A különleges személy

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"Patandzsalí a 2.32. szútrában említi újra az Isten iránti odaadást (ísvara-pranidhánát), ahol részletesebben magyarázza el a nyolcfokú (Ashtanga) jógát. Az isten iránti odaadás az öt előírás (nijama), a jóga második ágának egyike. Patandzsalí rendszerében az Ashtanga jóga egy középső szintű jóga, amit a tanuló akkor gyakorol, ha elhárította a kezdeti akadályokat (melyekben a krijá-jóga segít), de mielőtt képessé válik a szamádhi közvetlen gyakorlására (melyet szamádhi-jógának, vagy Vjásza megfogalmazása szerint csak „jógának” nevezünk). Így Patandzsalí azt ajánlja, hogy a jógí adja hozzá az „istenszeretetet” gyakorlása mindegyik szintjéhez, de a 2.45. szútrában végül oksági kapcsolatot állapít meg az odaadás és a szamádhi között. Azt mondja: „Az isten iránti meghódolásból származik a szamádhi.” Így Patandzsalí arra utal, hogy az odaadás vagy meghódolás az összes jóga csúcsa és az összes előtte álló lépés hozzá vezet.

Isten nem csak a megkülönböztetés nélküli Egység, de a sokszorosság is, másképpen nem létezhetne a „valós” univerzum. Mivel Isten végtelen, nem létezhet olyan hely vagy lény, melyben ne lenne jelen. Míg az Isten az Én-ként megtesz mindent, amit én teszek, az összes jelenség együttvéve (a bevásárlóközpontok, árucikkek, autók, vásárlók, és a párhuzamos univerzumok összessége) az immanens Isten; a tudat, ami megfigyeli őket pedig a transzcendens Isten. Nem lehetünk Isten híján, mivel csak Isten létezik.

Hogy megérthessük, mit ért Patandzsalí az „isteni” kifejezés alatt, el kell engednünk a világgal kapcsolatos perkoncepcióinkat és elölről kell kezdenünk. Amikor fiatal voltam, hamar megértettem, hogy az „Isten”, akiről tanítottak, csupán az ember tulajdonságok kiterjesztése, a saját korlátaink kivetülése volt. Ahelyett, hogy az Isten képére teremtett embert láttam volna, az emberi lényekről mintázott Istent mutattak, az antropomorf Istent.

Ez az Isten az összes gyengeséggel rendelkezik, amikkel mi is. Ingerült lesz, bosszúálló, féltékeny, dühös, és talán ami a legrosszabb – látszólag „meggondolta magát” és új azonosságot vett fel (amikor az Újtestamentum felváltotta az Ótestamentumot). Ezt a filozófus, Feuerbach tézise is alátámasztja, aki szerint Isten csupán az aktuális társadalmi értékek képviselője. Mint ahogy rájöhettél abból, hogy mennyit idézem az Ó- és Újtestamentumot is, mindkét írást nagyra értékelem. A probléma abban van, ahogy a teológia magyarázta és átadta őket az elmúlt 2000 évben.

Az 1.24. szútrában Patandzsalí azt mondja, hogy az ísvara a tudat (purusa) különleges formája, melyet nem befolyásolnak a szenvedés minőségei, nem érinti a karma, annak gyümölcse és maradéka. Patandzsalí azt mondja, hogy Isten nem csak valamilyen eredendő ok vagy a forma nélküli Abszolút (nirguna Brahman). Az ísvara nem csak az univerzum, az egyesített mező, vagy minden létező oka. Azt mondja, hogy Isten egy különálló személy (purusa visésa). A purusa kifejezés már a Védákban is megjelenik, ahol a kozmikus lényt vagy kozmikus személyt jelenti. Valójában az angol „person” (személy) szó is a szanszkrit purusából ered. Patandszalí a legtöbbször a purusa kifejzést használja a védikus átman (Önvaló) helyett, arra utalva, hogy midnenki rendelkezik a saját purusájával (személyiségével), Az átman kifejezés pedig inkább az egy Önvalóra utal, melyben mindannyian osztozunk, és amely szintén rendelkezik a maga varázsával. Ezt majd később foguk megbeszélni. Így a purusa kifejezés valamivel közelebb áll az ábrahámita vallásokban használt „lélek” kifejezéshez, és a megtestesült tudatot jelenti."