A szív munkája

Ma este volt a Szent Kakaó Szertartás az Atma Centerben Gyulai Julival és a Julia Chants zenekarral. Mindenkit más módon érintett meg a szertartás, szerintem különösen azokat, akik nem kultiválják mindig a kapcsolatot a szívükkel. Én úgy érzem, hogy életem nagy részt arról szól, hogy a szív munkáját követem, és csak teljességgel jelen kell lennem abban, amit éppen csinálok, és a szívem boldog lesz. A szertartás nagyon szép volt, Juliék szép mantrákat énekeltek, és előtte megittuk a finom kakaót. Amikor a kakaót ízlelgettem a számban, olyan volt, mintha egy nyelv bújkálna a számban és játszana az enyémmel. A szeretet lágyságát ízlelgettem, nem csak a kakaó kortyolgatása közben, hanem utána is, a mantrák éneklése alatt is olyan volt, mintha a Kakaóanya szelleme észrevétlenül sétálgatott volna közöttünk, és átölelte volna a szívünket. Erőteljesebb szellemek jelenlétéhez vagyok szokva, így a kakaó Anya szellemére külön rá kellett hangolódni. 

Most nem tudok olyan intenzív utazásról beszámolni, mint amilyeneket meg szoktam élni. Inkább minőségeket tapasztaltam meg, a szeretet minőségeit. A feltétel nélküli szeretet áramlásában való tétlen elmerülést, a különböző isteni formák iránti odaadást, a menedéküket, az általuk adott védelem ölelését. Siva- és Durgá-mantrákat énekelt Juli, és egy Krisna-mantrát is, mindegyikbe nagyon lágyan bele lehetett illeszkedni. Miközben ezt a bejegyzést írom, éppen egy olyan mixet hallgatok, amiben a Juli által énekelt számok közül is benne van egy-kettő. 

A szeretet ízei, minőségei között ott van az ítélkezés nélküliség, az elfogadás, az együttérzés, a másik tökéletlenségének, védtelenségének elfogadása, vagy éppen a saját sebezhetőségünk kimutatása. De így utólag talán a legfontosabbnak azt érzem, hogy rátaláljunk a szívünk útjára, és életünket szenteljük a szív munkájának. Végezzük azt, amiben igazán önmagunk tudunk lenni, amibe bele tudunk feledkezni, és teljesen át tudjuk adni magunkat neki. Ekkor tudjuk odaadni magunkat másoknak is, és ekkor tudunk olyan változást elősegíteni mások szívében is, ami által közelebb kerülnek önmagukhoz. 

A kakaó Anya szellemében az erőszakosság nélküli, gyengéd minőség a legszembetűnőbb. Nem akar semmit, nem erőlteti a dolgokat, csak támogat bennünket a saját folyamatainkban, a saját küzdelmünkben. Persze sokan hordozunk számos sérülést is a szívünkben, és ezek a fájdalmas élmények általában elszigetelnek bennünket a saját szívünktől. Amikor folyamatosan külső stimulációkat, célokat, eredményeket hajszolunk, akkor elfelejtünk önmagunkkal, a saját szívünkkel lenni, és el is szigetelődünk tőle. Ilyenkor persze nem tudjuk megélni az egységet önmagunkon beül, és a Világgal sem, boldogtalanok vagyunk. Minden titok nyitja a saját szívünkben rejlik, csak a kulcsot kell megkeresni hozzá. Ha rátalálunk a szív munkájára, akkor maradjunk az ösvényen és kövessük a szívünket. Akármennyire is nehéznek tűnik a szív útját járni, minden más erőfeszítés igazából fölösleges, mert nem fogja elégedetté tenni a lelkünket. Még ha le is kell küzdenünk bizonyos nehézségünket, ez az erőfeszítés közelebb hoz a saját szívünkhöz, a kapuhoz, mely a lélek, az Önvaló felé vezet. 

A szertartás végén tartottam egy fél órás gong-meditációt, és többen jelezték, hogy nem tudták befejezni a munkát. Azt kértem, hogy keressük meg a szív barlangjának bejáratát, és menjünk olyan mélyre benne, amennyire csak lehet. Eleinte az ember a nehézségekkel, az akadályokkal szembesül, majd a végén, mintegy jutalomképpen meglátja a fényt.  Pont ebben a pillanatban lett vége a meditációnak egyesek számára, de ne csüggedjetek, mert folytatjuk majd a munkát, és igazából a szív munkája sohasem ér véget, mindig újabb és újabb csodák várnak ránk a legyőzendő akadályok mögött. Namaste! Áldás!

Úrdhvakónászana

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"76. Úrdhvakónászana (fordított szögtartás)

Ezt az ászanát a következőkben ismertetésre kerülő ászana, az ékapáda szarvángászana oldalsó verziója előtti előkészítő gyakorlatként kell végezni.

Technika:

1. Kezdjük szarvángászanában, függőleges, nyújtott lábakkal, a térdek összezárva, és a hátunkat támasszuk meg a tenyereinkkel.
2. Kilégzésre hozzuk terpeszbe a lábainkat, még mindig nyújtva tartva őket, hogy mindkét lábunk egyenlő távolságra kerüljön ki oldalra.
3. Belégzésre zárjuk a lábainkat.
4. Pihenjünk. (A képen az úrdhvakónászana nirálamba (támasz nélküli) változata látható.)

Az első héten csak két kört végezzünk belőle, a második héttől hármat, egy hónap múlva pedig négyet. Miután ezt az ászanát elsajátítottuk, elkezdhetjük az ékapáda szarvángászana oldalsó változatát."

(Az úrdhvakónászana vinyászái a modern Ashtanga vinyásza rendszer szerint:

Ékam: Belégzésre karemelés (úrdhva-vriksászana).

Dvé: Kilégzésre uttánászana.

Tríni: Belégzésre úrdhva-uttánászana.

Csatvári: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.

Pancsa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.

Sad: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.

Szapta: Belégzésre ugorjunk előre dandászana pozícióba.

Astau: Kilégzésre gördüljünk hátra a szarvángászanába, majd nyossuk a lábainkat terpeszbe úgy, hogy a törzsünk síkjábna maradjanak, és egyforma magasságba kerüljön mindkét láb (úrdhvakónászana szthiti). Végezzünk el 3-6 vagy több légzésciklust.

Nava: Belégzésre zárjuk vissza a lábainkat szarvángászanába. Ismételjük az astau-nava vinyászákat 2-4 alkalommal.

Dasa: Kilégzésre gördüljünk tovább csaturanga-dandászanába csakrászanán (hátrabukfencen) keresztül.

Ékádasa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.

Dvádasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.

Trajódasa: Belégzésre ugorjunk előre úrdhva-uttánászanába.

Csaturtadasa: Kilégzésre hajoljunk előre uttánászanába.

Pancsadasa: Belégzésre egyenesedjünk fel (úrdhva-vriksászana), majd érkezzünk meg szamaszthitibe.)

Ékapáda szarvángászana

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"75. Ékapáda szarvángászana (egylábas vállállás)

Technika:

1. Miután elértük a halászana második változataként ismertetett pozíciót, fogjuk meg a lábujjainkat az azonos oldali kéz hüvelyk- és mutatóujjával.
2. Belégzésre emeljük fel az egyik lábunkat függőleges helyzetbe, mint a szarvángászanában. Az azonos oldali kezünket is emeljük fel, és amikor a lábunk függőleges, akkor a tenyerünket a combunkra helyezzük.
3. Végezzünk pránájámát.
4. Kilégzésre engedjük le a lábunkat és hozzuk vissza a kezünket ugyanabba a pozícióba, mint az elején.
5. Ismételjük meg a másik lábunkkal is.

