A gyakorlás sikeressége

Újabb részlet Gregr Maehle Szamádhi-könyvéből:

"Tapasz (képesség a kényelmetlenség elviselésére)

A tapasz az az erő, mellyel el tudjuk kerülni a szükségtelen tetteket. Számos modern problémánk megszűnne létezni, ha abbahagynánk a fölösleges tettek végzését, mint például a szükségtelen célok hajszolását vagy olyan dolgok kimondását, amit később megbánunk. A tapasz az az erő, mellyel a spirituális evolúciónkat elősegítő és megszilárdító tetteket hajtunk végre. Amikor fejlődünk, egyes részeink előreszáguldanak, míg más részeink, melyek számára kényelmes a jelen helyzet, visszatartanak a fejlődésben. A tapasz az a képesség, hogy fenn tudjuk tartani ezt a súrlódást és a diszkomfort ellenére is bátran haladjunk előre.

Szvádhjája (a tényleges önvaló keresése)

Az önvaló tanulmányozása azt jelenti, hogy az önvalót helyezzük az első helyre. Az őszinteség abban rejlik, hogy a valódi lényegünket keressük a kicsinyes időtöltések helyett, amikkel a modern társadalom igyekszik lekötni a figyelmünket. Celebeket ünneplünk ahelyett, hogy a saját életünk jelentőségét felismernénk Isten elérésében. Tévét nézünk és videojátékokat játszunk ahelyett, hogy saját magunk teremtenénk az életünket. A sporttal és unaloműző műsorokkal szórakoztatjuk magunkat, ami annak a jele, hogy nem élünk igazán. Azért múlatjuk az időt, mert unatkozunk, amíg el nem jön a halálunk órája, amikor is az elvesztegetett életünket siratjuk. Végkimerülésig dolgozunk, hogy megteremtsük a jólétet, és az eredmény idegösszeroppanás, depresszió vagy halálos betegség. Kik vagyunk? Mi a valódi azonosságunk? Mi az életünk célja? A szvádhjája e kérdések megválaszolását helyezi előtérbe, melyet nem adhatunk fel, még ha a valódi természetünk felfedésére irányuló ismételt kísérletek is kudarcot vallanak. A szvádhjája az az elhatározás, hogy e kutatás szolgálatának szenteljük az életünket.

Ísvara pranidhána (Önmagunk Isten szolgálatába helyezése)

Erről a 4. fejezetben fogok részletesebben írni. Meghódolni Isten előtt annak három aspektusában - a Transzcendens Isten (nirguna Brahman, vagy az Atya), az Immanens Isten (az Univerzum vagy az Isteni Teremtőerő, a Sakti vagy az Anya), és az egyén (vagy Purusa, a Fiú) szentháromságában - azt jelenti, hogy az egész megnyilvánult kozmoszt Isten testének tekintjük és úgy bánunk vele, minden élőlénnyel Isten gyermekeiként bánunk, és a saját tudatunkat a Transzcendens Istenkét tapasztaljuk meg, melyen keresztül bensőségesen kapcsolódunk és eggyé válunk Istennel.

Anélkül is elérhetjük a szamádhit, hogy mindezeket a kiegészítő technikákat alkalmaznánk, de minél többet hagyunk ki belőlük, annál lassabban érjük el a sikert. Ezek az ágak vagy technikák egyike sem eredményezi önmagában a szamádhit. Minél több területet fedünk le, annál esélyesebb a siker. Patandzsalí az 1.14. szútrában foglalja össze a megfelelő hozzáállást mindezekhez a gyakorlatokhoz: "A gyakorlás akkor szilárdul meg, ha hosszú időn keresztül, megszakítások nélkül és odaadással végezzük." Még ha a jóga összes ágában is szilárdak vagyunk, ne várjuk a gyors sikert, hanem tartsuk fenn a gyakorlásunkat örömmel és az Isten iránti szolgálat hangulatában, amíg el nem érjük a sikert, bármennyi ideig is tartson."

-->