A Fény újjászületése

Egy kissé intenzívre sikeredett a karácsony előtti napfordulós hétvége, úgyhogy most jutott időm arra, hogy beszámoljak róla. Péntek este még volt egy próbánk Ölvedi Gáborral az újévi születésnapi koncertünkre, melyet január 4-én tartunk a Magnet Házban. Szeretettel várunk rá Benneteket is. Utána jött a szombat, a napforduló napja. Korán kellett kelnem, mert miután beértem az Atma Centerbe és összeszedtem a hangszereket, kellékeket, az egészet átvittük a Bijó Rendezvényházba, ahol tíz órakor kezdődött a Napforduló Transzutazás. Öt remek zenésszel együtt vezettük a folyamatot: Sevecsek Béla, Fekete Tamás Tanaka, Varga Zsolti, Farkas Dávid és Apáthy Soma fújták és ütötték a ritmust és a dallamokat, néha én is beszálltam, illetve felváltva lelkesítettem a hetven résztvevőt, hogy lélegezzenek intenzíven és engedjék el a tudatalatti terheiket. A transzlégzés első fél óráját állva, mozogva végeztük, majd mindenki lefeküdt és tovább lélegzett intenzíven. A végén énekeltem egy sámándalt, és lassan elcsendesedett mindenki. A transzlégzés nagyon jó tisztító gyakorlat, nekem is az egyik kedvencem. 

A transz befejeztével még összepakoltunk és visszavittük a dolgokat az Atmába, majd elindultunk Diósjenőre négyen, ahol Oguz vezetett napfordulós virrasztást és szertartást Kara Tengri Szer címmel. Kara a teremtő sötétséget jelenti, Tengrinek pedig a Teremtő istent hívják sok sztyeppei népnél, talán még a Kárpát-medencében is szólították valaha így az Öregistent ki-be-portyázó nomád őseink. Nem akarok nagyon elkalandozni a beszámolóm témájából, de egyes források szerint az ősi magyar és a Góbi-sivatagban élő mongol törzseknek valaha voltak közös őseik, és valamilyen oknál fogva a Kárpát-medence a Góbi-sivataghoz hasonló spirituális rezgéseket produkál, úgyhogy itt is jó esélye van a népnek a spirituális ébredésre. A Góbi-sivatag az a területe a Földnek, ahová egyes kutatók Shambhala mitikus királyságát elhelyezni vélik, márpedig ennek a spirituális vonalnak is állítólag egyre fontosabb szerepe lesz a jövőben az emberiség spirituális evolúciójában. Na és persze a sámánságnak, mint az emberiség ősvallásának szintén, de majd meglátjuk, egyelőre térjünk vissza a december 21-ei eseményekhez. 

Én úgy döntöttem, hogy péntek estétől kezdve böjtölök vasárnap reggelig, így amikor alkonyatkor megérkeztünk, 4 óra felé, már nem álltam neki falatozni. Az éjszakát amúgy is mindenki végigböjtölte. 30-40 fős létszámban voltunk jelen, és vágtunk fát, meggyújtottuk a szertüzet, mely utána egész éjszaka égett. A sok eső miatt nehezen indult el a tűz, de utána egész éjszaka vígan lobogott, és tartotta bennünk a lelket. Miután a tűz már lobogott, az eső is egyre jobban rázendített, így behúzódtunk Oguz új szertartás-jurtájába, és ott együtt énekeltünk, valamint hallgattuk Oguz tanítását. Este tíz felé behelyeztük a köveket a tűzbe, az izzasztókunyhó szertartás előkészítése-képpen, majd ismét a jurtába mentünk, meséket hallgatni. Éjfél körül mentünk be a kunyhóba, két sorban ültünk az izzó körül. Engem Oguz odaküldött a belső körbe, mondván, hogy úgyis "szeretem a meleget". Az első két körben valóban vígan imádkoztam, énekeltem, de a harmadik körnél bekövetkezett a krízis: el kellett dőlnöm magzatpózba, hogy a fölfelszín közelében tudjak szívni egy kicsit hűvösebb levegőt. A harmadik és a negyedik kör így agóniában telt, bár az nem fordult meg a fejemben, hogy kimenjek, mindenki bent maradt a kunyhóban. De meditálni nem igazán tudtam, csak megfogalmaztam a fohászaimat, és énekeltem, hogy múljon az idő. Az utolsó dal éppen tükrözte is az állapotomat:

Hogyha tegnap meghalok, ne vigyetek innen
Éji égen csillagok legyenek az ingem
Hajladozó fűszálak legyenek nadrágom
Délről jövő meleg szél köpenyemmé váljon!

Végül, mintegy két óra kunyhózás után "Minden a rokonom!" felkiáltással Oguz fellibbentette a kunyhó bejáratát, és lassan kikecmeregtünk belőle, majd átöltözködtünk. Az eső ismét rázendített, így a szertűz körül már egész sártenger kezdett kialakulni. Volt még mesemondás, majd egy-két óra "pihenő" után felkészültünk a mongol típusú, behívó szerre. Gondolom, hogy egy izzasztókunyhó levezetése is fárasztó dolog, de a behívó szertartás még inkább az, így komoly vállalás volt Oguz részéről a kettőt egy éjszaka megtartani. A behívó szerre Mongóliában kapott Oguz beavatást, itthon csak egy sámán gyakorolja rajta kívül. A nagy fekete öltözék, a merhadzs nevű fejdísz és a hatalmas, fekete, nyolcszögletű sámándob is a szertartás fontos kellékei. 

A behívó szer olyan dolog, hogy ott kell lenni és meg kell élni, ezért most csak általánosságban fogok beszélni róla. A sámánok kétféle módszerrel kapcsolódnak a szellemvilághoz: az egyik az utazó sámánság, amikor tulajdonképpen a sámán tudata kilép a testéből, és a szellemvilágot bejárva, elhozza a gyógyerőt, útmutatást, meg egyéb dolgokat, amikre szükség van. A behívó sámánságnál viszont a sámán a saját testébe hívja be a szellemeket. Persze nem akárkit, hanem azt a szellemet (vagy egymás után többet), akivel dolgozni szokott, és akivel össze van kapcsolva. Ilyenkor a sámán egyéni tudata háttérbe vonul, és átengedi a testét a szellemnek, aki általában egy ősi, égi sámán, és ezért archaikus nyelven beszél, jó vidékiesen. A szellemnek felajánlásokat kell adni, például vizet, alkoholos italt, és dohánnyal teli pipát. Van, amikor parazsat is eszik a szellem, ha éppen egy "tűzrőlpattant" szellemről van szó. Ez alkalommal kumisszal, vagyis erjesztett lótejjel is megkínáltuk a szellemet, amit utána körbe is adott, és megkóstoltatott mindenkivel. 

Amikor kevesebben vagyunk a behívó szeren, akkor egyenként oda lehet menni a nagyapa elé, és kérdéseket feltenni, útmutatást kérni a szellemtől, vagy pedig gyógyítást is lehet kapni. Most azonban nagyon sokan voltunk a jurtában, és ezért nem mentünk oda, hanem a napfordulós szerre kértünk áldást. Azt mondta a szellem, hogy ha már böjtölünk, akkor három napig kellene, azután meg három napig kell enni-inni, mulatni, és három napig táncolni, meg szeretni egymást, és sokasodni. Azt is mondta, hogy a téli időszakban, amikor sok a sötétség, nem kell túl sok szertartást tartani, legalábbis ilyen jellegűt, mert sok a sötét erő és szellem, akik szintén felbolydulnak egy ilyen szer esetében, és ez veszélyes lehet. Legközelebb a Holdújévkor lesz majd behívó szertartás. Amikor vége van a szertartásnak, akkor a sámán elküldi a benne lévő szellemet, és visszatér a saját tudata, de nem emlékszik semmire, ami közben történt. Az első egy-két szertartás után én is azt éltem meg, hogy nagyon elfáradtam, és az idgerendszerem is eléggé felborzolt állapotba került már előtte is. A mostani alkalommal is két-három napba tellett, míg helyreállt az állapotom a virrasztás, böjt és a szertartások együttes hatása után. 

Hajnali három óra felé elállt az eső, így elkezdünk száradni mi is a tűz körül. Elhangzott még néhány viccesebb mese, majd fél nyolc magasságában kikukucskált a Nap-apa is a szomszéd házak fölött, mi pedig dallal köszöntöttük. 

Áldott Nap, bennünk vagy
Bennünk vagy áldott Nap
Köszönjük Urunk, Élő Istenünk
Magos Napodból fényt áldasz nekünk
Szívünk emeled erős karjaiddal
lelkünk emeled erős karjaiddal

A szertartás zárásaképpen lakoma következett, majd búcsúzkodás és hazaindulás. Nagyobb látomásaim, megéléseim nem igazán voltak az éjszaka folyamán, de azért úgy gondolom, hogy tisztító, erősítő hatása bizonyára volt a szernek, és felajánlottam a böjtöt, a kunyhót azért, hogy minden akadály elháruljon a házunk megvásárlása és felújítása útjából, ahol majd a sámánhagyományt és a természetesebb életmódot is jobban lehet gyakorolni, mint a panellakásban. Mindenki másnak is azt kívánom, hogy teljesüljenek a terveitek a 2020-as évben, persze elképzelhető, hogy ennek érdekében áldozatot is kell hozni, nem mindig elég csak kérni a Szellemvilágot.