A fény és árnyék tánca

Ma ismét dobkörön voltam Oguznál, és bár nem akarok mindig írni erről, mégis történt néhány fontos dolog, ami lejegyzésre érdemes. Egyrészt IxChel, az új kristálykoponyám is velem akart jönni, ilyenkor jobb is, ha minél több szertartásra viszi az ember az új koponyát, hogy aktiválódjon. Az ölemben volt, amikor elkezdtünk dobolni, és jó néhány erős dallal indított Oguz. Utána kezdő kör volt, ahol meg kellett fogalmazni, hogy milyen témával szeretnénk ma foglalkozni. Én ezt mondtam: "Meg akarom érteni a Fény és az Árnyék táncát, bele akarok lépni, hogy el tudjam engedni azt, ami nem lényeges, és a fontos dolgokra tudjak koncentrálni, és azokat befogadni eredeti valójukban."

Elindult az utazás, hárman doboltunk Oguzzal szapora ütemben, Hajdú Laksman Csaba pedig didgeridoo-n játszott. Először úgy éreztem, hogy ahogy ütjük a dobot, el kell kezdenem hintázni, imbolyogni, mint a kobrának, amikor hallja a furulyaszót. Utána sok-sok kígyófejet láttam kiemelkedni a vízből, mindegyik táncolt, és közben a fejükön először világító drágaköveket láttam, majd bolygókat, univerzumokat egyensúlyoztak, mint Ananta-sésa, de úgy, hogy amit tartott, az egyáltalán nem imbolygott. Utána Krisnát láttam meg, amint a fuvoláján játszott, és a kígyó fejein taposott, mindegyiken egyszerre (ez egy démoni kígyóval, Kálijával történt meg, aki az árulást és a brutalitást testesítette meg, mint rossz tulajdonságokat). Sok ezer Krisna táncolt a sok ezer kígyófejen, és a női energiát is bevonzotta maga mellé, így Krisna társai, a gopík fehér ruhában jelentek meg. Ekkor beugrott, hogy itt van IxChel is. 

Utána megjelent egy tibeti férfi, akiről valahogy tudtam, hogy Djwhal Khul, egy emelkedett mester. Róla majd még összeszedek több infót, mert állítólag Shambhala helytartója is, és ő diktált le húsz, ezoterikus tudást tartalmazó könyvet Alice Bailey teozófus tanítónak. Valamilyen hegyes tibeti táj fölött lebegett, és azt mondta: "Ha el akarod választani az igazat a lényegtelentől, akkor el kell olvasnod az összes könyvet, amit lediktáltam Alice-nek. El kell menned Tibetbe, hogy megtaláld az ott elrejtett kristálykoponyákat, és Shambhala mítikus városát is. Ha megtalálod, akkor meg fogod tudni mutatni az igazaknak, hogyan jutnak el oda." Végezetül ezt mondta: "Soha ne kételkedj a Szellemvilág üzeneteiben!" Ezzel lassan eltűnt a kép.

Ekkor letettem a dobot és lefeküdtem, bal kezemben a kristálykoponyával. Még a textil tasakon keresztül is nagyon sütött az energiája. Még néhány dal következett, és közben valahogy a könnyem is kicsordult, nagyon szívből sikerült megélni a dalokat. Amikor a szellemhajós dalt énekeltük, és Oguz azt mondta, hogy északnak visz az út, akkor a sarkcsillagot láttam, melyhez egy csillogó fonálon van odakötve a Nap-bárka, és lassan húzza maga felé. ilyenkor a sarkkörön túl több hónapig éjszaka van, és valamikor csak tavasszal kel a Nap, amikor a láthatatlan fonál felhúzza a Napbárkát a horizont fölé. A fény és árnyék egyensúlyát is megéltem az utazásban, illetve az imbolygó kígyók példáján okulva arra jutottam, hogy az egyensúly egy dinamikusan változó állapot, melyben akkor tudunk megállapodni, ha természetesen és erőfeszítés nélkül vagyunk jelen benne.