Húrusz jobb és bal szeme

Korábban már volt egy lélekutazásom Hórusz szemével kapcsolatban, azt Itt elolvashatjátok. Ma viszont ismét előjött a téma, némi előzmény után. A hétvégén jógaoktatói tanfolyamot tartottam, plusz még kezeltem is, és úgy gondoltam, hogy Pünkösd-hétfőn, ha már a család a Balatonon van, elmegyek én is egy kicsit uszodázni, szaunázni. Miután leúsztam az adagomat, kiültem a medence szélére olvasgatni egy kicsit az Egyiptomi Halottaskönyvet. Nagy hatással van rám ez a mű, azt hiszem hogy még egy párszor el kell majd olvasni. Éppen Hórusz szeméről volt szó az egyik himnuszban, hogy mindent megmutat az átkelő léleknek. Miután letettem a könyvet, bementem a gőzkabinba, úgy terveztem, hogy eltöltök ott egy jó darab időt.

A múltkori Mackó-barlangos kiülésem óta ugyanis időnként előjön nálam egy száraz köhögés, ami rendkívül bosszantó tud lenni. Elképzelhető, hogy egy kis füst meg korom még a tüdőmben ragadt, így most kapóra jött a lehetőség, hogy egy kicsit kitisztítsam a gőzben. Beültem jógaülésben, nem volt bent senki. Elkezdtem mélyeket lélegezni, igyekezve kihasználni az egész tüdőm kapacitását. Az orromon keresztül lélegeztem, és azt vettem észre, hogy kilégzésnél automatikusan elkezdek a csukott számon keresztül mély, búgáshoz vagy morgáshoz hasonlító hangot kiadni. Leginkább a cica dorombolásához tudnám hasonlítani. Hagytam, hadd menjen a hang, és vigyen bele egy meditatív transzállapotba. Eszembe jutott Hórusz szeme, amiről az imént olvastam, és igyekeztem ráhangolódni. 

Először a távolban pillantottam meg, zöldesen izzott a fekete háttér előtt. Ahogy közelebb jött, egy zöldes fénycsóva indult ki belőle a homlokom, a harmadik szemem felé. Majd megállt, de azután még közelebbről láttam, már az egész látómezőmet betöltötte, mintha közvetlenül egy nagy szem előtt lebegnék. Megfigyeltem, hogy Hórusz jobb szeme volt az, a férfias, bal agyféltekés oldal. Egy ideig nem történt semmi, de végül beléptem Hórusz szemébe, és kíváncsi voltam, hogy hová vezet, mit látok majd belül. Olyan érzés volt, mintha egy gömbbe, a szemgolyójába kerültem volna, ahonnan semerre nem volt kijárat. Miután erre rájöttem, Hórusz lassan szembefordított az íriszével, úgy, hogy én is kifelé néztem rajta, és az ő szemével láttam a világot. 

Ősi időkben jártunk, mintha egy barlangrajz elevenedett volna meg, a vadászok igyekeztek elejteni egy bölényt, és miután sikerrel jártak, felajánlották az isteneiknek és megették. Majd haladtunk tovább a történelemben. Már jóval több ember népesítette be a földet, az ókor vagy a nagy birodalmak idején járhattunk. Nagy hadseregek vonultak ide-oda, és az embereknek volt elég ételük, ezért már nem vadásztak, hanem egymást öldökölték. Lovon vágtattak, nyilaztak, lándzsákat dobáltak és karddal meg pajzzsal csépelték egymást. 

Folytatódtak a háborús jelenetek, de a katonák már lassan modernebb fegyverekkel, tűzfegyverekkel harcoltak, ruhamsisakban ültek a harckocsikban és bombákat dobáltak egymásra. Végül elérkeztünk a huszadik és huszonegyedik századhoz, amikor nagyjából béke honol a földön. Most a halál nem az öldöklés formájában arat elsősorban, hanem az emberek a kütyükkel, a mesterséges környezettel, a mértéktelen fogyasztással és a frusztráló munkahelyeken töltött idővel ölik meg önként a saját lelküket. A boldogtalanság, a magány, a kiüresedés nagyon szembetűnő volt a modern, városik civilizációban tengődő emberek arcán. 

Ekkor azonban megpillantottam a fényharcosokat, akik egyre többen és többen lettek a Földön, és elhozták az Életet mindenki számára a szív, a szeretet útja formájában. Ezek a fényharcosok nem tartoztak valamilyen felekezethez vagy szervezett valláshoz, hanem sámánok voltak, akik mind a saját szívüket követték, és másokat is erre tanították. Visszavitték az embereket a Természetbe, és megtanították, hogyan szeressék a Természet teremtményeit, az állatokat, a növényeket, az őselemeket, és a szellemvilág összes lakóját. Így az emberek egyre boldogabbak lettek, egyre többen ébredtek fel. A képek ekkor már a jövőről szóltak, és ismét azt láttam, hogy az emberek (akik sokkal kevesebben lesznek, mint most) megtanulnak nem ártani egymásnak, lemondanak a kapzsiságról, és boldogok lesznek, mert megtanulnak mindent és mindenkit szeretni, és harmóniában élni a Természettel és egymással. Felmerült bennem a kérdés, hogy mitől csökken le majd az emberek száma a jövőben, de Hórusz nem mutatta azt, hogy nagy háborúk fognak kitörni. Lesznek nehézségek itt-ott, és egyes helyeken ezért megfogyatkozik az emberek száma. Láttam, hogy ezek a felébredt emberek mind tudták, hogy a halál pillanatában nem ér véget a létezésük, és nem féltek a haláltól, hanem tudatosan készültek az átváltozásokra. A materiális tudományok mellett mindenki oktatást kapott a lélekről, a szellemvilágról, az Élet és Halál körforgásáról. Ekkor láttam, hogy minden rendben van, és hogy a nekem szánt szerep a gyógyításé és a lélekről, a halálról szóló tanításé. Ez megnyugtató érzés volt. A képek, amelyeket Hórusz szemével láttam, lassan elhalványultak, és én ismét azt láttam, hogy benne vagyok a hatalmas szemben. Megkérdeztem Hóruszt: "Van-e még valami, amit szeretnél megmutatni nekem?" Ekkor a szem belsejéből számtalan csatorna nyílt, mint egy múzeumban, ahol számtalan kiállítóterem van, és nem tudod, merre indulj el. Én is választásom szerint bármelyiken elindulhattam volna, hogy ennek vagy annak az embernek a sorsát, karmáját megismerjem. De nem tudtam választani, így ezt mondtam gondolatban: "Kérlek, mutasd meg azt az alagutat, amely elvezet a számomra legfontosabb tudáshoz, megismerendő dologhoz!" 

Ekkor a sok kis alagút elhalványult a sötétségben, és egy nagy, fényes alagút jelent meg, mely, mint a látóideg, Hórusz fejének belsejébe vezetett. Az alagút nagyon fényes volt, és finoman beszippantott, mintha egy hiperexpressz vinne a vége felé, ahol még nem tudtam, mi vár rám. Végül egy olyan látvány volt, ami nagyon hasonlított a legelső sámándobos utazásom végső állomásához (itt elolvashatod), Siva ült ott meditatív pózban, hatalmas, aranyló testében. Karjai körül kígyók voltak, a fején a Gangesz folyó csobogott, és a félhold tündökölt. 

Az egyiptomi mitológiában és halottaskövyben érdekes jelentéstartalommal bír a kereszt-szimbólum. A kereszt vízszintes ága a halált, a halottakat jelzi, akiket vízszintesen fektetnek be a szarkofágba. Amikor a halott feltámad, és belép a Túlvilág kapuján, akkor az istenek és a szellemek ismét függőleges helyzetbe hozzák, és tud közlekedni a saját lábán e világ és a Túlvilág között is. A függőleges tengely tehát a feltámadás, üdvözülés, felemelkedés, megvilágosodás jelentéstartalmát hordozza. 

Nálam érdekes módon pontosan fordítva zajlott a dolog. Először elkezdtem függőlegesen emelkedni Siva arca irányába, majd a homlokához értem. Ekkor vízszintes helyzetbe lettem fordítva, és úgy lebegtem be testének belsejébe a harmadik szemén keresztül. Talán azt jelezte ez, hogy a testemnek és az anyagi egómnak meg kell halnia, mielőtt teljesen feloldódhatok Siva minőségében. Annak idején azt tanultuk krisnásként, hogy a beleolvadás Isten formájába egyenlő a lelki öngyilkossággal, de itt ez nagyon megnyugtató érzés volt. 

Miután már bent lebegtem Siva testén belül, azt éreztem, mintha Siva "letöltött" volna valamilyen tudásokat a tudatomba. A kígyók a mérgek és azok semlegesítésének tudományát képviselték, a Gangesz az összes szent folyót és természetes vizet, melyekkel kapcsolatba kerülve az emberek meggyógyulhatnak, a félhold pedig az emberek tudatalatti elméjét képviselte, melynek gyógyítására szintén felhatalmazott ily módon. Most, hogy megkaptam ezeket a képességeket, útmutatásokat, utána kell menni, és foglalkozni kell vele. 

Siva teste belülről hatalmas volt, és tele volt ragyogó fénnyel. Szinte azt lehetett mondani, hogy nincsenek határai, nincs kint és bent, mert végtelen. Egyszerre rendelkezik formával és tulajdonságokkal (szaguna) és határtalan, forma nélküli is (nirguna) Számára nincs kint és bent, mert ő a Mindenség, minden létező végső kifejeződése. Úgy éreztem magamat Siva testében, mintha egy fénylő felhőn lebegnék, ami nagyon puha és kényelmes, és belesüppednek a testrészeim. Ahogy a kép egyre jobban kifényesedett, már nem láttam a testemet, nem láttam semmit, csak fényt, és nem is éreztem az egyéni azonosságomat, lassan feloldódtam a Fényben. Megszűnt a kint és a bent, az Én és a nem-Én. Eggyé váltam a Siva-minőséggel. Ugyanakkor azt is tudtam, éreztem, hogy ez a teljesen harmonikus állapot nem jelenti azt, hogy ez egyéniségem végérvényesen megsemmisült volna, mert bármikor visszatérhetek az egyéni tudatosságomhoz, és tovább tevékenykedhetek. Így lassan lecsillapodott a fényesség, és én ismét Hórusz szemében találtam magamat. Majd a szemén kívülre kerültem, és ahogy néztem, egyre kisebb lett, mintha távolodott, elenyészett volna. Azt még észrevettem, hogy Hórusz bal szemén jöttem ki, ami megerősítette, hogy a jobb agyféltekés utat, a női minőség útját kell követnem. Én pedig rájöttem, hogy még mindig a gőzkabinban dorombolok és csöpög rólam az izzadtság meg a pára. Nagy hálával köszöntem meg ezt az utazást Hórusznak és Sivának.