Ablak a Végtelenre

Az amerikai indiánok Nieríkának, vagy "álomidőnek" nevezik a szellemvilágot, és a valóságnak ez a dimenziója a sámán "műhelye", ide utazik, itt keresi meg az elveszett lélekrészeket, a betegség okát, vagy az erőt, mellyel a fizikai valóságra "álmodhatunk" különböző dolgokat, terveket. A hozzá fordulók kérdéseire is itt találja meg a válaszokat. Sok olyan szertartás is van, amelyben egy résztvevő, vagy akár az emberek egy csoportja vesz részt, és a sámán a számukra is "megnyit" egy csatornát a hétköznapi valóság és a Nieríka között. Ehhez számtalan módszert vehet igénybe, legyen az a sámándob vagy a csörgő, vagy valamilyen más hangszer hangja, a saját vagy az egész csoport énekhangja, a tánc, a légzés, vagy a meditáció, vagy különböző pszichedelikus növények hatását is szokták alkalmazni. A lényeg az, hogy a sámán vagy a szertartás vezetője megnyitja a csatornát, és "utaztatja" a résztvevőket, akik transzállapotba kerülnek, és mindenki a neki megfelelő transzélményt, terápiás vagy spirituális élményt, blokkoldást, tisztulást éli meg. A sámán csupán a kaput nyitja meg, és tartja a teret, ami azt jelenti, hogy egy biztonságos helyzetet hoz létre a hétköznapi valóság és a Nieríka közötti kommunikációhoz. 

Ez azért fontos, mert a szellemvilágban sok mindenki van, aki nem feltétlenül a szertartás résztvevőinek boldogulását, gyógyulását tartja szem előtt és egy ilyen nyitott, átszellemült állapotban az ember könnyebben felszedheti az ártó hatásokat is. Tehát a sámán fontos feladata a védelem. ha nem képes ezt biztosítani, akkor nem biztonságos a kapu megnyitása. Egy másik probléma, ami talán kevésbé veszélyes, de annál inkább frusztráló lehet annak számára, aki gyakran vesz részt spirituális programokon, amikor a folyamat vezetője nem rendelkezik a kellő beavatással, kapcsolattal a szellemvilággal. Csupán beszél arról, amit ő maga sem tapasztalt meg, mintha egy üvegbúra mögül nézné a dzsungel állatait, de nem képes közéjük lépni. Ebben az esetben még a gyakorlott "utazó" is zavart érezhet az energiacsatornában, és azt élheti meg, hogy egyszerűen képtelen belépni a szellemvilágba, vagy bármiféle transzállapotba eljutni, holott ez sokkal könnyebben sikerül neki egyébként otthon, egyedül ülve és révülve. Ilyenkor nem kell feltétlenül önmagunkban keresni a hibát, még akkor sem, ha a szellemvilág persze bármikor fenntarthatja magának a jogot, hogy megmutassa vagy éppen ne mutassa meg magát. Egyszerűen az a helyzet, hogy nem megfelelő közvetítőt választottunk, aki nem képes megnyitni a Nieríkát, még ha azt is gondolja magáról. 

A tényleges spirituális élményeket megélt emberek általában könnyebben felfedezik a "gagyit", mint azok, akik még nem igazán éltek meg komoly spirituális élményeket. Szemfényvesztőkből sok van, sokkal több, mint hiteles tanítókból és sámánokból, akik valóban tudnak kapcsolódni és összekapcsolni a szellemvilággal. A hiteles szertartásvezető nem csak mély kapcsolattal rendelkezik a szellemvilággal, de sikerült lebontania saját önkorlátozó hiedelmeit is, és ezért képes "megengedni", hogy mindenkinek olyan utazása legyen, ami az ő saját archetipikus és szimbólumrendszerén keresztül értelmezhető. Vagyis nem kételkedik abban, hogy egy lélekutazás során bárki bármikor találkozhat Istennel abban a formában, ami számára a legtermészetesebb és leghihetőbb, és olyan spirituális vagy terápiás megélései lehetnek, amelyekre ő maga sem volt felkészülve. Fontos, hogy a csatorna, amelyet megnyitunk, minél szabadabb és torzulásmentesebb áramlásra adjon lehetőséget, és ehhez önmagunknak is átlátszónak és felszabadultnak kell lennünk.