"Végül elérkeztünk annak megmagyarázásához, hogyan maradjunk a jóga helyes útján és hogyan kerüljük el a nem-jógikus, tárgy nélküli zsákutcákat. Az 1.20. szútrában ez áll: „Mások [a jógik] esetében [a tárgy nélküli szamádhit] megelőzi a meggyőződés, lelkesedés, emlékezés, [tárggyal rendelkező] szamádhi és bölcsesség (pragjá).” Patandzsalí először azt szeretné kifejezni, hogy a helytelen tárgy nélküli szamádhik elvezetnek a jóga ösvényéről; másodjára pedig öt dolgot javasol, aminek gyakorlása biztosítja, hogy a helyes tárgy nélküli szamádhik felé fogunk haladni. Az első a meggyőződés (sraddhá). Gyakran fordítják hitnek, de mivel ez a fordítás meghazudtolja a jóga kérdő és megkérdőjelező természetét, szívesebben fordítom meggyőződésnek. Annak érdekében, hogy meg legyünk győzve, hogy tudjuk, mit teszünk és hová megyünk, tanulmányoznunk kell a Jóga-szútrát és a többi jóga-írást, hogy megértsük a jóga használati utasítását.
A második
képesség a lelkesedés (vírja). A vírja szóból
származik például a „virulencia” kifejezés, és szanszkrit
nyelven „hősies hozzáállást” jelent. A lényege az, hogy
lesznek akadályok és kudarcok; az út nem lesz mindig sima. Hosszú
távra tervezünk? Vagy pedig az első adandó akadálynál
meghátrálunk? A következő képesség a szmriti, vagyis az
emlékezés. Ne feledjük, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk, hová
tartunk, hogyan fogunk odaérni, és mit teszünk menet közben.
Mindig fel kell tennünk a kérdést, hogy a jelenlegi tetteink
összhangban vannak-e az elköteleződésünkkel Isten szolgálata és
a szamádhi elérése mellett. Ez különösen a tanárok
esetében fontos. Manapság olyan sok időt elvesztegetünk
fölösleges és jelentéktelen dolgokra. Az emlékezés azt is
jelenti, hogy emlékezünk a halandóságunkra. Olvastam egy
kutatásról, mely szerint a bhutániak, egy kis himalájai királyság
népe a világ vezető helyén álltak a boldogság szempontjából.
Amikor megkérdezték, hogy mi a boldogságuk titka, azt válaszolták,
hogy minden nap, napi ötször elvégeznek egy szertartást, mely
emlékezteti őket, hogy a halál minden pillanattal egyre közelebb
kerül hozzájuk. Amikor emlékeznek erre, megértik, hogy mennyire
értékes és gyönyörű az élet, és mennyire rendkívüli és
szokatlan ajándék az, hogy élnek. Ezt a fajtáját kell gyakorolni
az emlékezésnek.
A negyedik
tulajdonság, amit Patandzsalí javasol, a szamádhi. Hogyan?
A szamádhira van szükségünk a szamádhi eléréséhez?
Azt érti ezalatt, hogy szükségünk van a tárggyal rendelkező
szamádhira a tárgy nélküli szamádhi eléréséhez.
A hetedik fejezetben részletezett különböző tárgy nélküli
szamádik kétségkívül meg fogják mutatni, hogy az egész
világ és annak tárgyai (beleértve a saját testünket, egónkat
és elménket), melyek gunákból (elemi erőkből) állnak,
mind ki vannak téve a változásnak, és a mag állapotból a
megnyilvánult állapotba, majd a maradvány állapotba kerülnek,
szét fognak esni, és ezen felül alá vannak rendelve a
benyomásoknak (és így mindig hatnak azokra a tárgyakra, melyek
rajtuk hagyják a lenyomatukat).
Patandzsalí
utolsó, ötödik javaslata a tudás (pragjá). A pragjá
nem akármilyen tudásra vonatkozik. Technikailag a „megismerendőkre
[a tárgyakra] vonatkozó teljes tudást” jelenti, és ugyanaz,
mint a Taittiríja Upanisad vigjánája (mély tudása). Ez a
tudás az objektív szamádhi eredménye és a világ
megismerését eredményezi annak valójában – nem ahogy a
tudatalattink és a feltételekhez kötöttségünk azt kivetíti.
Ennek jelentős része annak megértése, hogy van egy valóságos
világ, amit meg kell tapasztalni, ami nem csupán egy illúzió, a
varjak ürüléke, vagy valami kitalált dolog. Így, amikor megérünk
a tárgy nélküli szamádhira, hirtelen megértjük, hogy ez,
vagyis a tiszta, örök, határtalan és minőségektől mentes tudat
nincs alárendelve az előző korlátozó körülményeknek. És ez a
valódi énünk! Szóval, miközben tudatosak lehetünk a világ
tárgyairól, megfigyelhetjük és még élvezhetjük is őket, nem
lehetünk azonosak velük. Remélem, hogy értelmezhető a
magyarázatom, hogy miért nem lehetünk igazából azonosak bármi
mással az önvalónkon kívül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése