akkor az ragyogó fehér fénnyé válik.
Tamás
bácsinak nem voltak kristályai, vagy legalábbis én nem láttam
őket, mert nem mindig mutatott meg mindent, ami volt neki. Volt egy
kis szkocska, amit mindig a nyakában hordott. Hogy mi volt benne,
azt soha nem láttam.
Viszont
emlékszem arra, ami egyszer márciusban történt. Bár
Magyarországon olyankor még általában hideg van, a hó elkezdett
olvadni, és nagy jégcsapok lógtak a falusi házak nádtetejéről.
Egy napon Tamás Bácsi elvitt minket egy borpincéhez, hogy hozzunk
el öt liter bort. Amikor a házak mellett sétáltunk, letörte az
egyik jégcsapot és azt mondta: „Tedd a jégcsapot a nyakadba, és
lassan számolj el kilencig. Mit érzel?”
„Hideget”
- mondtam.
Ezt
felelte: „Ezt a hideget kell érezned a tudatodban.” Most már
ezt a kristály-tudatra történő utalásnak tekintem, és a
kilences szám valószínűleg a tudat kilenc szintjére vonatkozik.
A tudat hét szintjén kívül, amikről én beszélek, van még két
másik. Ezeket nem magyarázta el nekünk közvetlenül. Csak hagyta,
hogy megtapasztaljuk, és utána abbahagyta a beszédet. Utána csak
ittunk egy kis bort, és azt mondta: „A fiúknak egy pohár bor
elegendő.”
Megjegyzés:
A
kristály-tudattal kapcsolatban az alábbi meditációs technikákat
gyakorolhatjuk:
- Kristálygömb vagy koponya nézése, tartása.
- „Kristályhang”-éneklés, esetleg kristály-hangtálak megszólaltatása.
- A jég hidegségének érzékelése és átemelése a tudatunkba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése