Kristálykoponyák az Atma Centerben

Vasárnap gyógyító szertartásnapot tartottam az Atma Centerben. Három nagyon erős szertartáson voltunk túl a csapattal, amikor megérkeztek Fazekas Ágiék,és hoztak nagyon sok nagy és erős kristálykoponyát. Egy kerek mandalába helyezték őket a terem közepén, középre Arktikát, a legújabbat, köré egy tizenkét koponyából álló kört, kívülre pedig még nyolc nagy koponyát, hegyikristályból, ametisztből, füstkvarcból és más nemes ásványokból. Némelyik alá villogó led-panelt tettek, és egy csendesülős meditációval kezdtük az utolsó  szertartást. Ági mondott néhány mondatot, majd elhallgattunk, csak a led-fény villódzott a szemhéjunkon keresztül. Én úgy láttam, mintha szinte a végtelenségig lelassultak volna a villódzások. Amikor kinyitottuk a szemünket, Ági megkérdezte, hogy szerintünk mennyi ideig voltunk csendben. Mindenki tíz perceket mondott, de kiderült hogy valójában csak egy perc volt. 

Utána megkezdtünk a sámándobos utazást. Mindenki lefeküdt, és Ágiék négyen a  négy sarokba telepedtek, mert miközben én doboltam és a többiek meditáltak, ők még kvantummezőt is húztak körénk. Ez egy olyan gyógyító technika, amit Ági szintén a koponyákon keresztül kapott, és a részleteibe itt most nem mennék bele. Minden esetre úgy néz ki, hogy sikeresen működött, mert a lényege az, hogy kiüti az elme rezgését a kristálykoponyák jóval harmonikusabb és állandóbb rezgésével, talán ennek köszönhető az időérzet belassulása, amit az elme a benne lezajló változások egymásutániságának megfelelően tud megsaccolni. Vagyis ha az elme hullámzása megáll, akkor az időérzékelésünk is megáll. 

Sok mindent lehetne írni a kristálykoponyák működéséről, de én most inkább a tapasztalatainkat fogom leírni, mert a legjobb kipróbálni azt, hogy miképpen hatnak, ha a jelenlétükben vagy.Körbementem a zsálya-füstölővel, csörgőztem és játszottam egy kicsit a dorombon, majd elkezdtem dobolni. Negyven percesre terveztem a dobolást, ezért néha kinyitottam a szememet és felnéztem a faliórára, de annyira belassult az időérzékelésem nekem is, hogy azt hittem, megállt a falióra. 

Amikor behunytam a szemet, akkor egy nagy kristálykoponyát láttam, amelyikbe mindannyian felemelkedtünk. Ez az élményem már többször megvolt, és ilyenkor a kristályrácsban ide-oda mozogva képernyők nyílnak, és mindenféle dolgot meg lehet kérdezni, megnézni. Tulajdonképen a kristálykoponyák rezgése, tudatossága az Akasa-krónikával hozza kapcsolatba a tudatunkat, és onnan sok minden információt megkaphatunk. 

Utána három nagy delfint láttam, amint a vízben körbe-körbe köröztek. Ez a szimbólum már az ókorban is elterjedt volt. A delfinek addig-addig köröztek a nagy óceán közepén, míg a középpontban elkezdett kiemelkedni egy kis sziget, ami egyre nagyobbá vált. Ez volt az ős-kontinens, mert egyesek szerint sok millió évvel ezelőtt csak egy szárazföld volt a földön, és minden oldalról tenger vette körül. Aztán ez a nagy kontinens lassan szétszakadozott és elérte a mai formáját is. Atlantisz is a része volt ennek az ős-kontinensnek, majd levált és elsüllyedt. Ezen az ős-kontinensen az emberek nagyon fejlett tudattal rendelkeztek, és minden  tudást a kristálykoponyáktól kaptak telepatikus úton. 

A csapatból többen elaludtak, és jóízűen horkoltak, mint a kisbabák. Amikor vége lett a meditációnak, többen arról számoltak be, hogy ekkora kiüresedést, békét, elme-csendet még nem tapasztaltak.  Sokan azt érezték, mintha hat órán keresztül feküdtek volna a földön. A nagy erő rezgését és gyógyítók jelenlétét is többen tapasztalták. Én tudtam, hogy a koponyák erőtere általában olyan folyamatokat indít be, amelyek később, aznap este, éjjel, vagy a következő napokban okoznak változásokat, érzékelhető történéseket. 

A workshopnak lassan vége lett, jópáran ott maradtak még a koponyákat simogatni és kérdezősködni. Amikor mindenki elment, és én is összepakoltam, elindultam volna hazafelé, de éppen akkor éreztem, hogy elengedett a nyakláncom, ami egész nap rajtam volt, és az összes erőtárgy elkezdett lepotyogni a nyakamból, de szerencsére sikerült összeszednem őket. Ha például az utcán szakad le, biciklizés közben, az sokkal nagyobb baj lett volna.

Már megszoktam, hogy amikor erős koponyák terében vagyok, akkor szokatlan és nem mindig kellemes dolgok történnek utána velem. Hazafelé tekertem a biciklimen, és az Astoria kereszteződésnél, amikor már zöldre váltott a lámpánk, hirtelen a semmiből egy autó jelent meg, amelyik majdnem elütött. Szerencsére megúsztam.

Éjszaka álmomban megjelent az összes vihar- vagy inkább esőisten, szám szerint tizenöt, erre emlékszem, és hatalmas vízáradatot zúdítottak ránk, de mindez nem volt félelmetes. Reggel viszont elkezdtem érezni a sürgető késztetést, hogy azonnal meg kell vennem a következő kristálykoponyámat, de ez már egy másik bejegyzés témája lesz.