A felnőtt és a gyermeki elme

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"Miért létezik egyáltalán a feltételekhez kötöttség és a tudatalatti benyomások?

Patandzsalí azt mondja: „A tudatalatti benyomások és emlékek kezdet nélküliek, mivel a vágyak kezdet nélküliek.” (Jóga-szútra 4.10). Mint ahogyan te meg én, az első amőba is arra vágyott, hogy éljen és tapasztaljon. Nevezzük „az élet isteni szikrájának.” Mivel nincs értelme újra és újra meghozni egy döntést, mi és az összes többi létforma egyszerűen tárolja az összes eddigi döntését, és amikor hasonló helyzetbe kerülünk, akkor gyorsan hozunk egy hasonló döntést – mely gyakran biztosítja a túlélésünket. Bár ez a folyamat jól működik, ha a túlélésről van szó, egyáltalán nem válik be, amikor a spirituális ébredés felé haladunk. A spirituális ébredés azt jelenti, hogy felfüggesztjük azokat a tudalatti szokásokat, melyek sikeres túlélő-robottá tettek bennünket.

Ez nem jelenti azt, hogy teljes mértékben töröljük a feltételekhez kötöttségünket. Ez sem lenne célravezető. Nézzünk meg egy példát: A legtöbben a tudatalatti elméjük használata által vezetik az autójukat. Ha az összes feltételekhez kötöttséget törölnénk, akkor esetlenül és félénken küzdenénk meg minden kanyarral, minden útjelző táblával, és az autónkat is úgy használnánk, mintha sohasem ültünk volna benne. A vezetés ténye önmagában azt jelenti, hogy tudatalatti tapasztalatainkra tudunk hagyatkozni. Így még a spirituális evolúcióban érdekelt személy sem tudja teljes mértékben felszámolni a feltételekhez kötöttségét. Amit akarunk, az a választási lehetőség, hogy a feltételehez kötöttség alapján cselekedjünk, vagy újdonságként fogadjunk egy helyzetet, friss betekintést kapva. Ezt mondta Jézus: „Jöjjenek a gyermekek, mert a mennyek királysága az övék.” (Máté 19:14)

A gyerekeknek megvan az a képességük, hogy úgy lépjenek egy helyzetbe, mintha az az első alkalom lenne. Bár nem akarunk visszatérni ahhoz, hogy gyermekdedek vagyunk, de szeretnénk azt a választási lehetőséget, hogy gyermeki tisztasággal és bölcsességgel tudjunk cselekedni. A mennyek királysága, amiről Jézus beszélt, a zsidó-keresztény megfelelője annak, amit a hinduk átmannak, tényleges önvalónak neveznek. Ez egyértelművé válik, ha elolvassuk a Názéreti másik kijelentése: „A mennyek királyságát nem ezen vagy azon a helyen kell keresni, mert bennünk van az.” Amikor ebből a középpontból (az átmanból vagy a purusából) látjuk a világot, újra olyanokká válunk, mint a gyerekek (a Zenben a kezdő elméjét nevezik gyereknek) és rácsodálkozunk a világra, mintha első alkalommal látnánk. Ahhoz, hogy ez lehetővé váljon, először meg kell érteni, hogy a legtöbb döntésünk részrehajló. Ha ezt megértjük, akkor tudatosan felül tudjuk bírálni őket, ha úgy döntünk. Patandzsalí azt mondja, hogy (egy bizonyos) szamádhiban az emlékezet megtisztul, mintha megszabadulna saját formájától (1.43. szútra). Minden hajlamos arra, hogy az elméhez tapadjon (a feltételekhez kötöttség tudatalatti emlék); a jógik ezt a tapadósságot beszennyezhetőségnek vagy tisztátalanságnak nevezik. Patandzsalí „tisztulásnak” nevezi a képességet, hogy ezen felülemelkedünk. Ez arra a tényre utal, hogy az egész múltunk hajlamos arra, hogy hozzátapadjon, és nem tudjuk elengedni.

Egy bizonyos helyzet vizsgálata felnőtt elmével lényegében azt jelenti, olyan, mintha a régmúlt korok csomagjaival igyekeznénk belépni. Mindannyian (tudat alatt) figyelembe veszünk szinte minden szituációt, ami valaha megtörtént ezen a bolygón. Ez a képesség a tudatalatti elme dicsősége (mivel képes nagy mennyiségű adat gyors összehasonlítására), de ugyanakkor hátránya is (nem tud a jelenben és isteni magjában)."