"A szamjama fogalma
Ebben
a felsorolásban az ászanák a harmadik fokozatot jelentik.
Amikor a dháranát, a dhjánát és a szamádhit
együtt gyakoroljuk, annak a gyakorlásnak szamjama a neve. A
szamjama gyakorlásában jártas személyt szamjamínak
nevezik. Lásd a Patandzsala Jóga-darsana 3.4. szútráját.
A szamjamí a szamjama gyakorlása által könnyen
felfedi azokat az igazságokat, melyeket mások nem ismernek, és
könnyen végre tud hajtani olyan dolgokat, melyek mások számára
nehezek. Ezzel kapcsolatban lásd a Patandzsala Jóga-darsanát.
Az Úr Siva azt mondta Párvatí anyának, hogy annyi ászana
létezik, ahány faj él az univerzumban. Átmáráma, a Hatha-jóga
Pradípiká szerzője azt mondja az 1. fejezet 18. versében,
hogy csak néhányat fog ismertetni az olyan risik által
gyakorolt ászanákból, mint Vaszistha és az olyan múnik
által, mint Matszjéndra és Góraksa. Ennek ellenére vannak olyan
emberek, akik azt mondják, hogy csak 84 ászana létezik, és
ezen állítás helyességét nehezen tartjuk elfogadhatónak.
(A
puránák leírása szerint 8 millió 400 ezer faj létezik az
univerzumon belül, ebből 8 millió az állati, növényi stb., és
400 ezer az emberi, félisteni, és magasabb szintű létforma.
Csupán a Földön kevesebb, mint 2 millió fajt azonosított a
tudomány, de a tényleges fajok számát ennél jóval többre
teszik. Az ászanák gyakorlásában természetesen nem cél,
hogy minél többféle ászanát végre tudjunk hajtani, hanem
a szilárdság és a meditatív állapot elérése a cél a különböző
ászanákban. A modern jóga-hagyományokban legfeljebb
200-300 ászanát szoktak aktívan gyakorolni, de van olyan
rendszer is, ahol ennél jóval kevesebbet.)
Három
fajtája létezik a jógánga-szádhanának: bahiránga,
antaránga és paramántaránga. A Patandzsala
Jóga-darsana 3.7-8. szútrákban találunk erről több
részletet. A nyolc lépcsőfokból a jamától a pratjáháráig
terjedőket bahiránga szádhanának nevezzük (külső
gyakorlás), míg a többi hármat (a dháranát, dhjánát
és a szamádhit) antaránga szádhanának (belső
gyakorlásnak). A nirvikalpa szamádhit (ami megegyezik a
tárgy nélküli (aszampragjáta) vagy mag nélküli
(nirbídzsa) szamádhival), mely a nyolcféle szamádhi
egyike, paramántarnága szádhanának (a belső gyakorlatokat
felülmúló gyakorlásnak) nevezik. A szamjama az antaránga
szádhana közben jelenik meg.
A
bahiránga szádhana által minden betegség és az olyan
testrészekre vonatkozó károsodás gyógyítható, melyek a látás,
hallás és szaglás számára észlelhetőek. Az antaránga
szádhana az elmére, az agyra és a szívre vonatkozik, melyek
működését nem érzékeljük közvetlen módon, és a hozzájuk
kapcsolódó betegségeket gyógyíthatjuk vele.
A
paramántaránga szádhana megtanítja az igazságot Isten
létezéséről és az emberi lélekről, és a dzsívátmá,
valamint a paramátmá megvalósításának útjára vezeti.
Ezt az utat nirvikalpa szamádhinak nevezik. A szív egy
húsos csomó, mely a hüvelykujj első percével megegyező méretű.
Tizenkét hüvelykkel a köldök fölött helyezkedik el. A szív a
nádí granthik és a hét csakra fölött és alatt
helyezkedik el.
További
részletekért lásd a Nárájana Upanisadot. Megfigyelhető,
hogy ez a hridaja, amit nevezhetünk szívnek is, különbözik
a szívtől, ahogy a modern orvostudomány értelmezi, mely a test
bal oldalán helyezkedik el. A manasz, vagyis az elme
székhelye a szív üregében van, és egy ragyogás formájában
érzékelhető, ami csupán a Paramátmánál és a
dzsívátmánál alacsonyabb rendű. A manasz olyan
dolgokat is megért, melyek a karmendriják (cselekvő
érzékszervek) és a gjánendriják (tudásszerző
érzékszervek) fölött állnak, mint az öröm és a bánat. Bár
korlátozza a fizikai test, végtelen öröm és fájdalom
érzékelésére képes. Ha megfelelően működik, az elme
módosulásait és csendes pihenését a szív fölött érezzük. A
visistádvaiták és a dvaiták azt mondják, hogy az
örömöt és a bánatot a dzsívák érzékelik. A szánkhják,
a jógik és az advaiták azt mondják, hogy a lélek
visszatükröződése az antahkaranában (a belső
érzékszervben, vagyis az elmében) tapasztalja a fájdalmat és az
élvezetet. Tanulmányunk témáján túlmutat az a kérdés, hogy a
Paramátmá képes-e az öröm és bánat tapasztalására."
(A
filozófiai definíció szerint, mivel a Paramátmá (Felsőlélek) a
dzsívátmával (egyéni lélek) ellentétben nem kerül a gunák
(kötőerők) hatása alá, ezért felette áll az öröm és a bánat
kettősségének. Még ha nem is hatnak rá ezek a megnyilvánulások,
mégis, mivel mindenről tudatos a Prakritin (teremtésen) belül,
ezért tudatában van az egyéni lélek által megélt szenvedésnek
és örömérzetnek is.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése