2019. július 15., hétfő

Az Éjféli Nap kristálykoponya érkezése

Tavaly decemberében szereztem az első kristálykoponyámat, egy brazil hegyikristály koponyát. Ide linkelem azokat a blogbejegyzéseket, melyek a vele kapcsolatos élményeimről szólnak, csak hogy érthető legyen a folytatás (A kristálykoponyák rejtélye; A kristálykoponya és a jaguár-pap; A kristálykoponya és a Kék Bolygó). Tehát az elmúlt fél évben jól elvoltam a kristálykoponyámmal, és a benne lakó (vagy rajta keresztül kommunikáló) jaguár-pappal, de valahogy az jelent meg előttem, hogy összesen nyolc kristálykoponya őrzőjévé kell válnom, melyek közül egy központi, nagyobb méretű lesz, a többi pedig a hegyikristályhoz hasonló méretű, de mindegyik különböző színű. Sokáig nézegettem az interneten, hogy honnan szerezhetnék be legalább egy 1 kg súlyú kristálykoponyát, és több koponya-őrző is javasolta, hogy az Ebay-ről rendeljek. Végül sikerült kiválasztani ezt a példányt, mely egy fluoritból faragott koponya, és 1 kg súlyú. A tarkójától az állkapcsáig húzódik lefelé átlóban egy narancsságga sáv, a feje teteje és a nyakszirtje pedig inkább lilás színű. Viszonylag hamar meg is érkezett Kínából, viszont itthon majdnem egy hónapot ült rajta a Magyar Posta, mire a vámeljárást sikerült lebonyolítaniuk, és magamhoz vehettem a koponyát. 

Előzetesen valahogy olyan sugallatot kaptam, hogy ezen a kristálykoponya-családon keresztül az ősi Közép-Amerikai civilizációk jaguár-istenei fognak kommunikálni hozzám (és remélem, segíteni sámáni feladataimban). Érdekesen alakul a sámáni utam, mert van már kapcsolódásom az ősi magyar kultúrához, az északi mitológiához, Egyiptomhoz, Tibethez, Indiához, Ausztráliához és Közép-Amerikához is. Vélhetőleg előző életeim során mindezeknek a kultúráknak a spirituális hagyományaival mélyebb kapcsolatba kerültem, és ezek a tudás-mozaikok most jönnek fel. Szóval a maja, olmék és tolték kultúrákban volt nagy kultusza a jaguár-isteneknek, de ennek még pontosabban utána kell majd néznem. 

Csütörtökön este találtam meg az értesítőt a postaládámban, hogy a koponya már a kerületi postahivatalban vár rám. Az alább következő események persze értelmezhetők véletlen egybeesésként is, de én, ha az intuíciómra hallgatok, akkor azt mondom, hogy a koponya energetikája intenzíven megkavart bennünket, és eltart egy pár napig, amíg összeszokunk egymással. Csütörtök este már veszekedtünk egy indokolatlanul nagyot Orsival (ami kb 5 percig tartott, utána nevetve kibékültünk), de ez nálunk már rendkívülinek számít. 


Pénteken reggel nem tudtam rendesen edzeni, mert a bal térdem nagyon megfájdult, és elment belőle minden erő. Edzés után beugrottam a postára és magamhoz vettem a koponyát, majd nagy izgalmak közepette elindultam az Atmába. Először a kulcsomat benne felejtettem a zárban kívülről, így vissza kellett mennem érte, majd útközben egy parkoló autós centiméterek híján majdnem rám nyitotta az ajtót. De végül csak beértem a jógastúdióba. Tartottam egy magánórát, ekkor már kitettem a szép kristálykoponyát az oltárra. A relaxáció alatt játszottam egy kicsit a hangtálakon. Ekkor hirtelen vihar kerekedett, mennydörgéssel, záporral, széllel, ajtócsapkodással. A jaguár-isten megérkezett.

Utána megtartottam még a csoportos órámat is, ahol azért érezhető volt az izzás a levegőben. A jógaóra után úgy döntöttem, hogy lefekszem egy kis relaxációra, és igyekszem ráhangolódni az új kristálykoponya rezgésére. Kellemesen ellazultam, és mivel fáradt voltam, ezért ez inkább egy "filmszakadásokkal" tűzdelt mélyrelaxáció lett, néhány képpel, mintsem összefüggő meditáció. Az is lehet, hogy a koponya még csak megfigyel, szkenneli az energiarendszeremet, és nem kezd el kommunikálni, csak később, vagy majd az aktiválás után. Minden esetre relaxáció közben láttam egy ősi sámánalakot repülni a sötét, éjszakai égen. Felém közeledett, de még így is távol volt. Annyit lehetett látni belőle, hogy jaguár-fejdísze volt. Olyan érzete volt az egésznek, mintha az éjszakai égen megfigyelnék egy napfogyatkozást, és csak a Nap körüli fényglóriát látnám, de mégis jaguár-ember feje volt. Utána inkább olyan testérzeteim voltak, mintha különböző elemek segítségével behangolta volna a testemet és az étertestemet. Először hőt éreztem szétáradni a testemben, majd mintha esővízzel mosták volna át, végül pedig borzongásszerű bizsergés járta át az egész testemet. Nagyjából fél óra múlva tértem magamhoz, és a térdfájásom majdnem teljesen elmúlt. Mivel a bal térdem fájt reggel, arra asszociáltam, hogy az ősök ereje akar átjönni a bal térdemen, és ezt hozta el a kristálykoponya

Mivel a maja jaguáristenek között a legfőbbet a Földi Tűz vagy az Éjszakai Nap jaguár-istenének nevezik, és az én koponyám is nagyon hasonló színárnyalatokkal rendelkezik (tűz és éjszaka), elneveztem Éjféli Napnak, akinek a nevét a maják Akbal-ként ejtették ki. Hazaértem és itthon mindenki fel volt pörögve, ami egyébként még szombaton is folytatódott. Mi hajnali háromig nem tudtunk elaludni Orsival, és addig dolgoztunk. Tehát egyelőre itt tartunk, remélhetőleg lassan majd elkezd megnyilatkozni a kristálykoponyám, eddig beszerzett erőtárgyaim és szellemi segítőim körét kiegészítve. 

Nincsenek megjegyzések: