A kőszobor lelke

Ma csináltam két kezelést az Atmában, utána megtartottam egy jógaórát és mentem dobkörre Oguzhoz. A kezeléseknél érdekes módon, illetve inkább úgy gondolom, hogy természetes módon, sokkal inkább a vendégnek szoktak megmutatni dolgokat a szellemek, mint nekem. Én néha csak foszlányokat kapok, látok, ami általában kiegészíti a vendég utazási élményeit. De az Odintól kapott szimbólumokat szorgalmasan alkalmazom, mér csak azért is hogy, minél jobban megjegyezzem őket. 

A dobkörön érdekes telihold utáni, napéjegyenlőség előtti, köztes állapotot érzékeltem. Közrejátszhatott ebben talán az is, hogy a hétvégén tartottam két sámándobos utazást a Vegetáriánus Fesztiválon, és egy jól sikerült Földanya-szertartást a Mackó-barlangban. Ez eléggé ki is vette a spirituális erőimet, így töltekezni jöttem a dobkörre. Az "Ősz, ködösödő ősz" dal alatt őszi avar borította erdei táj jelent meg előttem, amelyben spirál alakzatban, forgószél-szerűen táncoltak a levelek, mintha több, levélörvénybe burkolózott szellem járta volna őszi nász-halál-újjászületés táncát az erdőben. Utána folytatódtak a dalok, és a "zsálya, zsálya" dalnál érdekes módon jelent meg előttem a zsálya szelleme. Először egy kis cserje volt, utána liánok kezdtek kikúszni belőle, érdekes hálózatot alkotva a térben, majd a zsálya sok-sok más virág és növény alakját kezdte fölvenni. Pont a napokban jelent meg egy gondolat a fejemben: "Mi volna, ha az élővilág hirtelen kipusztulna az egész Földön?" És ez talán a válasz volt: Isten odateremtene egy sámánt a kongó Földre (akit a dalban a "bába" szó képvisel), és a sámán addig bűbűjoskodna, amíg egy zsályatőből egy egész dzsungelt nem hozna létre, hiszen a szellemvilág a hétköznapi gondolkodásunk számára felfoghatatlan erőkkel rendelkezik, melyek a háttérben munkálkodnak. 

Elkezdtük az első gyakorlatot: ülve révültünk, Oguz dobolt. Az volt a téma, hogy az elkövetkező időszakban mi lesz majd a legfontosabb az életünkben, mire kell koncentrálnunk. Oguz dobjának hangja mellett mindenki halkan, középhangosan hangokat adott ki, ami leginkább egyfajta torokénekbe olvadt össze. Először egy azték piramis jelent meg a szemem előtt, és egy kristálykoponya, majd még több koponyát láttam, és már nem csak kristályból készülteket, hanem valódi emberi koponyákat, csókolózó csontvázakat és ehhez hasonlókat. Igazából nem állt össze a kép, hogy mi is lesz ebből, de a koponyák amúgy is vonzanak mostanság, meg az azték piramisok is. 

Még néhány dal után állva folytattuk, és a két kezünket ökölbe szorítva a mellkasunkra tettük, majd elkezdtünk lélegezni és énekelgetni Oguz dobjának hangjára. Itt létrává kellett válni a föld és az ég között, ez volt a feladat. Először mongol motívumok, kardok, pajzsok, lovas íjászok, sólyomröptető katonák és sámánok jeletek meg előttem. Láttam szép mintás jurtákat, aranysújtásos kaftánokat meg mindent, ami egy szép mongol történelmi film kelléke lehetne. A táj is nagyon szép volt. A gyakorlat vége felé mér elkezdtem egy fölfelé irányuló spirálmozgást érzékelni, mintha felülről láttam volna a tűzvörös sárkányomat, amint dugóhúzó-szerű mozgással tol engem felfelé az égi szférák, Tengri birodalma felé. Ekkor Oguz kissé begyorsított, és azt mondta, hogy tegyük a kezeinket a fejünk fölé, és úgy folytassuk a légzést. Ekkor eszembe jutott az, hogy Huszti Sanyi pont a múlt héten jelentette be, hogy nem fog több transzlégzést tartani, és így szomorúan vettem tudomásul, hogy nem lesz kihez mennem. Kissé szomorúan és bátortalanul, de elkezdtem most intenzíven lélegezni, és pár perc után éreztem a lüktetést a halántékomban, és a bizsergést a kezeimben is. Azért folytattam a légzést, és a végén már egy nagy, üres csőnek éreztem magamat, amelybe behívtam a szellemi erőket, hogy közvetíthessek a földi világ és a szellemvilág között. A végén a földre rogytam, és kőszobornak éreztem magamat. Először Dzsingisz Kán kőszobraként láttam magamat, majd egy Húsvét-szigeteki nagy obeliszkként, és végül valamilyen tengerbe süllyedt, arccal lefelé fordított istenszobor voltam. Megéreztem azt, hogy a szobroknak is van lelkük, és amikor a szobrász elkészíti, akkor meghívja azt a lényt, hogy a szoborban lakjon. Indiában és más helyeken is istenszobrokat állítanak fel a templomokban, és ruhával, virággal, ékszerekkel díszítik, valamint ételt, italt ajánlanak neki, szórakoztatják. Biztos, hogy a szobrokban lakó szellemek kommunikálnak azokkal, akik nem csak kődarabnak nézik őket. 

A gyakorlat utolsó részében hason feküdtünk, fejjel az oltár felé, és az őseinket kellett hívni hét nemzedékre visszamenőleg. Hívtam az őseimet, bár nagymamáim és nagypapáim szüleire már nem igazán emlékszem vissza. De azt láttam, hogy jöttek az őseim, és elkezdtünk táncolni az életfám körül. Utána még újabb köröket láttam a belső körön kívül, A második körben indiai ruhában lévő rokonaim voltak, akik ez előző inkarnációmban voltak az őseim, és még további öt előző életemhez kapcsolódó rokonok köre is megjelent az Életfa körül. Utána az jutott eszembe, hogy párhuzamos valóságok is lehetnek, ahol én szintén létezem, és ott is vannak őseim. Ekkor azt láttam, hogy több és több életfa van, amely körül ott táncolnak az őseim körökben. És ekkor még csak a saját őseimre koncentráltam, másokét és a bennünket összekötő közös ősöket nem is figyeltem meg. Ezzel a képpel zárult az utazás, még feküdtünk hason egy darabig, majd felültünk és néhány további dallal zártuk a mai dobkört.