Nap tüze pirkad 1. rész

Beszámoló Oguz nyári elvonulásáról, Cserkútpuszta, augusztus 1, csütörtök (első nap)

Csütörtök délután érkeztünk a cserkúti házhoz, kilencen vagyunk egyelőre, de egy-két ember érkezik még. Miután megérkeztünk, és becuccoltunk a házba, kis beszélgetés, ebédelés következett, majd összeraktuk a szertartásszobát és elkezdtük a programot néhány erődallal. Utána egy Éneklő Sámán gyakorlat következett. Körben álltunk, Oguz dobolt, én pedig csörgőztem. Elkezdtünk mélyen lélegezni, és hangokat kiadni. Ahogy becsuktam a szememet, Tsoggo bácsi arcát pillantottam meg először, akinél Oguz nemrégiben kint járt Mongóliában, majd az arca átváltozott Akbal, a jaguáristen arcává. Fokozatosan eltávolodott az éjszakai égen, majd láttam a kristálykoponyámat, rajta a jaguár-sisakkal. Először benne voltam a hatalmas koponya belsejében, majd a koponya az én agyam helyére került. Természetesen a koponyáimat is elhoztam magammal az elvonulásra, ott voltak a kandaló pérkányán Sivával együtt.

Megláttam a sasomat, ahogy odaszállt az Életfa alá, és amikor eggyé váltam a testével, elkezdtem spirál alakban felfelé repülni, a Felső Világokba. Először elértem a Napot és a Holdat, majd tovább repültem, és végighaladtam a szivárvány különböző színű sávjain. Elértem Asgardba, de még haladtuk tovább fölfelé. Elértük Ozirisz, a Napisten égi bárkáját, majd Kailást, Siva örök lakhelyét, és a számtalan lelki bolygót, ahol Isten különböző formái találhatók. Nem gondoltam volna, hogy még ezek fölött is van valami. “Mindig van feljebb!”- suttogta a sasom a fejemben. Fölfelé repültem a Fénybe, és eggyé váltam vele. A Fény és az Árnyék egyek voltak, a kettősségek feloldódtak. Talán ez volt az Éjféli Nap első tanítása. Amíg úgy gondolom, hogy van feljebb és lejjebb, addig mindig van feljebb. De amikor végül is minden egy abszolút energia, akkor feloldódom a határtalan Egységben. A fényből minthogyha aranyló esőcseppek hullottak volna alá az alatta elhelyezkedő világokra, és mindent bearanyoztak. Ahogy lassan ereszkedtem alá, szintén spirál alakban, de a farktollaimmal előre, én magam is aranytollú sas voltam.  Az aranyló esőcseppek harmatszerűen beborítottak mindent a Középső Világban is, mintegy azt mutatva, hogy a kettősségek világában is igazából mindent a Fény alkot, és csak az illúzió káprázata fedi be a jelenségek sokszínűségével. 

Ekkor lassan véget ért a dobolás, és leültünk. Oguz ekkor a dorombon kezdett el játszani, és én fényes buborékokból álló láncolatot láttam, melynek minden egyes buborékához minden irányból ugyanilyen buborékfüzérek kapcsolódtak. Vagyis minden pillanatban elindulhattál volna bármelyik irányba. Ekkor Oguz még torokénekelt is dorombozás közben, aminek hatására sámánmaszkok jelentek meg mindenhol a buborékokban. Az utazás végén a fekvő félholdban láttam a Napkorongot, de a Hold volt fehér, a Nap pedig fekete.

A következő feladat az volt, hogy ki kellett menni az erdőbe, és találni kellett egy fekete és fehér követ, melyeket legalább huszonnégy óráig magunknál kell tartani, és utána fogunk dolgozni vele. A második, esti utazásnál Oguz és Gábor doboltak, mi pedig feltettünk egy kérdést, arra utaztunk. Én a tudatalatti barlangjaim tisztítását kértem. Találkoztam az erőállataimmal, a farkas, az oroszlán és a sárkány kísértek el az Alsó Világba. Megtaláltuk a lejáratot az Életfa tövében, és egy csigalépcsőn ereszkedtem alá, az erőállataim pedig mellettem és felettem repültek. Megérkeztünk az első barlangba. A barlang tetejéről vízcseppek hullottak alá, és ezt kellett megszüntetni. Egy obszidiántükröt tartottam a vízcseppek alá, és amikor rácsöppentek, akkor eltűntek benne, és a csöpögés fokozatosan elállt. Ez a félelem barlangja, és itt az egó feloldása által tudok megszabadulni a félelmeimtől. A második barlangban nem emlékszem, hogy mi volt, mert néha azért belealudtam a gyakorlatba. A harmadik barlangban nagyon szűk járatokon kellett keresztülpréselni magamat, és csak akkor szélesedett ki a tér, amikor becsuktam a szememet, és elhittem, hogy nincsenek ott az akadályok. Ez a lecke az önkorlátozó hiedelmek feloldásáról szólt. A harmadik barlangban narancssárga folyadék volt, és ezt segített kiszivattyúzni Yuna, a gyógyító szellemem a didgeridoo-jával. A narancssárga lé a mások kontrollálásának hajlamát, a mások előtt valaminek látszásra irányuló törekvést, és a féltékenységet jelképezte. Amikor sikerült kiszivattyúzni, tovább haladtunk. Az ötödik barlangban feliratokat láttam a barlang falán. Ezeket is át kellett fordítani a fényből az árnyékba. Mind a hét barlangon keresztül tudtunk menni, de egy-két részlet kiesett, mert belealudtam. Arra még emlékszem, hogy a hetedik barlang volt a legmélyebben, de valahogy rést ütöttünk a falára, és újra a felszínre kerültünk. Azt hiszem, hogy lesz még dolgom ezekkel a barlangokkal.

Készültünk az éjszakára. Kimentem még a “wc-re”, és felnéztem a csillagos égre. A mélykék különböző árnyalataiban tündökölt, számtalan csillaggal. A ház ereszén már hallani lehetett, ahogy a pelék kergetőznek. Bementem lefeküdni, remélve, hogy álmomban tovább tudom folytatni a munkát az erőbarlangjaimmal, de nem álmodtam róluk. Néhányszor felébredtem a pelék nyüszítésére és randalírozására, de hajnal felé volt egy szép álmom. Valamilyen iskolában tanítottam, és amikor kijöttem az óráról, nagy meglepetésemre a nagylányom és az anyukája vártak odakint. Ők éppen ma érkeznek Magyarországra, de nagy öröm volt találkozni vele az álmomban.