Aktív és passzív meditáció

Mai blogbejegyzésem témája a hétfői folytatása (a meditáció veszélyei), de valamennyire kapcsolódni fog a szamádhi két kategóriája (az objektív és a tárgy nélküli) leírásához is. Beszéltem az előző blogbejegyzésben a destruktív (lebontó) és a teremtő meditációs technikákról, amire tekinthetünk némiképpen úgy is, mit a jin és a jang jelleg megnyilvánulására a meditáció közben. Viszont a kettő közötti egyensúlyi állapot az lenne, amikor se nem teremtünk, se nem pusztítunk, hanem a nem-cselekvésre törekszünk. Ebből a szempontból a meditációkat különválaszthatnánk aktív és passzív meditációkra, mégpedig a teremtő és lebontó meditációkat is az aktív kategóriába sorolnám, mivel mindkettőben van egy cél, egy szándék, egy erőfeszítés és bizonyos felmerülő akadályok, melyeket le kell győzni a cél elérése érdekében. Persze a passzív meditáció esetében is van egy cél, a tétlenség, az elme csendjének az elérése, és itt is felmerülhetnek akadályok ennek elérésében. Viszont az ilyen passzív meditációknál még kevésbé hatékony az, ha erőnek erejével igyekszünk nekiesni az akadályok legyőzésének, mivel izgatottá teszik az elmét, és megszűnik a belső "csend". Vizsgáljuk meg tehát, hogy mely technikák tartozhatnak az aktív és passzív meditációk kategóriájába, és milyen sajátosságaik vannak?

1. Aktív meditációs technikák

A sámán-révülés, belső utazás, vezetett hipnózis, regresszió, transzlégzés-technikák, transztánc, a bhakti-jóga meditációk, illetve minden olyan meditáció, mely tárggyal rendelkezik, és a meditáció tárgya vagy az isteni alak, akin meditálunk, meghatározható jellemzőkel rendelkezik, és tulajdonképpen a tárggyal rendelkező szamádhik is mind ebbe a kategóriába tartoznak. A technikák jellemzője lehet az intenzív mozgás, légzés, zene, hang vagy mantrák használata a transzállapot eléréséhez, amin belül természetesen megélhető akár a kiüresedés is. A technika során a tudatunk gyakran A pontból vagy állapotból a B pontba vagy állapotba törekszik, azaz van egy tárgy, egy cél, egy törekvés, amerre haladni akarunk. A sámáni megközelítésben ez magában foglalhatja az alsó, felső vagy középső világokba történő utazást, bizonyos akadályok, illúziók, blokkok stb. felszámolását, és bizonyos magasabb rendezettségi állapotok elérését is. A filozófiai keret jellemzően dualista, vagyis van a látó (a meditációt végző tudatosság) és a látott (a meditáció tárgya, mellyel összekapcsolódik a meditáló tudatossága).

2. Passzív meditációs technikák

A passzív meditációs technikák során általában az elem és az érzékszervek alulstimulálására, a tétlenség állapotának elérésére törekszünk. A jóga rendszerén belüli meditációk jellegzetesen ebbe a csoportba tartoznak, hiszen a gyakorló igyekszik először mozdulatlanná tenni a testét és megszüntetni a testérzeteket, majd a légzése megállítására törekszik, végül ebben a mozdulatlan állapotban gyakorolja az elme hullámzásainak lecsendesítését, és a szétszórt, majd oszcilláló, majd egyhegyű elmeállapot után végül igyekszik elérni az elme felfüggesztett tudatállapotát. Amint sikerül felfüggesztenünk az elme működését, tulajdonképpen megszűnik a meditációs folyamat, hiszen az elme az, amelynek segítségével kapcsolódni tudunk a meditáció tárgyához. Vagyis a felfüggesztett elmeállapotban csak a totális és minősítésektől mentes létérzés marad fenn, amikor a tudat önmagában nyugszik, önmagában merül el. Ez a tárgy nélküli szamádhi, a teljes egységélmény állapota. Ide sorolhatjuk az advaita filozófusok Brahmanon történő elmélkedését (illetve nem-elmélkedését), a buddhista dzogcshen vagy zazen meditációt, a tudatos figyelem, légzésfigyelés stb. gyakorlását. A passzív meditációs technikák filozófiai keretét inkább a monista (advaita, buddhizmus stb.) filozófiai rendszerek alapozzák meg, ugyanakkor ezek a rendszerek általában a megnyilvánult Valóság tagadását, hiábavalóságát is szorgalmazzák, ami sok gyakorló számára csapda lehet, mivel a ki nem élt vágyaik megtagadása felé fognak tendálni.

Meg kell jegyezni, hogy a két meditációs technika vagy irány között nem lehet rangsort felállítani, és szerintem nem is kell. Sőt, lesznek olyan gyakorlók, akik mindkét műfajt gyakorolják, és általuk a Valóság egymást kiegészítő minőségeit tapasztalják meg. Ha csak az egyik mellett tennénk le az esküt, a másikat alacsonyabbb rendűnek vagy fölöslegesnek tekintve, azzal a Valóság bizonyos aspektusától is elvágnánk magunkat, legyen az a megnyilvánult Teremtés (Sakti vagy Prakriti), vagy a megnyilvánulatlan Végső Elv (Brahman). A kizárólagosságra való törekvés, főleg a spiritualitás kezdeti szintjein, komolyabb akadályokat gördíthet a gyakorló felé, hiszen a gyakorló mindkét aspektust fogja tapasztalni az útja során (az egységélménnyel is találkozhat, de a kettősség - Isten immanens jelenléte a Teremtésben - megélése szintén fontos élmény lehet a spirituális úton). Mindenki számára az a vezérelv, hogy a neki vonzó, az elméjét lefoglaló és belső megéléseket biztosító technikákat gyakorolja és kövesse, és ha egy-egy technika vagy a hozzá kapcsolódó hiedelemrendszer már nem köti le az elméjét, akkor lehet, hogy azt az utat el kell engednie, mert nem fog tudni tovább fejlődni általa.