Megjegyzés: Eleinte lehet, hogy nem fog sikerülni a leírt póz végrehajtása. Lehetséges, hogy szükség lesz a hátunk megtámasztására. Ezért kezdhetjük úgy is az ászanát, hogy szarvángászanából indulunk ki, amikor mindkét lábunk függőleges, és a hátunkat a tenyereinkkel támasztjuk, majd lassan kilélegezve egyszerre az egyik lábunkat eresszük le úgy, hogy a fejünk mögött ereszkedjen le, mint a halászanában. A tenyereink még mindig a hátunkat támasztják. Ebben a pozícióban hajtsuk végre a szükséges pránájáma-köröket. Most ismételjük meg a másik lábunkkal. A végén hozzuk a testünket hanyatt fekvő pozícióba a megszokott guruló mozdulattal, melyet a szarvángászanánál leírtunk.

A 3. pontban említett pránájámát úgy végezzük, hogy légzésvisszatartást hajtunk végre a belégzés és a kilégzés után is. A belső légzésvisszatartás tartama 4 másodperc legyen, a külsőé pedig 2 másodperc. Mindkét lábunk esetében végezzünk három kör pránájámát, melyet a gyakorlás előrehaladtával emelhetünk hat körig."

(a szarvángászana vinyászái a modern Ashtanga vinyásza rendszer szerint:

Ékam: Belégzésre karemelés (úrdhva-vriksászana).

Dvé: Kilégzésre uttánászana.

Tríni: Belégzésre úrdhva-uttánászana.

Csatvári: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.

Pancsa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.

Sad: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.

Szapta: Belégzésre ugorjunk előre dandászana pozícióba.

Astau: Kilégzésre gördüljünk hátra a szarvángászanába, majd eresszük le a lábainkat a halászana pozícióba és fogjuk meg mindkét nagylábujjat.

Nava: Belégzésre egyenesítsük vissza a jobb lábunkat függőleges helyzetbe, és a jobb tenyerünket helyezzük a jobb combunkra. Hajtsunk végre 3-6 kör uddzsájí pránájámát légzésvisszatartással az ékapáda-szarvángászana szthitiben.

Dasa: Kilégzésre engedjük vissza a jobb lábunkat a halászana pozícióba, és fogjuk meg a nagylábujjunkat a jobb kezünkkel.

Ékádasa: Belégzésre egyenesítsük vissza a bal lábunkat függőleges helyzetbe, és a bal tenyerünket helyezzük a bal combunkra. Hajtsunk végre 3-6 kör uddzsájí pránájámát légzésvisszatartással az ékapáda-szarvángászana szthitiben.

Dvádasa: Kilégzésre engedjük vissza a bal lábunkat a halászana pozícióba, és fogjuk meg a nagylábujjunkat a jobb kezünkkel.

Trajódasa: Kilégzésre gördüljünk tovább csaturanga-dandászanába csakrászanán (hátrabukfencen) keresztül.

Csaturdasa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.

Pancsadasa: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.

Sódasa: Belégzésre ugorjunk előre úrdhva-uttánászanába.

Szaptadasa: Kilégzésre hajoljunk előre uttánászanába.

Astadasa: Belégzésre egyenesedjünk fel (úrdhva-vriksászana), majd érkezzünk meg szamaszthitibe.)

-->

Sámándob-varázslat

Sok kérdést szoktam kapni a sámándobbal kapcsolatban, így arra gondoltam, hogy egy blogbejegyzésben összegezném a sámándobbal kapcsolatos alapvető tudnivalókat.

A sámándob története

A sámánok ősidők óta a legelérhetőbb módszereket használják a transzállapot, a révülés előidézésére, melynek során kommunikálni tudnak a szellemvilággal. A révülés egy olyan képesség és olyan tudatállapot, amit nem csak a kiválasztottak, hanem szinte mindenki el tud érni több-kevesebb gyakorlással. Alapvető segédeszközei a légzés, a mozgás (tánc vagy statikus testhelyzetek) és a hang (énekhang vagy hangszerek hangja). Egyes hagyományokban pszichoaktív növényeket is használnak a sámáni tudatállapot eléréséhez. A hangszerek között a különböző kultúrákban szerepeltek húros hangszerek, fúvós hangszerek, pengetős hangszerek (pl. a doromb) és ütős vagy ritmushangszerek. Ezek közül a leggyakoribb a csörgő, illetve a dob. Bár konkrét régészeti lelet ezidáig nem támasztja alá, hogy a Kárpát-medence sámánjai, a táltosok használtak-e dobot a révüléshez vagy a samanizáláshoz, a magyar népmese-hagyományban gyakorta felbukkanó táltos paripát sokan azonosítják a sámán dobjával. A sámán "utazóeszköze", ha úgy tetszik, hátasállata a dob, melyet a szertűz fölé tartva parázzsal megetet, így éleszti, vagy ha kell, akkor vízzel megitatja (ha éppen túl feszes a bőr). Az Eurázsiában fennmaradt, ma is élő sámánkultúrák közül nagyon sok helyen használnak dobot, amin vagy maga a sámán, vagy a segédje játszik samanizálás közben. A dob (vagy csörgő) ritmikus hangja megváltoztatja az agyhullámainkat, és révületet, azaz transzállapotot hoz létre, amikor is a sámánnak víziói támadnak, tudást, erőt, útmutatást kap a szellemvilágtól. 

A sámándob készítése 

A sámándobot egyes hagyományokban nemzedékről nemzedékre örökölték. Sok helyütt azonban maga a sámán készítette el egy tapasztaltabb sámán vezetésével, a szellemvilág útmutatásai alapján kiválasztva a fát, amiből a káva készült, majd az állatot, melynek bőréből a dob ütőfelülete lett. A dobot helyenként csörgőkkel, fém csengőkkel és egyéb tárgyakkal, vagy festéssel díszítették, és az ütő elkészítése is fontos szertartás volt. A hagyományos sámándobon egy ütővel szoktak játszani, mely a férfi-minőséget képviseli, míg maga a dob a női minőséget hordozza. A káva alakja lehet kerek, ovális, vagy akár szögletes is. A sámándob szorosan kötődik a használójához, ezért ha valaki elhívást érez, hogy szerezzen egy sámándobot, akkor azt használja saját maga, ne nagyon adja kölcsön másnak. Nem kell beavatott sámánnak lenned ahhoz, hogy dobod lehessen, de ha már van, akkor érdemes megtanulni a használatát és a révülést, lélekutazást a dob segítségével. A modern korban is megvan a lehetőség a sámándob személyes elkészítésére, vagy megkérhetsz egy sámánt arra, hogy személyesen a te elképzeléseid alapján készítse el. Ezzel kapcsolatban ajánlom megkeresni Majercsik János Oguzt, Fekete Tamás Tanakát, illetve Budapesten Vidó Gábort. 

A sámándob anyaga

A sámándob két fontos alkotóeleme a káva (keret) és a bőr, vagyis az ütőfelület. A káva tetszés szerint többféle fából is készülhet, manapság a legelérhetőbb a rétegelt lemezből készült, ovális vagy kör alakú káva. A dobbőr nagyon fontos, hiszen a dob beavatásakor a sámán visszahívja a bőrt korábban viselő állat lelkét a dobba, hogy segítse utazásában. Éppen ezért a legközkedveltebb bőrök a lóbőr, illetve a szarvasbőr. Kecskebőrből is viszonylag sok dob készül, de van, aki nem tartja annyira "nemes" állatnak a kecskét. Azt tudjuk például, hogy a skandináv mitológiában Thor fogatát két kecske hajtja, és mind a kilenc világba el tudnak repülni. A kecskéket esténként levágja, és a húsukat megfőzi, de a csontjaikat gondosan elteszi. Mire felkel, a hús visszanő a kecskék csontjára, és újjáélednek. Ez a sámáni beavatás-élményre emlékeztető motívum. Vannak, akik vadkan-bőrt használnak a dobjukhoz, a vadkannak is sok mitológiai vonatkozása van. Más vadállatok, pl. ragadozó állatok bőrét nem nagyon szokták dobhoz használni, mert azt a szőrével együtt tartják értékes erőtárgynak, és úgy használják viseletnek, vagy a szertartások közben. Háziállatok bőrét (pl. birka, marha, disznó, szamár stb.) szintén nem nagyon szokták használni. A modern technológiának köszönhetően már teljesen műanyagból készült dobok is kaphatóak, melyek hangja nagyon szép. A szertartásos vetület persze hiányozhat belőlük, de például a Remo cég Buffalo Drum-jai nagyon jól működnek sámánutazásnál is. A műanyag dob nem hangolódik el, nem ereszt le, bármilyen páratartalomban használjuk is. A műanyag vagy bőr dob választása tehát személyes preferencia vagy hagyománytisztelés kérdése is.

Kész sámándobok

A fentiekben a sámándobok készítéséről, készíttetéséről volt szó, de az is egy opció, hogy kész dobot veszünk. Ilyenkor mindenképpen újonnan készült dobot érdemes venni, és nem egy olyat, amit valaki már korábban használt (hacsak nem átadás útján kapjuk meg a dobot, a sámáni beavatással együtt). Az új dob vásárlásánál a legjobb az, ha ki is tudjuk próbálni a dobot, mielőtt megvesszük. Ehhez magyar boltban, webshopban érdemes utánanézni a doboknak. Ha nemzetközi webshopból vagy külföldről rendeljük, akkor legfeljebb csak hangmintát tudunk kérni, de nem tud kialakulni az a személyes kötődés, ami a találkozás pillanatában jön létre. De azért a külföldi forrásokból származó dobok is nagyon a szívünkhöz nőhetnek. Ha a dob maga megtetszik, akkor érdemes különböző keménységű, súlyú stb. ütőket is kipróbálni, készíteni hozzá, amíg ki nem tapasztaljuk, hogy melyikkel megszólaltatva kapjuk azt a hangot, ami nekünk a legjobban tetszik. Az alábbiakban néhány magyar és nemzetközi webshop címét linkelem ide, ahol körülnézhettek sámándobokkal kapcsolatban. 

Magyar webshopok

Szkitabolt.hu
Rezgesterapia.hu
Spirihangszer.hu
Hangszerbarlang.hu
Turania.hu
Magyardob.hu

Nemzetközi webshopok

Thomann.de
Muziker.hu
Etsy.com

Szamádhi guru nélkül?

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"Ötödik Fejezet

Szükségünk van-e gurura a szamádhihoz?

Az előző fejezetet csak akkor tudjuk igazán gyakorlatba helyezni, ha ezt a fejezetet mélyen megértjük. Ne adjuk át a spirituális evolúciónk felelősségét egy másik emberi lénynek. Én „guruizmusnak” nevezem azt a hiedelmet, hogy egy másik emberi lény közben tud járni az érdekünkben Istennél. Hogyan is működne ez, és mi szükség lenne rá? Végső soron ez arra utalna, hogy nem szeretnénk közvetlenül kapcsolatba kerülni és saját személyes kapcsolatot kialakítani Istennel. Semmilyen spirituális munka nem lehet sikeres, ha erre az elutasításra épül. Ezt a fejezetet annak a mítosznak a megcáfolására szentelem, hogy a szamádhi eléréséhez szükségünk van egy emberi gurura. Csak akkor tudunk igazán megnyílni as isteni útmutatás előtt, ha feladtuk ezt az elképzelt szükségletet. Ebben a fejezetben megpróbálom megingatni a hitet a mítikus kultusz-figurában, a guruban. Különböző okokból (melyek közül egyeseket itt ismertetni fogok), a guru-paradigma megbukott, és ha ma is ragaszkodunk hozzá, az nem más, mint akadály a szamádhi elérésében. Ne várjuk azt, hogy valaki más fogja elvégezni a munkát helyettünk, mert annak mindig megvan az ára. Vagy saját magunk járjuk az utat és vállalunk felelősséget a saját fejlődésünkért (vagy annak hiányáért), vagy fenntartjuk az illúziót, hogy valaki más majd „átveszi a karmánkat”, vagy „saktipátban” fog részesíteni – és végül üres kézzel maradunk egy kultusz hálójában.

Ha a felébredés a guru kegyéből történne, azzal azt feltételezzük, hogy a guru képes befolyásolni az ok és okozat törvényét (vagyis a karmát). De az ok és okozat törvénye az maga Isten, az isteni törvényben kifejeződve. Az a kijelentés, hogy egy ember képes felülbírálni az isteni törvényt, annyira abszurd, mint az a kijelentés, hogy felül tudunk emelkedni a gravitáción azáltal, hogy a levegőben repülésre koncentrálunk. A guru nem tudja misztikus élményben részesíteni a tanítványt, ha a tanítvány karmája ezt nem teszi lehetővé. A tanító csak azt tudja bemutatni a viselkedésével, hogy a misztikus élmény miképpen változtatta meg őt, például hogyan tette szeretőbb vagy gondoskodóbb emberré. Ezért fontosabb a spirituális tanítók és guruk magatartása, mint a kijelentéseik, és ez az, ahol gyakran el is buknak.

A szentírásokban számos utalást találhatunk a guru iránti odaadás fontosságáról. A félreértés abban rejlik, amikor azt gondoljuk, hogy a szentírások emberi gurura utalnak. A gurura mint Istenre és a tényleges önvalóra, a tudatra utalnak. Csak a későbbiekben kezdték úgy magyarázni ezeket az idézeteket, hogy elhitessék az emberekkel: az emberi guru iránti odaadás a rövid út, vagy hogy az bárhová el tud vinni. A guru szó azt jelenti: „A sötétségből a fénybe”. Csak Isten, vagy a valódi önvaló, a belső guru képes elvezetni bennünket a fénybe. Egy ember, aki Istenként viselkedik rugu (vagyis a fényből a sötétségbe vezet).

A tragédia az, hogy az emberek úgy értelmezték, hogy a gurunak van teste, fizikai megnyilvánulása. Ha a szentírásokban állandóan azt olvassuk, hogy nem vagyunk ez a test és fel kell adnunk a testi azonosítást, akkor a guru hogyan lehet testet öltött lény? A guru mindig Isten és a tiszta tudat, nem pedig egy test. Egy test nem tud tanítani. Az a hiedelem, hogy egy emberi guru fizikai közelében kell lennünk, a múltban is akadályként jelentkezett, és lehetetlenné tette, hogy felelősséget vállaljunk a spirituális evolúciónkért és azért, hogy beengedjük istent a szívünkbe. Semmit nem tanulhatunk meg, amíg ez a hozzáállásunk. Isten és az önvaló kegye mindig itt van, de kirekesztjük, mert azt várjuk el, hogy a guru fizikai formájában, egy testként jöjjön el hozzánk. Az igazság mindenhol jelen van, mindenütt és mindig elérhető. Ha leredukáljuk egy személy közelségében levő időre és térre, azzal isten tényleges természetét tagadjuk. Nincs olyan hely, atom, pillanat, élőlény, akivel találkozol, aki ne lenne Isten; és ha egy bizonyos testre csökkentjük a jelenlétét, azzal elutasítjuk isteni természetét."

Gyógyító szellemkenu

Ma újabb dobkörön voltam Oguznál. Erősen kezdtünk be néhány dallal, majd gyógyító szellemkenu következett. Lélekkísérő kenuban voltam már, de itt most úgy nézett ki a dolog, hogy aki gyógyulást akart, az beült középre, mi pedig egy hajó alakot formáztunk körülöttük, és Oguz dobolt hátul, Feri pedig elől csörgőzött. A feladat az volt, hogy keressük meg a gyógyító forrást a Világfa tövében, és abból itassuk meg a betegeket. Oguz említette még, hogy van ott más forrás is, a Halhatatlanság forrása, illetve a Bölcsesség forrása, de nekünk most a gyógyítót kell becélozni. Érdekes, hogy a skandináv mitológiában az Yggdrasil (Világfa) gyökereinél szintén három forrás van: Hvergelmir, Urdarbrunn és Mimir kútja, e harmadik a bölcsesség forrása. Szóval elindultunk, és mi elkezdtünk ütemesen lélegezni, miközben előre-hátra dülöngéltünk. Ettől egy idő múlva tényleg berévültem, és az Életfa tövénél találtam magamat. Egy feketés-vöröses nagy maszk vagy arc jelent meg egy sziklán, és mintha egy vízköpő lenne, az ő szájából csobogott a forrás vize. A fenti képhez tudnám hasonlítani, de inkább feketés, a fenti negatívja volt. A forrás vize egy kis tóba gyűlt össze, és az erőállataim meg a szellemi segítőim nagyon megélénkültek, amikor odaértünk. Mindannyian beugráltak a vízbe, fröcskölődtek, locspocsoltak, és a szellemhajó össze tagját is jól bevizezték. Ez volt a gyógykezelés. A nagy mulatság közepette Quan Yin, aki a kínai buddhizmusban a kegyesség istennője emelkedett ki a vízből halványzöld ruhában, hogy az áldásában részesítsen mindenkit. És az Odintól pár nappal korábban kapott vízililiom is megjelent a víz felett lebegve, csak nem fehér, hanem ezúttal lila szirmokkal. 

Tisztíts meg égi víz, tisztíts meg földi víz
Tisztuljunk meg hűs forrásból, szülessünk meg föld odvából 

Így hangzott a dal, amit énekeltünk, ha jól emlékszem. Utána elhalkult a dob, még egy darabig úgy maradtunk, majd visszarendeződtünk egy nagy körbe. Néhány további dal után következett a második feladat. Egyszerre szóltak a dobok, és egy belső utazást kellett megtenni, melynek során egy kérdést tettünk fel: "Mi az az idő?" Én lefeküdtem, és úgy révültem. Elindultak a dobok, elindult az utazás. ismét az Életfánál voltam, és elkezdtem lebegni felfelé. Oguz azt mondta, hogy tegyük fel a kérdést a Teremtőnek vagy annak az isteni formának, akihez kapcsolódni tudunk. Én rögtön azt gondolta, hogy akkor Sivához megyek. De nem ez történt. Felfelé lebegésem közben valahogy megálltam, mintha az idő is megállt volna. Az X-men filmben láttam ilyet, amikor "kimerevítették" az időt, és csak egy szuperképességekkel rendelkező srác száguldozott körbe-körbe. Hasonló jelenet tárult elém. Fénylő bogarak, talán szentjánosbogarak rajzottak körbe a sötétben, fénylő csíkot hozva maguk után, mint az EKG monitorán villogó fénypont. A mozgásuk tehát egy téridő-rácsozatot rajzolt ki, és ahogy zümmögtek körbe-körbe, álló és rezgő hullámminták alakultak ki. Majd az egész kép, az egész univerzum "szétesett" ilyen fénylő hullámmintákká, jelezve azt, hogy minden anyag ls energia nem más, mint hullámforma, mely az idő hatása alatt álló tudatunkban anyaggá sűrűsödik össze. 

Az első kép tehát megmutatta az idő hullám-természetét. A második kép egy kisvonat volt, megy egy ovális pályán mozgott, de nem vízszintesen, hanem egy függőleges tengely mentén, mint a céllövöldében. Tehát felül végigment, utána megfordult fejjel lefelé, megcsinálta az ovális pálya alsó részét, majd ismét felbukkantak ugyanazok a szerelvények, végtelenül. Ez a kis gyerekjáték az idő ciklikusságát mutatta be. Minden örökké ismétlődik, látszólag ugyanúgy, de mégsem teljesen. A harmadik képben pulzáló gömböket láttam, melyek egy pontból elkezdtek kidagadni, majd visszaszűkülni, néha kifordultak önmagukból, anélkül, hogy hasadás keletkezett volna a felszínükön, néha visszafordultak önmagukba. Egy kicsit a Möbius-szalag háromdimenziós formájára emlékeztetett a kép, ami egy kapaszkodó a tudatunk számára a magasabb dimenziók elképzeléséhez. Az idővel is lehet valami ilyesmi. Megszokott, lineáris időnk a szellemvilágban összevissza tud nyúlni, zsugorodni, önmagába visszatérni stb. 

Pontosan ma volt egy olyan megélésem, hogy a megszokott jövő-jelen-múlt progressziónk nem terjeszthető ki a szellemvilágban tapasztalt történésekre. Több olyan jelenetet láttam egymás után az egyik vendégemnél, amelyeknek a sorrendjét nem lehetett egyértelműen eldönteni, hogy melyik esemény melyik előző életében történt, és melyik volt előbb. tehát az az elképzelés alakult ki bennem, hogy az időt egy gumilepedőhöz is lehetne hasonlítani, melynek a szövedékében található az összes jelen, múlt és jövőbeni esemény, de ezek bizonyos szemszögből nézve tetszőlegesen közel vagy távol kerülhetnek egymástól. Ezzel zárultak a mai élményeim, lassan talán kialakul majd ez az új, rugalmasabb időkoncepció is.

Az imádott isteni forma

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"Az ísta-dévata

A 2.44. szútra szerint a szent szövegek tanulmányozása által fogjuk megtalálni Isten számunkra ,legmegfelelőbb formáját. Amikor a szent szövegeket olvassuk, figyeljük meg, hogy érzünk-e valamilyen erős érzelmi reakciót Isten valamelyik formája iránt. Ha nem, akkor folytassuk egy másik szent szöveggel, mely egy másik formáról szól. Amikor sikerült megtalálni Istennek azt a formáját, mely iránt erős és pozitív reakciót tapasztalunk, akkor ő lehet az ístadévatánk. Bár ez egy szanszkrit kifejezés, semmilyen körülmények között sem kell a hindu isteni formákra korlátozni magunkat. Bármelyikhez vonzódunk is (a kereszténységtől a taoizmusig, vagy bármilyen természeti nép istenfelfogásához), az megfelelő és „megengedett”. Ne hagyjuk, hogy valaki más mondja meg, mi helyes és mi nem; hanem találjunk rá arra, ami a számunkra működik. Fontos, hogy ez az isteni forma életigenlő legyen. Ha azt mondja, hogy pusztítsunk el valamit vagy öljünk meg valakit, akkor az valószínűleg valaki egójának a kivetülése és nem egy valóságos isteni forma. Azt is ellenőrizzük, hogy spirituális szerepmodellünk valóban rendelkezik-e tradicionális háttérrel és valamlyik szakrális hagyományban hitelesen imádják.

Ezután kezdhetünk hozzá a bhakti-jóga gyakorlásához. Ez azt jelenti, hogy minden nap intenzíven koncentrálunk és meditálunk az ístadévatánkon. Hozzunk létre intenzív szeretetet és vágyakozást az isteni forma iránt és a hozzátartozás érzését. Képzeljük azt, hogy a szolgája vagyunk. Amikor eza folyamat sikeres, akkor kérjük az ístadévatánkat, hogy részesítsen a szamádhiban. Ezután jön a szamádhi elfogadásának szintje. A szamádhi nem egy olyan dolog, amit el lehet érni, hanem el kell fogadni. Ha nehézségeink vannak az elfogadással, akkor az ok általában ott keresendő, hogy még nem alakítottuk át magunkat kellőképpen az Isten iránti szeretetben. Ha a szeretet teljes, akkor a szamádhi lesz az eredmény. De ha méltatlannak érezzük magunkat rá akkor a szamádhi megvalósulatlan marad.

Feltételezve, hogy Isten gyermekei vagyunk, miért nem tartana minket Isten méltónak a szamádhira? Meg fog adni bármit, amit kérünk, hacsak nem káros ránk vagy másokra nézve.

