A pálos rend titkai

Húsvét-hétfőn a pilisszentkereszti Pálos kolostor romjaihoz kirándultunk, és ott doboltam, révültem is egy kicsit. A pálos rend arról híres, hogy ez az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, mely ma is aktív. Volt egy felfutó korszaka a 12-15 században, majd a török uralom alatt "szétkergették" őket, megszűntek a rendházak. Ma újra él a pálos rend, de sejtésem szerint annak a spirituális erőnek és küldetésnek már csak az emlékét őrzi, amit annak idején Boldog Özséb és szerzetes-társai képviseltek. A hivatalos médiában a száraz történelmi tényeken kívül nem sok érdekeset olvashatunk a pálos rendről, de ha egy kicsit tovább kutatunk, és a ősmagyarság-kutatók megközelítését is megismerjük, akkor, a a nyilvánvaló túlzások és újabb kori mitológiai rárétegződés alól csak kibontakozik ennek a fontos spirituális iskolának a jelentősége. Maga a hely nagyon erős spirituális kisugárzással rendelkezik, legalábbis én azt tapasztaltam. Az alábbi idézet a Magokvagyunk blog egyik cikkének részlete a pálosokról:

"Az előző fejezetben odáig jutottunk, hogy Özséb egy látomást követően lemond az egyházi tisztségéről, bevonul a Pilis rengetegébe, és maga köré gyűjtve a remetéket, megalapítja a Pálos rendet. Özséb látomása az írások szerint a következő volt.
Özséb a távoli hegyormokon sok apró, szétszórt kis tűzszikrát lát az éjszakában, mintegy felülről tekintve a Pilisre. Ezek a szétszórt kis tűzszikrák egyszer csak egy nagy tűzkörré válnak, majd egyetlenegy hatalmas tűzoszloppá egyesülnek a sötét éjszakában.

Özséb ezt a látomást úgy értelmezte, hogy azok a tűzszikrák tűzlelkek, amelyek ott fenn a hegyen egy hatalmas tűzoszloppá váltak. Valójában ezek a tűzszikrák azok a lelkek, akiket ő majd összefog, és Isten elhívása szerint egy rendbe, egy spirituális tűzoszlopba egyesít.

Az egyesítés nagyon jól sikerült, és néhány év alatt felépült három kolostor, Pilisszentkereszten, Pilisszentlászlón és Pilisszentléleken. Pár évtized múlva ennek már a sokszorosa volt hazánkban a pálos kolostorok száma. A nép rajongva szerette és tisztelte a pálosokat, és a királyok is kitüntetett figyelmet szenteltek nekik.

Mátyás király különösen szerette őket, és ha alkalma volt rá, mindig példaként hozta fel tetteiket. A pálosoknak különleges jogokat és feladatokat adtak a királyok. A szigorúan őrzött Pilisbe a pálos atyák bemehettek, sőt ott, mint ahogy a történetek elmondják, kutathattak is. És hogy mit kutattak? Hát ez már nehezebb kérdés.

Mielőtt továbbmegyünk egy érdekesség. A leírások szerint a pálos atyák azt valósították meg itt a földön, amit a beavatásuk alatt az égben láttak. Tehát a pálosoknak volt egy beavatásuk és aki azon átment, az lehetett pálos szerzetes.

Ez a beavatás nagyon hasonló szertartás volt, mint amit Egyiptomban a papok alkalmaztak. A leírások szerint a beavatásra váróknak egy barlang mélyén található kőkoporsóba kellett belefeküdniük és ott egy bizonyos időt meditatív állapotban eltölteniük. Ha a beavatott "fénye" áthatolt a kőkoporsón akkor sikerült a beavatás és teljes jogú pálos szerzetes lett belőle. És amit a beavatásuk alatt révüléses állapotukban láttak (az égben) azt kellett megvalósítaniuk a földön. Egyiptomban ugyanezt a beavatást a piramisokban tartották. "

Kezdjük azzal, hogy a kereszténység bevezetésével az ősi sámán-táltos hit erőteljesen a "föld alá" került, ezért Özsébnek, ha valóban a magyarok ősi tudását, lelki értékeit, és más korokból, dimenziókból származó spirituális örökségét meg akarta őrizni és továbbadni a kereszténység uralma alatt, nagyon körültekintően kellett eljárnia, és ezt a tudást sok mindenben hozzá kellett illesztenie az akkor uralkodó dogmarendszerhez. Egy valódi spirituális látással rendelkező ember azonban tudja, hogy a pillanatnyilag uralkodó kulturális és ideológiai viszonyok csupán egy vékony mázzal képesek bevonni az örökérvényű, korokon és dimenziókon átívelő spirituális örökséget. Amikor leültem dobolni, akkor nagyon gyorsan révült állapotba kerültem, mintha "belerángattak" volna, és mindenáron meg akartak volna mutatni valamit.

Egy barlangban találtam magamat, ahol fehér csuhás-kapucnis szerzetesek álltak egy nagy körben, középen Özséb állt. Mindenkinek szakálla volt. Ekkor egy pillanatra megszólalt a racionális elmém: "Dehát a keresztény szerzeteseknek nem volt szakálluk!" Aztán elhessegettem ezt a gondolatot, mert már megtanultam, hogy ilyenkor jobb az intuícióra hallgatni, mint a logikára, és átadtam magamat a látomásnak. A látomásban hasonló dolog történt, mint amiről a fenti idézetben is olvashatunk. A szerzetesek éppen az egyik jelölt beavatási szertartását végezték, ami vélhetőleg nagyon hosszú volt, egy éjszakáig, de lehet, hogy több napig is tartott. A szerzetesek egy fénykört alkottak az aurájukkal, és a kör közepén egy kőkoporsó volt, melyben a jelölt feküdt. A koporsó súlyos fedele rá volt zárva, mintegy a rituális halál állapotán ment keresztül a jelölt, hiszen nem tudta, hogy mi fog történni vele, és hogy valaha kikerül-e a koporsóból. A szerzetesek nem énekeltek, csak csendben meditáltak, hogy a jelölt ne észlelhesse a jelenlétüket, legalábbis hallás útján. 

Az ókori Egyiptomban is egy kőszarkofágba fektették a beavatandó jelöltet, és a koronacsakráján keresztül végigvezették a gerincén az isteni teremtőerőt, melyet a Frigyláda segítségével koncentráltak. A pálosoknak már nem voltak ilyen eszközeik, ezért ők a saját aurájuk egyesítésével hozták létre azt az erőkört, amelyre szükség volt a bevatáshoz. A folyamat mindaddig folytatódott, amíg a kőkoprosó egyik pontján keresztül (ahol a jelölt feje feküdt) nem nem jelent egy fénysugár. Ezt szimbolizálta a keresztény festményeken és ikonokon a glória a szentek feje körül. 

A szerzetesek által alkotott energiakör felfelé egy fényoszloppá vált, ahogy a koronacsakrájukból a magasabb világok felé folytatódott. Ekkor én is mintegy távolodva láttam először fentről a budai-hegyeket, majd Magyarországot, a Kárpát-medencét, Európát, és lassan ez egész Földet, számtalan parányi fényszikrával a különböző szent helyeken, ahol ma is élnek és tevékenynednek beavatott, felébredt emberek, és fényük egy krisztusi szeretethálót alkot, és körbeöleli az egész Földet. A valóban beavatott és felébredt személyek nem vitatkoznak és nem a különbségeket keresik az egyes vallási hagyományok között, hiszen tudják, hogy a dogmák korlátozó ereje csak a hétköznapi tudatállapotban érvényesül, és jelentőségét veszíti azok számára, akik megtapasztalták az Egység-tudatot. A pálosok és sok-sok beavatott, mint ahogyan a bódhiszattvák is, már nincsenek jelen a fizikai síkon, így csak azok tudnak kapcsolatba lépni velük, akik hajlandók legalább az első fátylat fellibbenteni a tudatukról. Ez a materializmus, az anyagi valóság kizárólagosságába vetett hit, mely elvág bennünket a szellemvilágtól. Sokféle módszerrel lehet megnyitni a kaput a szellemvilágba, és az ősi magyar táltosok dobolása, dorombozása, kántálása, regölése, révülése is ezek közé tartozott. Ezek a módszerek manapság is működnek, és segítenek összekapcsolódni a Tanítókkal, a tudásnak azzal a dimenziójával, mely örökké rendelkezésünkre áll a tudatunk mélységeiben (vagy magasabb dimenzióiban, végülis a kettő ugyanaz). 

Visszajöttem a révülésből, és tovább nézelődtem a romok környékén. Megtaláltam ezt a táblát is, melyet a pálos rend állított 2008-ban, és akkor rájöttem, hogy nem csalt a látomásom. Boldog Özséb, és Remete Szent Pál is szakállas a képen, és vélhetően a többi szerzetes is az volt. A kép érdekessége még a márianosztrai Szűz Mária képe is, ölében a kis Jézussal. Mária egyértelműen a magyar koronát viseli, amely egyesek szerint egy ősi hun-szkíta készítésű korona, mely már a kereszténység előtti időkben is a magyar nép szakrális szimbóluma volt. Máriát pedig a Nagyboldogasszony, a Magyarok Nagyasszonya névvel is illették, ezzel utalva a szintén ősmagyar Ősanya-istennő személyiségére, akit tulajdonképpen a táltos hagyomány az Őstennel, vagy Öregistennel egyenrangú, női felének tekintett. Annak is utánaolvastam, hogy Boldog Özséb először a Pilisszentlélek határában lévő Hármas Barlangban remetéskedett, melyet egyes kutatók a Tündér-barlanggal azonosítanak. Erről belinkeltem a videót a bejegyzés végén. Persze arról is szól a fáma, hogy a pálos szerzetesek a Pilis összes barlangját alaposan kikutatták, mert a szkíta birodalomra utaló ősi nyomokat, temetkezési helyeket kerestek, de azt már nem tudni, hogy találtak-e valamit, és ha igen, akkor azt az akkori királyok tudomására hozták-e. Minden esetre az valószínűsíthető (legalábbis a látomásom alapján), hogy a beavatóhelyük valamelyik barlangban volt. Arra is inspirácót kaptam, hogy szervezzünk egy pár napos téli elvonulást Pilisszentlélekre, melynek során számos lelki gyakorlattal kerülhetünk közelebb az Ősök tudásához, és felkereshetjük a környék szakrális jelentőségű helyeit is.