A tárgy nélküli szamádhi elérése

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"Végül elérkeztünk annak megmagyarázásához, hogyan maradjunk a jóga helyes útján és hogyan kerüljük el a nem-jógikus, tárgy nélküli zsákutcákat. Az 1.20. szútrában ez áll: „Mások [a jógik] esetében [a tárgy nélküli szamádhit] megelőzi a meggyőződés, lelkesedés, emlékezés, [tárggyal rendelkező] szamádhi és bölcsesség (pragjá).” Patandzsalí először azt szeretné kifejezni, hogy a helytelen tárgy nélküli szamádhik elvezetnek a jóga ösvényéről; másodjára pedig öt dolgot javasol, aminek gyakorlása biztosítja, hogy a helyes tárgy nélküli szamádhik felé fogunk haladni. Az első a meggyőződés (sraddhá). Gyakran fordítják hitnek, de mivel ez a fordítás meghazudtolja a jóga kérdő és megkérdőjelező természetét, szívesebben fordítom meggyőződésnek. Annak érdekében, hogy meg legyünk győzve, hogy tudjuk, mit teszünk és hová megyünk, tanulmányoznunk kell a Jóga-szútrát és a többi jóga-írást, hogy megértsük a jóga használati utasítását.

A második képesség a lelkesedés (vírja). A vírja szóból származik például a „virulencia” kifejezés, és szanszkrit nyelven „hősies hozzáállást” jelent. A lényege az, hogy lesznek akadályok és kudarcok; az út nem lesz mindig sima. Hosszú távra tervezünk? Vagy pedig az első adandó akadálynál meghátrálunk? A következő képesség a szmriti, vagyis az emlékezés. Ne feledjük, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk, hová tartunk, hogyan fogunk odaérni, és mit teszünk menet közben. Mindig fel kell tennünk a kérdést, hogy a jelenlegi tetteink összhangban vannak-e az elköteleződésünkkel Isten szolgálata és a szamádhi elérése mellett. Ez különösen a tanárok esetében fontos. Manapság olyan sok időt elvesztegetünk fölösleges és jelentéktelen dolgokra. Az emlékezés azt is jelenti, hogy emlékezünk a halandóságunkra. Olvastam egy kutatásról, mely szerint a bhutániak, egy kis himalájai királyság népe a világ vezető helyén álltak a boldogság szempontjából. Amikor megkérdezték, hogy mi a boldogságuk titka, azt válaszolták, hogy minden nap, napi ötször elvégeznek egy szertartást, mely emlékezteti őket, hogy a halál minden pillanattal egyre közelebb kerül hozzájuk. Amikor emlékeznek erre, megértik, hogy mennyire értékes és gyönyörű az élet, és mennyire rendkívüli és szokatlan ajándék az, hogy élnek. Ezt a fajtáját kell gyakorolni az emlékezésnek.

A negyedik tulajdonság, amit Patandzsalí javasol, a szamádhi. Hogyan? A szamádhira van szükségünk a szamádhi eléréséhez? Azt érti ezalatt, hogy szükségünk van a tárggyal rendelkező szamádhira a tárgy nélküli szamádhi eléréséhez. A hetedik fejezetben részletezett különböző tárgy nélküli szamádik kétségkívül meg fogják mutatni, hogy az egész világ és annak tárgyai (beleértve a saját testünket, egónkat és elménket), melyek gunákból (elemi erőkből) állnak, mind ki vannak téve a változásnak, és a mag állapotból a megnyilvánult állapotba, majd a maradvány állapotba kerülnek, szét fognak esni, és ezen felül alá vannak rendelve a benyomásoknak (és így mindig hatnak azokra a tárgyakra, melyek rajtuk hagyják a lenyomatukat).

Patandzsalí utolsó, ötödik javaslata a tudás (pragjá). A pragjá nem akármilyen tudásra vonatkozik. Technikailag a „megismerendőkre [a tárgyakra] vonatkozó teljes tudást” jelenti, és ugyanaz, mint a Taittiríja Upanisad vigjánája (mély tudása). Ez a tudás az objektív szamádhi eredménye és a világ megismerését eredményezi annak valójában – nem ahogy a tudatalattink és a feltételekhez kötöttségünk azt kivetíti. Ennek jelentős része annak megértése, hogy van egy valóságos világ, amit meg kell tapasztalni, ami nem csupán egy illúzió, a varjak ürüléke, vagy valami kitalált dolog. Így, amikor megérünk a tárgy nélküli szamádhira, hirtelen megértjük, hogy ez, vagyis a tiszta, örök, határtalan és minőségektől mentes tudat nincs alárendelve az előző korlátozó körülményeknek. És ez a valódi énünk! Szóval, miközben tudatosak lehetünk a világ tárgyairól, megfigyelhetjük és még élvezhetjük is őket, nem lehetünk azonosak velük. Remélem, hogy értelmezhető a magyarázatom, hogy miért nem lehetünk igazából azonosak bármi mással az önvalónkon kívül.