De a szamádhi a legveszélytelenebb a szintek közül. A szamádhi előtt veszélyt jelenthetünk önmagunkra, de nem a szamádhiban. Isten nem lehet tudatos másról, csak a tökéletességünkről és a vele való azonosságunkról, mert a másai vagyunk. A bhakti-jóga annak a megvalósítása, hogy bár a felszínen különbözőnek látszunk, a korlátozott testünknek és elménknek köszönhetően, legbelül, a tudatunkban egyek vagyunk Istennel. Annak megvalósítása, hogy Isten minden lény szívében él, a legerősebb módszer a szamádhi elérésére. Így a szamádhi nyolc egymást követő szintje annak a folyamata, ahogy feloldjuk a felszínnel vagy a külsővel történő azonosításunkat és elhelyezkedünk a szív-központban."

Vízililiom-szimbólum

Megkaptam a tizenhatodik szimbólumot Odintól. Bár maga a szimbólum viszonylag könnyen megérkezett, a jelentésével és a felhasználásának módjával kapcsolatban azonban háromszor is "vissza kellett mennem", és még most sem egyértelmű a dolog. Ahogy sokasodnak a szimbólumok, a megjegyzésük és az alkalmazásuk is gondot okoz. Általában nem szoktam azon gondolkodni, hogy most célirányosan melyiket vegyem elő (ehhez kellene annak a pontos megértése, hogy melyiket milyen esetben a legjobb használni, de persze kárt nem lehet okozni velük szerencsére), inkább az összeset felrajzolom a gongra a gong-ütővel egymás után, vagy kivetítem a betegre, miközben dobolok. A visszajelzések alapján elég erős megéléseik szoktak lenni a tizenhat szimbólumtól, később majd lehet, hogy szelektálni kell, amikor a többit is megkapom. Ötvenkilenc szimbólum esetében valószínű, hogy lesznek olyanok, amelyeknek a jelentéstartalma átfedésben van egymással, így majd az évek fogják világosabbá tenni, hogy melyiket pontosan milyen erőkel ruházta fel Odin. 

Térjünk most rá erre a szimbólumra. Az alapját három hullámvonal képezi, mely három tengert jelöl, vagy három vizet (pl. tenger, tó, folyó, de még ezt nem tudom pontosan). A hullámok tetején egy rövid száron egy bimbózó vízililiom van, melynek két oldalsó szirma már kinyílt, de a közepe még nem. Nem lótuszvirág van a szimbólumon, ezért neveztem el inkább vízililiomnak. A felső képen egy vízililiommal díszített maja jaguáristen látható, bár az ő ábrázolásukban általában csak két szirmot tüntetnek fel. Az alsó képen látható a szimbólum, ahogy le tudtam rajzolni. 

A szimbolikában sok mindent kaptam meg eddig: a lélek újjászületése, öntudatra ébredése, kiemelkedése az illúzióból és az anyagi létmódból, a harmadik szem megnyílása és a belső látás felébredése, a két agyfélteke, vagy a jin/jang, ídá/pingalá egyensúly helyreállítása, tehát legfőképpen a homlok-vagy harmadik szem csakrához kapcsolódik, melynek mint tudjuk, két szirma van, és középen van benne Siva-Sakti. Ugyanakkor a Holddal, víz elemmel, a testi folyadékokkal kapcsolatos problémák esetén is hasznos lehet. A szimbólumot Odin a homlokomra vetítette, és utána láttam a látomásban sok embert, akiknek ez világított a homlokukon. A hullámok kék színűek, a liliom fehér, és maga az ábra fekete háttér előtt jelenik meg. Nekem némileg összecseng a szimbólum jelentése a "lándzsa szimbóluméval, bár ott volt egy erős felfelé irányultság, egyhegyűség, míg ennél inkább a tisztaság, ártatlanság, spontaneitás minőségeit érzékelem. Összefüggésben van a spiritualitással, de annak inkább a természetes, erőlködéstől mentes, magától értetődő megnyilvánulását segíti elő szerintem. Nem kizárt, hogy a jövőben a betegeimnek is fogok adni egy-egy szimbólumot meditációra, hogy tovább tudjanak dolgozni velük, de ezt még majd a sugallatoktól teszem függővé- Addig is bátorítok mindenkit, hogy kísérletezzen a szakrális szimbólumokkal, főleg azokkal, amelyek megragadják a figyelmeteket, illetve ha meditáció vagy révülés közben kaptok szimbólumokat, akár ismeretleneket is, azokkal nagy valószínűség szerint van dolgotok. 

Tádászana

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:

"74. Tádászana (hegytartás)

Technika:

1. Álljunk a talajon összezárt lábakkal, a sarkunk érjen össze, a gerincoszlop legyen egyenes, toljuk ki a mellkasunkat, de a hátunk homorítása nélkül, a karjaink pedig lógjanak le kétoldalt úgy, hogy a tenyereink a combokhoz érjenek.
2. Belégzés közben oldalsó karkörzéssel emeljük a két karunkat a test síkjában úhy, hogy a tenyereink egymáshoz érjenek a fejünk fölött. A karjainkat tartsuk végig nyújtva; és vállszélességben forgassuk kifelé, hogy a tenyereink felfelé nézzenek. Miközben megemeljük a karjainkat, a testünket is emeljük meg lábujjhegy-pozícióba. A sarkaink végig érjenek össze. Egyensúlyozzuk a testünket a lábujjainkon, a törzsünk legyen függőleges és a karjaink nyújtva a fejünk fölött, egymáshoz érő tenyerekkel.
3. Vegyünk legalább három mély levegőt úgy, hogy érezzük a levegő nekiütődését a torkunknak. A lélegzetvételek legyenek egyenletesek, mélyek és hosszúak.
4. Kilégzés közben engedjük le a kinyújtott karokat vízszintes helyzetig, forgassuk vissza a tenyereinket lefelé néző pozícióba. Ekkor a karok nem leszenk egyenes vonalon. A testünket továbbra is egyensúlyozzuk a lábujjainkon.
5. Hajtsunk végre még legalább három légzést a 4. pozícióban.
6. Forgassuk meg a karokat, hogy a tenyerek felfelé nézzenek, és vízszintes mozdulattal hozzuk előre a karjainkat. A sarkaink még mindig legyenek a levegőben.
7. Hajtsunk végre legalább három légzést a 6. pozícióban.
8. Kilégzésre eresszük vissza a sarkainkat a talajra, és engedjük le a karjainkat az 1. pozícióba.

Hatásai: A fenti ászana különösen akkor kedvező, ha a bokánk vagy a térdízületünk duzzadt vagy fáj a rossz keringés miatt.

Elősegíti az alsó végtagok keringésének helyreállítását és gyógyhatású olyan esetekben, amikor a lábaink hátulsó oldalán vagy a térdhajlatban van duzzanat.

(A tádászana fenti változatát sok helyütt tálászanának (pálmafa-póznak) vagy úrdhva-vriksászanának (magasba nyúló fapóznak) is nevezik. A térd/lábak hátulsó oldalán megjelenő duzzanat valószínűleg a Baker-cisztára utal, ami a térdek túlerőltetése vagy elégtelen keringése nyomán szokott bekövetkezni.)

Ékapáda púrvóttánászana

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:

"73. Ékapáda púrvóttánászana (egy lábas hátulsó nyújtópóz)

Ez az ardha baddha padma pascsimóttánászana kontrapóza, és azonnal utána kell végrehajtani.

Technika:

1. Üljünk egyenes törzzsel a földön.
2. Nyújtsuk ki mindkét lábunkat a testünk előtt. Helyezzük a bal lábunkat a jobb combunkra, olyan közel a csípőhöz, amennyire lehet. A sarkunk legyen a köldök jobb oldalán és olyan közel hozzá, amennyire lehetséges, a talpunkat fordítsuk fölfelé, a lábujjainkat és az izmainkat nyújtsuk ki. Bal térdünk külső oldala és a bal combunk érjen a talajhoz. A térdeink legyenek minél közelebb egymáshoz. Jobb lábunkat tartsuk nyújtva, a lábujjak nyújtva, és a combunk, illetve a vádlink érjen a talajra. Tartsuk függőlegesen a törzset és a gerincünk legyen kiegyenesítve.
3. Helyezzük el a tenyereinket előrefelé mutató ujjakkal kb. 12 hüvelykre a fenekünk mögött és 18 hüvelyk távolságra. Egyenesítsük ki a karokat.
4. Belégzésre emeljük ki a testünket, a tenyereinken és a jobb sarkunkon támaszkodva. A térdeink legyenek ugyanabban a magasságban. Testünk legyen egyenes, mint egy deszka, és nyújtsuk meg. Hajoljunk hátra, amennyire lehetséges. Ez minden idegszálat megnyújt a testünk elülső oldalán.

Megjegyzés: Lehet, hogy a kezdeti állapotban nem lehetséges a testünk teljes kiemelése. Elég csak annyira emelni a testünket eleinte, amennyi kényelmesen, túlzott erőlködés nélkül lehetséges.

5. Kilégzésre vigyük előre a fejünket engedjük le a testünket a 3. lépésben említett pozícióba.
6. Hajtsunk végre hat kört.
7. Ismételjük meg a lépéseket a másik lábbal is.

(Az ékapáda púrvóttánászana vinyászái a modern ashtanga-vinyásza rendszer szerint:

Ékam: Belégzésre karemelés (úrdhva-vriksászana).

Dvé: Kilégzésre uttánászana.

Tríni: Belégzésre úrdhva-uttánászana.

Csatvári: Kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.

Pancsa: Belégzésre felfelé néző kutyapóz.

Sad: Kilégzésre lefelé néző kutyapóz.

Szapta: Belégzésre ugorjunk előre dandászana pozícióba.

Astau: Kilégzésre helyezzük a jobb lábunkat féllótuszba, és tegyük le a tenyereinket a csípő mögé.
Nava: Belégz

Tírjangmukha ékapáda pascimóttánászana

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:
"72. Tírjangmukha ékapáda pascsimóttánászana

Technika:

1. Üljünk le a földre, az egyik lábunkat kinyújtva előre, a másikat pedig térdben hátrahajlítva, hogy a lábfejünk a fenekünk mellé essen és a talpunk felfelé nézzen. A lábunk izmai legyenek nyújtva. A kinyújtott lábunk lábfeje legyen függőleges és ne dőljön oldalra. A testünk legyen függőleges és a gerincünk egyenes.
2. Fonjuk össze az ujjainkat, nyújtsuk ki a karjainkat és fonjuk az ujjainkat a kinyújtott lábunk lábfeje köré.
3. Hajtsuk végre az állzárat és toljuk előre a mellkasunkat.
4. Kilégzésre döntsük előre a mellkasunkat egyenes háttal, amíg a homlokunk nem ér a kinyújtott lábunk térdéhez.
5. Vegyünk öt mély levegőt.
6. Belégzésre emeljük vissza a törzset a 2. pozícióba.
7. Ismételjük meg a másik oldalon is.

Megjegyzés: kövér emberek esetében a fenti lépések nem biztos hogy a leírtak szerint végrehajthatóak, különösen a lábfej megfogása. Ilyenkor elegendő, ha a végtagokat a jelzett irányba mozgatjuk, amennyire lehetséges. Az izmok megnyúlnak és egy idő múlva a végső helyzet is lehetségessé válik. Aki nem tud hosszan lélegezni, az vegye figyelembe a belégzés és kilégzés részleteit a mozgások közben. Ahogy a gyakorlás fejlődik, a légzés könnyebbé válik és a légzéssel kapcsolatos előírásokat is be tudjuk tartani."

(Ennek az ászanának a vinyászái már korábban ismertetve voltak.)

A sárkány szíve

Ma este előadást tartottam az Atma Centerben, "Ősi magyar hitvilág" címmel. Három könyv alapján mutattam be a témát, melyeket itt is bemutatok. Diószegi Vimos szerkesztette az "Ősi magyar hitvilág" kötetet, illetve ő írta a "Pogány magyarok hitvilága" című könyvet. Berze Nagy János "Égőgérő fa" című kötetét éppen hogy csak megkaptam, és átfutottam. Alaposan körbejárja a témát, de úgy érzem, hogy azért majd szűrni kell a benne található információkat. Az előadás le is ment rendben, nem nyújtottam túl hosszúra. Igazából azzal kezdtem, hogy az intellektuális átadás is jó dolog, de ők is el tudnak olvasni egy-két könyvet a témában. Ami számomra fontosabb volt, az a tapasztalás, a kapcsolódás őseink szellemvilágához. Így az előadás végén levezettem egy félórás sámándobos révülést, és közben én is utaztam egyet. Ennek történetét szeretném most leírni.

A révülés elején körbejártam, majd leültem, és megjelent előttem az Életfa, majd egy sárkány karmai. Először csak a mancsát láttam, majd lassan kibontakozott hatalmas alakja, hét fejjel. Tudtam, hogy meg kell küzdenem a sárkánnyal, ő is felém kapdosott a fejeivel. Egy kardot ragadtam és aláugrottam, majd felhasítottam a mellkasát a szívénél, és át is döftem azt. Hatalmas mennyiségű vér kezdett el ömleni a sebből, én pedig Sigurd és Fafnir legendájára gondolva aláálltam, hogy megfürödjek a sárkány vérében, mert tudtam, hogy ez erőt, védelmet és sebezhetetlenséget ad. Mindenemet eláztatta, majd a széthasított sárkányon keresztül elindultam fölfelé az Életfán. Mentem, mendegéltem jó ideig, míg végül egy jurtához nem értem. bementem a jurtába, és ott egy öreg fénysámánt találtam a segédeivel. Egy nagy láda volt középen, mely körül álltak. "Ki vagy?" -tettem fel magamban a kérdést. 

"Oguz sámán-szelleme vagyok. Ebben a dobozban egy fényes szív van, melyet vissza kell vinned a sárkánynak, akit megöltél. Helyre kell állítanod az egyensúlyt, és a mellkasába kell tenned ezt a szívet. Ettől fel fog támadni és eggyé válik a te tűzsárkányoddal, akinek az ereje ettől megduplázódik. Ha bármikor megölsz egy őrt vagy egy démont a szellemvilágban, akkor megkapod az erejét. De először meg kell találnod a kulcsot a ládához, mert csak akkor fogod tudni kinyitni. Tovább mentem, azon gondolkodva, hogy vajon hol lehet elrejtve a kulcs. Addig mentem fölfelé, míg már a felhők felett jártam, a nagy kék égben, és végül elértem egy csodaszép palotába. Ott egy nagy trónon ült az Öregisten, és bal oldalán pedig a Boldogasszony. Mindketten szépek és fiatalok voltak. Megkérdeztem őket, hogy merre keressem a kulcsot, mire ketten egymáshoz érintették a kezüket, és a mögöttük tündöklő fényességből kiemeltek egy arany kulcsot, majd odaadták nekem. "Mivégre vagyok itt a Földön?" - kérdeztem őket. "Hogy tanítsd az embereket az ősi tudásra, és segíts nekik ráébredni örök lelkük természetére. És most vidd a kulcsot az öreg szellemhez, aki a ládát őrzi."

Így hát elindultam vissza a mongol tájra, ami szintén fehéren, fényesen ragyogott. A kulcs valóban illett a ládika zárjába, és ki is nyitotta. Persze inkább bőrönd volt az, mint ládika. Hatalmas, aranyfényben lüktető szívet emelt ki belőle az öreg fénysámán, és belelökte a mellkasomba. "Vidd, és éleszd fel a sárkányt, akit le kellett győznöd. És ne feledd: minden avatást meg kell kapnod Oguztól, és minden próbát ki kell állnod, csak akkor lehetsz te is fénysámán." Megköszöntem a szívet, mely hatalmas energiával töltött el, és elindultam vissza lefelé az Életfán. Megérkeztem a hétfejű sárkány kilyukasztott holttestéhez, és ráfeküdtem a mellkasán tátongó hatalmas lyukra. Ekkor a mellkasomat betöltő aranyfény átáramlott a sárkány szívébe, és magához tért. A hatalmas, zöld hétfejű sárkány odaállt narancsvörös tűzsárkányom elé, átölelték egymást, majd a testük egybeolvadt. Ekkor azt mondtam a sárkányomnak (a többi erőállatom is ott volt): "A feleségem nagyon beteg, és meg kellene találnom az orvosságot, ami elűzi a betegségét." A sárkányom így szólt: "Indulj az Alsó Világba, és észrevétlenül lopózz be Tündér Ilona palotájának kertjébe. Ott nyílik egy csodaszép tulipán a kertje közepén, egy nagy fa alatt. De várd meg az éjfélt pontosan, mert akkor érkeznek a Tündér Ilona szolgái, és leszedik a virágot, mely minden éjjel újra kihajt, amíg valaki el nem viszi onnan. A szolgálólányok figyelmét el kell vonnod valamivel, és pontban éjfélkor le kell szakítani a virágot, mert ha csak egy percet is késlekedsz, a tulipán bizony el fog hervadni, de örökre. A tulipánban olyan nedű terem, melyet Tündérszép Ilona minden éjjel megiszik, és attól marad örökké hamvasan fiatal. De ha megszerezted a virágot, akkor aztán menekülj, mert Tündér Ilona bizony az egész udvarát utánad fogja küldeni!"

Mellém szegődött a farkasom, és én is négy lábon proszkáltam mellette, amíg Tündér Ilona kertjét kerestük. Ott aztán meglett a fa is, és alatta a csodaszép, tűzpiros tulipán. Fellopóztam a fára, a farkasom pedig elrejtőzött a közeli bokrokban. Éjfélt is ütött már az óra, amikor bizony a szolgálólányok libasorban meg is jelentek, és közeledtek a fához. Ekkor a farkasom veszettül vonyítani kezdett a holdra a bokorban, de annyira, hogy a szolgálólányoknak a fülüket is be kellett fogniuk. Hát csak megkíváncsiskodták, hogy milyen veszett vad üvölti ennyire a Holdat. Én meg közben leugrottam a fáról, gyorsan leszakítottam a Virágot, aztán usgyi vissza a Középső Világba, az Életfa tövéhez, hátra se néztem. De gyorsan ott kellett ám lenni, mert a nyomomban éreztem a szolgálólányokat. Amikor a föld alól kiértem, ők mind visszahullottak, mert a Középső Világba már nem volt átjárásuk. Feleségem ott feküdt az Életfa alatt, az erőállataim vigyáztak rá. Odamentem a tulipánnal, és a benne lévő nedűt az ajkaira csepegtettem, mire kinyitotta a szemét, és a betegség elment róla. Ennek mindannyian módfelett örültünk, és lassan az utazás is a vége felé közeledett. Még visszadoboltam a többieket, majd megosztókörrel zártuk a programot.

Isten ajándéka

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"Az akadályokat már bemutattam a második fejezetben. Kilenc különböző akadály van (1.30-as szútra), melyek három különböző rétegben találhatóak: a testben, a légzésben és az elmében (1.31. szútra). Azon túl, hogy megtisztítja ezt a három réteget a kilenc akadálytól, az ÓM éneklésének és rajta történő meditációnak a másik kedvező hatása az, hogy a tudat, mely általános állapotában kifelé fordul, most befelé, majd végül önmaga felé fordul, amit „természetes állapotnak” hívunk. Ez az 1.3-as szútrához kapcsolódik, melyben Patandzsalí azt mondja, hogy amikor az elme felfüggesztett állapotba kerül, akkor a látó (a tudat) önmagában nyugszik. Az idő java részében nem mélyen belül, a természetes állapotunkban nyugszunk, hanem a külvilágban csetlünk-botlunk, elfeledkezve Istennel való egységünkről. Számunkra ez vált normálissá.

De hogyan találunk megfelelő megközelítési módot Istenhez? A jóga nem mondja, hogy fogadjuk el valaki más hiedelmeit. Van egy hullámhossz, egy frekvencia, melyen hallhatjuk Istent, mint amikor a kedvenc rádiónkat hallgatjuk. Ha egy olyan rádiót kell hallgatnunk, amit nem szeretünk, az nem fog lekötni. Ezért nem kényszeríthetjük rá az embereket egy olyan szellemi ösvényre, amit idegennek éreznek. Meg kell találnunk a saját utunkat, a saját megközelítésünket. Hogyan tehetjük ezt meg? A saját frekvenciánkat, a hullámhosszt, melyen keresztül megérthetjük istent, a jógában istadévatának nevezik (vagyis Isten azon formájának, amelyhez tudunk kapcsolódni).

K: Az az idézet, hogy „keressétek isten királyságát” arra utal, hogy az egyetlen dolog, amit keresnünk kell, az Isten. Akkor ez hogyan egyeztethető össze azzal, hogy Isten megad bármit, amit kérünk? Anyagi dolgokat is kérhetünk?

V: „Először keresd Isten királyságát (a szamádhit), és minden mást meg fogsz kapni.” Ez azt jelenti, hogy Istent kell kizárólagos célunkká tennünk és végül megkapjuk Istent és minden mást is, amire szükségünk van, beleértve az anyagi dolgokat is.

K: És mi a helyzet azokkal, akik hisznek ÉS kérnek, de mégsem kapják meg azt, amit kértek?

V: Nehéz lenne mindenkiről nyilatkozni, mert minden egyes esetet külön kellene megvizsgálni. Sokan, akikkel beszéltem, azzal szabotálták a saját törekvéseiket, hogy tudatosan egy dolgot tettek, de tudat alatt egy másikat. A fenti bibliai idézet a tudatos, tudatalatti és tudatfeletti (isteni) elme tökéletes összhangját feltételezi. Ahhoz, hogy ezt megértsük, meg kell vizsgálnunk Jézus idézetének mögöttes logikáját (Máté 21.22):”Isten mindent megad nektek, amit hittel kértek tőle imádságban.” Ez egy erőteljes tanítás. Jézus megerősíti, hogy mi és a teremtés nem vagyunk különállóak. Az én nyelvemen ez azt jelentené: „Ha elismered, hogy megkaptad, akkor meg fogod kapni.” Ezzel arra utal, hogy az egyetlen lény, aki megakadályoz bennünket az elfogadásban, mi magunk vagyunk. Már mindent megkaptunk. Isten nem tudja távol tartani tőlünk a dolgokat, mert nincs egója, amellyel visszatartsa; mi viszont elutasíthatjuk az ajándékot azáltal, hogy nem vagyunk összhangban Istennel. Más szavakkal, kérni egy dolog, de megszüntetni az elkülönültségünket az ajándéktól, a Természettől és a mindenben jelenlévő Istentől egy másik. Csak a mi „kőszívűségünk” az (ahogy Jézus mondaná), ami lehetetlenné teszi, hogy elfogadjuk az ajándékot."

A szív és az elme barlangjának legmélyén

Tom Kenyon egyik kedvenc tanítóm és médiumom, már több könyvéből idéztem nektek, amiket csatornázás útján kapott magasabb dimenziókból. Évente egyszer vagy kétszer szokott személyesen workshopokat tartani, és a honlapján az alábbiakat írja azok számára, akik nem tudnak személyesen ellátogatni a workshopjára, hanem saját erőből próbálnak kapcsolódni a magasabb dimenziók tudatosságához. Nekik azt ajánlja, hogy meditáljanak az alábbi húsz aforizmán, melyek a kaput jelentik a magasabb tudatosság felé, illetve vagy ezzel párhuzamosan hallgasság a felvételeit, melyekből sokat a honlapján is elérhetővé tett. 

/A "kiva" kifejezés egyébként a pueblo indiánok szerartáshelyeinek a neve, melybe félrevonultak meditálni és szertartásokat végezni. Kör alakú, félig földbe vájt kunyhót kell elképzelni, melynek a közepén égett a szertűz. Ebben a szent térben kapták meg az üzeneteket a Nagy Szellemtől./

A szív és az elme Kivája

/Tom Kenyon/

A szív és az elme kivájában láthatatlan ritmusok vannak.

Néha a földet aszály sújtja, amit nagyon nehezen tudunk túlélni.

Néha az édes, váratlan eső áldásként hull alá a mennyei világokból, és hirtelen a látszólag meddő szív sivatagos talaját nyíló virágok borítják be, a levegőt pedig az új élet édessége árasztja el.

De a halál és újjászületés körforgása csupán a kiva határtalan és rejtelmes ritmusának egy szelete.

Azok számára, akik mélyebbre néznek a saját belső szenvedésük káprázatában, van egy csendes hely, mely rejtve van a világ elől.

Barlangként bújik meg a belső szív legmélyebb kamrájában, és a horizont széléig nyúlik, addig a rejtelmes helyig, ahol a föld és az ég ellentétes erői szembetalálkoznak.

Nagyon kevés ember fedezi fel a saját belső szívét, mert az elménknek csendesnek és nyugodtnak kell lennie, hogy ide beléphessünk.

Itt, az elménk horizontjának a szélén keletkeznek az örömeink és a bánatunk, melyeket a a sztratoszférát ostromló napkitörések forgataga, valamint a csillagok álmainak suttogása táplál, mely az ismert és ismeretlen univerzum legtávolabbi sarkai felől érkezik.

Ugyancsak itt, a szív és az elme rejtett kivájában áramlanak hozzánk a Föld mélyében alvó magok új álmainak suttogásai, melyek arra törekszenek, hogy felébresszenek bennünket az álmunkból.

A Mennyből és a Földből eredő erők keringő örvénye mindenkit elér, aki be mer lépni a szív és az elme kivájába. 

Bár ez a kiva az idők kezdete előtt is létezett és mindig is eredendően tiszta volt és lesz, a bejáratát a saját kezeinkkel és az őseink kezeivel ástuk ki, és a bejáratba zsúfoltuk bele az összes reményünket és félelmünket.

Azt mondják, hogy három alagút tart a kiva felé, de csak a harmadik vezet a kiva méhhez hasonló szívébe. Az első kettő máshová vezet.

Azt az alagutat a legkönnyebb megtalálni, mely a pusztulás és a feledés felé vezet. 

A második a Földtől való megszabaduláshoz vezet és egy féreglyukba torkollik, mely a csillagok felé vezet. 

A harmadik alagutat a legnehezebb megtalálni, és még nehezebb kinyitni. Ennek az alagútnak a bejáratát az őseink világai és álmai zárták le, melyek végignyúlnak a világ összes viszontagságos történelmi korszakán keresztül az idők kezdetéig, amikor maga az Idő is kozmikus kígyóként kúszott ki minden dolog Méhéből. 

Annak, aki azt választja, hogy ezen az alagúton lépbe, meg kell birkóznia a démonaival és az ősei összes démonjával is, mielőtt belepillanthat abba a gyémánt-fénybe, mely az elme legmélyebb kivájából ered. 

Mert azok számára, akik rátalálnak erre a a rejtett alagútra, és felnyitják azt, a szabadság új fajtája születik meg. 

Ebben a szabadságban a Mennyek és a Föld többé nem állnak ellentétben. Minden reményünk és félelmünk átalakul, és az életünk minden látszólagos konfliktusa feloldódik a gyógyítás végtelen folyójából áradó tiszta fény csillogó szivárványaiból, mely mindig a dolgok felszíne alatt húzódik, mely mindig a dolgok felszíne alatt húzódik.

Még a kopár sivatag káprázatában is ott rejlenek a gyógyító vizek és a fény csillogó szivárványai.

Nézz a felszín mögé! Nézz minden dolog felszíne mögé - még az életed legsötétebb megpróbáltatásai közepette is!

Bárcsak mindannyian felébrednénk az álmunkból! 

Bárcsak mindannyian innánk a belül rejlő gyógyító vizekből! 

Bárcsak mindannyian megpillantanánk a fény csillogó szivárványait, melyek minden dologból áradnak!

Isten hangja

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"Ezek után az 1.28. szútra kijelenti: „Az ÓM-ot ismételgetni kell és meditálni kell a jelentésén.” Amikor a hindi nyelvet tanultam Indiában az 1980-as években, egy első osztályos iskolai tankönyvből tanultam, és az egyik első mondat ez volt: „A risi (látnok) a folyó mellett ül és halkan énekli az ÓM-ot.” Sajnálatomat kell kifejeznem, hogy ezek a tankönyvek többé nem léteznek, és India őrült küzdelemben próbálja utolérni a Nyugatot. De miért? Tudtátok, hogy több embert ölnek meg a mostani gyermekfilmekben, mint a felnőtteknek szólókban? Úgy néz ki, hogy az erőszak, vagy legalábbis az erőszak iránti közömbösség új kultúráját terjesztjük. Hogyan fedezhetnénk fel újra az eredeti szerelmet a saját szívünkkel, amivel gyermekkorban rendelkeztünk? Hol van az ártatlan nevetés, az öröm, amit egy madár vagy pillangó láttán éreztünk, vagy a szerelmünk karjában átélt boldogság? Ezt az érzelmet az a tudás idézi elő, hogy a természet szerves részei vagyunk és hogy mi – a bolygó, a fák, a folyók, a hegyek, az állatok, és minden ember – egy család és egy teremtés vagyunk.

Patandzsalí azt javasolja, hogy üljünk le egy folyó partjára, és halkan énekeljük az ÓM-ot, ahogyan a bölcs tette az indiai tankönyvben. Az 1.28-as szútra azt mondja, hogy énekeljük a szent szótagot és meditáljunk és értsük meg a jelentését (lásd az előző, 1.27-es szútrát). Egyszerűen addig énekeljük a mantrát, amíg nem halljuk, hogy a szent hang, amit Isten kibocsát, visszatér hozzánk. Meghallani az ÓM-ot azt jelenti, hogy meghallunk minden hangot és az egész teremtést, ahogy belép és egyesül ebben az egy hangban. Az ÓM az összes hullámforma anyja; az ősrobbanás hangja.

K: Mit értünk a szent szövegek alatt?

V: A szanszkrit „sásztra” kifejezést fordíthatjuk „szent szövegnek” vagy „szentírásnak”, de szó szerint azt jelenti: „Az igazsághoz vezető út”. Azokra a szövegekre használjuk, melyek emlékeztetnek az Istenhez fűződő kapcsolatunkra. Bár a jógában ezt a kifejezést a szanszkrit, védikus vagy tantrikus szövegekre vonatkozva használják, itt az emberiség összes szent szövegére vagy spirituális hagyományára fogom alkalmazni.

Ezután az 1.29. szútra kijelenti:”Ettől [az ÓM éneklésétől] a tudat befelé fordul és az akadályok megszűnnek.” Kultúránk évszázadokon keresztül kifelé fordította a tudatunkat és kigúnyolta a spiritualitást. Azt hallottuk, hogy a külvilág és a természet leigázása fogja elhozni a felszabadulásunkat. Egyre több ember ismeri el, hogy ez az elképzelés dugába dőlt, de az emberiség még mindig errefelé tart. A szabadságot nem a javak felhalmozásában vagy a természet leigázásában találjuk meg, hanem belül. Az upanisadok őskorában az ÓM éneklése volt a legnépszerűbb meditáció. Ennek a gyakorlatnak a részét képezi annak a ténynek a fontolgatása, hogy az ÓM Isten hangja. Ha ezt be tudjuk fogadni, meg tudjuk valósítani, akkor az ÓM elvezet az akadályok megszűnéséhez és az Önvaló (tudat) megismeréséhez."