Egy éjszaka a barlangban

A múlt hét végén a tervek szerint látomáskeresésre mentem volna Cserkútpusztára segítőnek, de a program végül is elmaradt, én pedig már belelkesedtem, hogy elvonulok egy kicsit a természetbe. Ezért megkérdeztem Oguzt, hogy szombat este kiülhetek-e a Mackó-barlangba tüzet rakni és dobolni, énekelni. Beleegyezett, tehát úgy éreztem, hogy a szellemvilág támogatja a tervemet, legalábbis hogy nagyobb baj akkor nem lehet. Szombat reggel már nem ettem és ittam, de a gyerekekkel kimentünk még egy rövid kirándulásra a Mocsáros-dűlőre. Délután mér eléggé a holtponton voltam, ezért aludtam egy kicsit a kocsiban, amíg ők cipőt vettek a Stop Shopban. Végül délután fél öt felé indultam el Óbudáról biciklivel, hátamon a dobbal és minden szükséges felszereléssel a hátizsákomban. Jó idő kerekedett, de azért nem volt olyan könnyű kitekerni Pilisborosjenő határáig, mert az út szinte végig emelkedett, egy részen tolni is kellett a bicót. Végül kiértem az erdőbe, lelakatoltam a bringát és megkértem a farkasomat, hogy ne engedjen senkit a közelébe reggelig.

Elindultam a délutáni erdőben, még két és fél kilométer állt előttem, java része szintén emelkedős terepen. Végül odaértem a barlanghoz, de eléggé kitikkadtam azért menet közben. Mivel még előttem állt a fa-gyűjtés és összevágás, ezért úgy döntöttem, hogy inkább megiszom az általam hozott egy kulacsnyi víz felét. Ezután lepakoltam a barlangban, és elkezdtem tűzifát gyűjteni a környéken. A barlangban van egy magasabb párkányszerű beugró, azt szemeltem ki a tűzrakáshoz, bár így utólag lehet, hogy jobb lett volna legalul rakni a tüzet a füst miatt. Miközben szedegettem a fákat, egy apuka is megérkezett a két fiával. Elvoltak a barlangnál, majd hazaindultak. 

Végre úgy éreztem, hogy elegendő fa gyűlt össze, és elkezdtem összevágni baltával meg fűrésszel tűzifa-méretűre. Ebben is jól elfáradtam, de azért fél kilenc felé már állt a tűzrakóhely,a fa bekészítve, és az oltárat is összeraktam. A Nap még mindig nem ment le, így kiültem egy kicsit a barlang elé a padra, és kiürült elmével gyönyörködtem az erdő hangjaiban, illataiban, látványában. Végül sötétedés után meggyújtottam a szertüzet, és meghívtam minden létező szellemet és istenséget a szertartásra. 

A tűz egy kicsit nehezen akart begyulladni, mert minden fa vizes volt az utóbbi hetek esőzésétől. Ekkor elkezdtem énekelni Oguz tűz-dalát:

Lángok ropogjatok,
szememben ragyogjatok.
Lángok ropogjatok,
szívemben lobogjatok.

Az égig emeljetek,
a széllel repítsetek.
Lángok ropogjatok,
az éjben vezessetek.

Na ettől aztán tényleg beindultak a lángok, és a tűz vígan elkezdett ropogni. Sorban énekeltem egymás után a dalokat. Aminek nem tudtam a szövegét, azt a telefonomról néztem. Van több saját dalom is, amihez szép dallamot találtam ezen az éjszakán. Az egyik például ez:

A lélek dala

Föld nem hantolhat

Víz nem fullaszthat

Tűz nem hamvaszthat

Szél nem szaggathat

Örök lélek vagy

Isten szikrája

Örök lélek vagy

Isten jószága

A lelked állandó

Sohasem múlandó

A tested múlandó

Sohasem állandó

A földben elporlad

A vízben megfullad

A tűzben elhamvad

A szélben elszárad

Örök lélek vagy

Az idő tanúja

Örök lélek vagy

A világ látnoka

Héjjaja Héjjaja Hó

Héjjaja Héjjaja Hó

Héjjaja Héjjaja Hó

Héjjaja Héjjaja Hó

/Refrén/

Az első két-három órában nagyon jól ment az éneklés, de éjfél felé azért úgy éreztem, hogy már nagyon sok kezd lenni a füst a barlangban (konkrétan vágni lehetett), és kimentem azért a barlang elé egy kis friss levegőt szívni. Mivel az éjszaka közepén voltam, ezért hazaindulni esélytelen lett volna, szóval inkább maradtam. Visszamentem a barlangba, és kértem a szellemeket, hogy egy kicsit ritkítsák a füstöt. Alább is hagyott a füst, és énekeltem tovább. Az ülés sem esett túl kényelmesen, elég hamar megfájdult a hátam. Néha el-elbóbiskoltam is közben. Az első elalvásnál arra ébredtem, hogy jól felforrósodott a lábszáram, mert túl közel volt a tűzhöz. A másodiknál, amikor felriadtam, mindenféle állatokat láttam mozogni a barlang falán a tűz táncoló fényében. Barlangi medve, bölény, farkas, melyek laktak is amúgy ebben a barlangban még az őskorban. Ez volt a legpszichedelikusabb élményem egész éjjel. Hangok is voltak, de félelmet nem éreztem igazán. A faluban "farkasüvöltöttek" a kutyák, és a barlangban denevérek rezegtették a szárnyaikat. A barlang mennyezetéről folyamatosan csepegett alá a víz, ami átszűrődött a mészkövön, és ezt akár léptek hangjának is vélhettem volna, de igazán nem féltem attól, hogy jön valaki vagy valamilyen állat. A legfélelmetesebb a nagy füst volt, kétszer is kimentem levegőzni az éjszaka alatt. 

Ez az éjszaka nem annyira a transzolásról szólt, inkább a szenvedésről. Fájt mindenem, álmos voltam, nagy volt a füst, és hajnal felé már a motivációm is elszállt az énekléshez. Volt, amikor csak doboltam, volt, amikor csak énekelgettem, vagy csak néztem a tüzet. Nem értem a végére az összes dalnak, ami a telefonomban volt, de jó párat elénekeltem azért. Közben a tüzet is kellett rakni, és a füst még hajnalban is sűrű volt. Végül fél öt felé kijöttem a barlangból, megittam a maradék vizemet és megettem két banánt. Legalább nem haltam meg füstmérgezésben. Összepakoltam a cuccaimat (minden vastagon füstszagú lett), megköszöntem a szellemeknek az éjszakát, és elindultam Pilisborosjenő felé. Pont a Kevélynyergen ért a napfelkelte, vöröses-rózsaszín fényben izzott a Napkorong. Még a fákat is pinkre festette. Ez volt a második legpszichedelikusabb élményem az ottlét alatt. Reggel írtam Oguznak meg haza is, hogy még megvagyok.

Egy nap böjtölés még elment, de nem tudom, hogy lesz ebből négy nap a látomáskeresésen. Igaz, hogy ott nem kell ennyi fizikai aktivitást kifejteni. Oguz is azt mondta, hogy az ilyen kiülések máshogy dolgozzák meg az embert, mint egy révülés, amikor igazán még nem lépünk ki a komfortzónánkból. Itt a szevedés az megvolt rendesen, egyedül a fázás hiányzott a repertoárból. Azt a következtetést is levontam, hogy a sámánság nem egy könnyű spirituális út, és hogy komolyabban kell majd még böjtölni, hogyha azt akarom, hogy szóba álljanak velem a szellemek és az égi erők.