A sárkány szíve

Ma este előadást tartottam az Atma Centerben, "Ősi magyar hitvilág" címmel. Három könyv alapján mutattam be a témát, melyeket itt is bemutatok. Diószegi Vimos szerkesztette az "Ősi magyar hitvilág" kötetet, illetve ő írta a "Pogány magyarok hitvilága" című könyvet. Berze Nagy János "Égőgérő fa" című kötetét éppen hogy csak megkaptam, és átfutottam. Alaposan körbejárja a témát, de úgy érzem, hogy azért majd szűrni kell a benne található információkat. Az előadás le is ment rendben, nem nyújtottam túl hosszúra. Igazából azzal kezdtem, hogy az intellektuális átadás is jó dolog, de ők is el tudnak olvasni egy-két könyvet a témában. Ami számomra fontosabb volt, az a tapasztalás, a kapcsolódás őseink szellemvilágához. Így az előadás végén levezettem egy félórás sámándobos révülést, és közben én is utaztam egyet. Ennek történetét szeretném most leírni.

A révülés elején körbejártam, majd leültem, és megjelent előttem az Életfa, majd egy sárkány karmai. Először csak a mancsát láttam, majd lassan kibontakozott hatalmas alakja, hét fejjel. Tudtam, hogy meg kell küzdenem a sárkánnyal, ő is felém kapdosott a fejeivel. Egy kardot ragadtam és aláugrottam, majd felhasítottam a mellkasát a szívénél, és át is döftem azt. Hatalmas mennyiségű vér kezdett el ömleni a sebből, én pedig Sigurd és Fafnir legendájára gondolva aláálltam, hogy megfürödjek a sárkány vérében, mert tudtam, hogy ez erőt, védelmet és sebezhetetlenséget ad. Mindenemet eláztatta, majd a széthasított sárkányon keresztül elindultam fölfelé az Életfán. Mentem, mendegéltem jó ideig, míg végül egy jurtához nem értem. bementem a jurtába, és ott egy öreg fénysámánt találtam a segédeivel. Egy nagy láda volt középen, mely körül álltak. "Ki vagy?" -tettem fel magamban a kérdést. 

"Oguz sámán-szelleme vagyok. Ebben a dobozban egy fényes szív van, melyet vissza kell vinned a sárkánynak, akit megöltél. Helyre kell állítanod az egyensúlyt, és a mellkasába kell tenned ezt a szívet. Ettől fel fog támadni és eggyé válik a te tűzsárkányoddal, akinek az ereje ettől megduplázódik. Ha bármikor megölsz egy őrt vagy egy démont a szellemvilágban, akkor megkapod az erejét. De először meg kell találnod a kulcsot a ládához, mert csak akkor fogod tudni kinyitni. Tovább mentem, azon gondolkodva, hogy vajon hol lehet elrejtve a kulcs. Addig mentem fölfelé, míg már a felhők felett jártam, a nagy kék égben, és végül elértem egy csodaszép palotába. Ott egy nagy trónon ült az Öregisten, és bal oldalán pedig a Boldogasszony. Mindketten szépek és fiatalok voltak. Megkérdeztem őket, hogy merre keressem a kulcsot, mire ketten egymáshoz érintették a kezüket, és a mögöttük tündöklő fényességből kiemeltek egy arany kulcsot, majd odaadták nekem. "Mivégre vagyok itt a Földön?" - kérdeztem őket. "Hogy tanítsd az embereket az ősi tudásra, és segíts nekik ráébredni örök lelkük természetére. És most vidd a kulcsot az öreg szellemhez, aki a ládát őrzi."

Így hát elindultam vissza a mongol tájra, ami szintén fehéren, fényesen ragyogott. A kulcs valóban illett a ládika zárjába, és ki is nyitotta. Persze inkább bőrönd volt az, mint ládika. Hatalmas, aranyfényben lüktető szívet emelt ki belőle az öreg fénysámán, és belelökte a mellkasomba. "Vidd, és éleszd fel a sárkányt, akit le kellett győznöd. És ne feledd: minden avatást meg kell kapnod Oguztól, és minden próbát ki kell állnod, csak akkor lehetsz te is fénysámán." Megköszöntem a szívet, mely hatalmas energiával töltött el, és elindultam vissza lefelé az Életfán. Megérkeztem a hétfejű sárkány kilyukasztott holttestéhez, és ráfeküdtem a mellkasán tátongó hatalmas lyukra. Ekkor a mellkasomat betöltő aranyfény átáramlott a sárkány szívébe, és magához tért. A hatalmas, zöld hétfejű sárkány odaállt narancsvörös tűzsárkányom elé, átölelték egymást, majd a testük egybeolvadt. Ekkor azt mondtam a sárkányomnak (a többi erőállatom is ott volt): "A feleségem nagyon beteg, és meg kellene találnom az orvosságot, ami elűzi a betegségét." A sárkányom így szólt: "Indulj az Alsó Világba, és észrevétlenül lopózz be Tündér Ilona palotájának kertjébe. Ott nyílik egy csodaszép tulipán a kertje közepén, egy nagy fa alatt. De várd meg az éjfélt pontosan, mert akkor érkeznek a Tündér Ilona szolgái, és leszedik a virágot, mely minden éjjel újra kihajt, amíg valaki el nem viszi onnan. A szolgálólányok figyelmét el kell vonnod valamivel, és pontban éjfélkor le kell szakítani a virágot, mert ha csak egy percet is késlekedsz, a tulipán bizony el fog hervadni, de örökre. A tulipánban olyan nedű terem, melyet Tündérszép Ilona minden éjjel megiszik, és attól marad örökké hamvasan fiatal. De ha megszerezted a virágot, akkor aztán menekülj, mert Tündér Ilona bizony az egész udvarát utánad fogja küldeni!"

Mellém szegődött a farkasom, és én is négy lábon proszkáltam mellette, amíg Tündér Ilona kertjét kerestük. Ott aztán meglett a fa is, és alatta a csodaszép, tűzpiros tulipán. Fellopóztam a fára, a farkasom pedig elrejtőzött a közeli bokrokban. Éjfélt is ütött már az óra, amikor bizony a szolgálólányok libasorban meg is jelentek, és közeledtek a fához. Ekkor a farkasom veszettül vonyítani kezdett a holdra a bokorban, de annyira, hogy a szolgálólányoknak a fülüket is be kellett fogniuk. Hát csak megkíváncsiskodták, hogy milyen veszett vad üvölti ennyire a Holdat. Én meg közben leugrottam a fáról, gyorsan leszakítottam a Virágot, aztán usgyi vissza a Középső Világba, az Életfa tövéhez, hátra se néztem. De gyorsan ott kellett ám lenni, mert a nyomomban éreztem a szolgálólányokat. Amikor a föld alól kiértem, ők mind visszahullottak, mert a Középső Világba már nem volt átjárásuk. Feleségem ott feküdt az Életfa alatt, az erőállataim vigyáztak rá. Odamentem a tulipánnal, és a benne lévő nedűt az ajkaira csepegtettem, mire kinyitotta a szemét, és a betegség elment róla. Ennek mindannyian módfelett örültünk, és lassan az utazás is a vége felé közeledett. Még visszadoboltam a többieket, majd megosztókörrel zártuk a programot.