Hálaadás az erőállatainknak
Írjunk egy listát mindarról, ami miatt hálásak lehetünk az erőállatainknak. Ne csak a fejünkben fogalmazzuk meg, hanem írjuk is le. Mindent, amit szeretünk és értékelünk bennük. Mindent, ami vonzó bennük. Mindent, amiben segítenek nekünk, és amit értékesnek tartunk a velük való kapcsolatunkban.
Ezután üljünk le, és hívjuk az erőállatunkat (egyszerre csak egyre koncentráljunk). Hagyjunk elegendő időt arra, hogy tényleg megérezzük a jelenlétét. Most lassan, figyelmesen, egyenként olvassuk fel neki a listánkat. Utána üljünk csendben egymás jelenlétében. Ne várjuk, hogy az erőállat viszonozza a hálánk kifejezését. Ez nem rólunk szól, hanem a hála kifejezéséről, elvárások nélkül.
A gyakorlatot elvégezhetjük az összes erőállatunkkal és szellemi segítőinkkel is, de természetesen a középső, fizikai világban jelenlévő személyeknek is kifejezhetjük a hálánkat.
Amikor nekiveselkedtem, hogy elvégezzem a gyakorlatot (bár nem írtam le előre az egyes erőállataimmal kapcsolatos gondolataimat), leültem és elkezdtem dobolni. Az Életfánál leereszkedtem egy föld alatti járaton keresztül az Alsó Világba, és mintha egy panoptikumba, vagy föld alatti kiállítás termeibe érkeztem volna. Ott álltak ragyogó, világító formában az erőállataim, és egymás után hívtak be a termekbe, ahol sok-sok szobor-szerű, de mégis élő kiállítási darabot láthattam. Az első terembe a sasom hívott be, és ott mindenféle mítikus sasok, és nagy ragadozó madarak voltak, az ő rokonai. Ott volt Garuda, a griff, a nagy Sjéna-sasok, akik az univerzum felső régióiban röpködnek, és az Yggdrasil nagy sasmadara, Hresveglr is ott volt, valamint a királyi címerekben is látható kétfejű sas. Utána továbbmentem a következő terembe, ahol a farkasom kalauzolt. Itt voltak vérfarkasok, a legendás farkasemberek, A Róma alapításánál közreműködő farkas, a vikingek farkasai, Fenrir, Geri és Freki és más, híres mitológiai ragadozók. Az én farkasom egészen fehéren világított és büszkén feszített közöttük.
A következő teremben az oroszlánom vezetett körbe, és megmutatta az egyiptomi fáraók oroszlánjait, a szfinxet, az indiai uralkodók oroszlánjait és az égen, a csillagokban lakó oroszlánt is. A szfinx emberfejű és oroszlántestű lény, míg a hinduizmusban Naraszimha oroszlánfejű és embertestű Visnu-inkarnáció, négy karral. Ő is ott volt.
Végül a sárkányom jött, és körbekalauzolt a "sárkánykiállításon". Itt volt a sárkány, akit legyőzött Szent György, Fafnir, akit Szigurd ölt meg (mindketten az erő félreértelmezett képviselői, valójában nem gonoszak). Láttam Tlalocot (a maják tengeristenét) és a kínaiak bűvös sárkányát, és még sok sárkányt, akik a régmútban a földön is éltek.
A sárkányteremből lassan átértünk a kígyók közé. Ott egy szép királykobra jelent meg, amely szivárványszínben izzott és villogott. Őt a halállal kapcsolatos és alsó világbeli munkához kaptam. Sok kígyót mutatott: a Tollaskígyót (Quetzalkoatl), a vikingek két nagy kígyóját, Jörmungandrt és Nidhöggöt és az egyipotmiak által félt Apophist, Ouroborost, a saját farkába harapó kígyót, mely az idő végtelen körforgását és az elmúlást jelképezi. Talán ezért félnek az emberek gyakran a kígyóktól, mert ráébresztik őket az elmúlás elkerülhetetlenségére, ami egy fojtogató érzés, mint amikor rád tekeredik egy piton. Anantasésaként az ezerfejű kígyó fenntartja az univerzumokat és a bolygókat, és Visnut szolgálja. A kígyó minősége egyszerre képviseli a hajlékonyságot és a sptabilitást, az állandóságot és a múlandóságot.
Végül az utolsó teremben a jaguár-istenek sorakoztak fel, de nem csak négyen voltak, hanem nyolcan, mert ennyi kristálykoponyát fogok kapni, hogy a rajtuk keresztül megnyilvánuló különböző gyógyító minőségeket és erőket használhassam és közvetíthessem. A jaguárok sorban álltak, mint valami fényes szobrok, és különböző méretűek voltak. Mindegyik erőállatomnak megköszöntem az eddigi segítséget, és kértem, hogy továbbra is maradjanak velem. Bár nem tudtam most olyan részletesen hálálkodni nekik, mégis elképesztő volt ez a találkozás is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése