Tavaszköszöntő izzasztókunyhó

Tegnap voltunk Oguznál izzasztókunyhó szeren Diósjenőn. Igazából szombaton és vasárnap is volt egy-egy kunyhózás, és volt olyan, aki mindkettőt végigcsinálta, és ott aludt a jurtában. Mi csak vasárnapra mentünk le, éppen délben érkeztünk. Hoztam egy csomag dohányt felajánlásként, és egy kis gyümölcsöt meg magvakat a közös asztalra. Miután Oguz elmondta a kunyhóval kapcsolatos dolgokat a jurtában, megraktuk a máglyát, és belehelyeztük a köveket. Oguz helyezte bele az első öt követ, utána pedig mindenki megfogott egyet-egyet és imádkozott. Én kelet felé kezdtem az imádkozást, és hívtam kelet erőit, az összes keleti kultúrában, Ázsiában imádott különböző istenséget és szellemlényt. Utána dél felé fordultam, és ott a déli félteke természeti népei ugrottak be, az afrikai varázslók és az ausztrál bennszülöttek. Majd nyugat felé fordultam, és az indián kultúrák szellemlényeit kértem, hogy jöjjenek a kunyhóba. Végül észak felé imádkoztam, ott pedig az északi - lapp, skandináv, szibériai természeti kultúrák erőit és istenségeit hívtam. Majd a felső világokból is hívtam a tanítókat és isteneket, az alsó világokból a természeti erők és elemek szellemeit, valamint az erőállatokat, végül pedig a középső világból mindenkit, aki a spirituális úton jár, hogy segítse a szer sikerességét.

Meggyújtottuk a tüzet, és Oguz további dolgokról mesélt, amíg vártuk, hogy leégjen a tűz és felizzanak a kövek. Utána átöltöztünk a kunyhózós ruhába, majd felsorakoztunk a kunyhó előtt, Oguz végigfüstölőzte magát, majd bement a kunyhóba. Sorban jöttek a többiek, én pont a közepére kerültem, azt mondják, az a legmelegebb hely. Miután lefüstölőztem magamat, "Minden a rokonom" köszöntéssel, négykézláb másztam be a kunyhóba. Vittem magammal egy fejtörölgető kendőt és a csörgőmet, amit dísztökből készítettem. Behozták a hét követ, és elkezdődött a kunyhó. Az elején még Anett, Oguz felesége, és Boróka, a kislányuk is bent voltak, azután Boróka már ki akart menni. Az első körben a Kelet erőihez imádkoztunk az újjászületésért, az Élet megjelenéséért. Én azért imádkoztam, hogy az otthonteremtési folyamatunk sikeres legyen, és megleljük azt a házat, ahol mindannyian szívesen lakunk majd. Az imakör után énekeltünk, majd következett a második kör. Még hét kő érkezett, és ezúttal együtt imádkoztunk, Oguz pedig locsolta a vizet a kövekre. Én a gyógyító erőért imádkoztam és azért, hogy járni tudjam az Igazság útját. Ekkor ismét énekek következtek, és én az erőállataimat hívtam, hogy jöjjenek és segítsenek. A sasom megjelent, és a hátamba olvadt. Megjelent a farkasom is, és a törzsembe olvadt. Megjelent az oroszlánom, ő pedig a mellkasomba lépett be, és a szívem helyén éreztem a kristálypiramist, ami a nyakában szokott lenni. Végül a sárkányom jött és a fejemen, valamint a karjaimon keresztül lépett be a testembe. A sárkányom egyben egy gyógyító szellem is, és miközben énekeltünk és csörgőztem, megtanított egy gyógyítási technikára. Azt mondta, hogy hangosan lélegezzek ki, amikor kezelek valakit, és fújjam rá a lehelletemet, mint ahogy a sárkány leheli a tüzet. Így a lélegzetemen és a tenyereimen keresztül tudom tisztító, betegséget elűző energiával besugározni a testét. 

A második kör végén kikéredzkedett az egyik résztvevő, és egy másik is ki akart menni, de Oguz marasztalta. Közben Anett visszajött, és végigcsinálta a kunyhót velünk, miközben a gyerekek a házban aludtak. Én remekül éreztem magamat a második kör végén, már éppen kezdtem büszke is lenni magamra, hogy milyen jól bírom, és milyen remekül tudok révülni közben. Ekkor jött a harmadik kör, és Oguz bemondta a varázsszót: "Szellemhajó". Egyszer régebben mondta, hogy az úgynevezett szellemkunyhó viszonylag rövid, de nagyon durva, meghalásos jellegű. Hát nekem itt most ez következett. A harmadik körben a nyugat, az elmúlás, elengedés erőihez kellett imádkozni, és valóban, ez a kör alaposan meg is nyirbálta az egómat. Itt is együtt imádkoztunk, majd elkezdtünk énekelni. Míg az első két körben lelkesen csörgőztem, itt már én is lefeküdtem a kunyhó aljába, mert úgy éreztem, mintha egy tüzes labda lenne a mallkasomban. De amikor lefeküdtem, akkor a lábaim olyan közel kerültek az izzó kövekhez, hogy úgy éreztem, azok is nyomban elégnek. Amikor már nagyon szenvedtem, akkor jött Yuna, az ausztrál bennszülött gyógyító szellem, és elkezdte fújni a mellkasomat a didgeridoo-jával. Ettől az égető érzés enyhült ugyan, de az általános közérzetem még mindig eléggé kritikus volt. El is gondolkodtam egy pillanatig, hogy ki kéne menni a kör végén, de mivel senki nem mozdult, inkább én is bent maradtam, főleg, hogy egy bejelentést is akartam tenni az utolsó imakörben.

Felültem, amíg nyitva volt a kunyhó ajtaja, és behozták a köveket, majd elkezdtünk imádkozni. Azalatt is nyitva volt az ajtó, bár ott legbelül ez már akkor nem sokat számított. Amikor rám került a sor, akkor szólítottam az égieket, a földi és alsó világbeli erőket, és felidéztem, hogy Oguz egyszer azt mondta: ha valami fontosat akarunk kijelenteni, akkor azt a kunyhóban kell, a szellemvilág jelenlétében. Úgy gondoltam, hogy bejelentem: szeretnék Oguz tanítványa lenni, és azon az úton haladni, amin ő vezet, és visszahozni ebbe a világba a Fényt és a Szabadságot. Enyhe biccentéssel nyugtázta bejelentésemet, mert a kunyhóban nem nagyon szokott érzelmeket nyilvánítani, ilyenkor átszelemült állapotban van. A többiek helyeslően morajlottak, így úgy vettem, hogy meghallgatásra talált a kérésem. Megkezdődött az éneklés, leereszkedett a kunyhó ajtaja. Én reménykedtem benne, hogy másik két tanítóm, a jaguár-pap és Odin is eljönnek majd ebben a körben, de az igazság az, hogy a meditációm már teljesen szétesett, és inkább az életben maradásért küzdöttem, mintsem hogy tanítást befogadó állapotban tudjak lenni. Magzat-pózban feküdtem, hol jobbra, hol balra fordulva, és nem volt erőm már csörgőzni sem. A kimerültség mellett egyszerre lettem iszonyú szomjas, és pisilni is ki kellett volna mennem. Ehelyett bent maradtam agonizálni. A jaguár-pap végül eljött, de csak annyit közölt, hogy egy külön alkalommal fog majd tanítani a gyógyításra. 

Az utolsó körben igencsak számoltam, hogy hányadik dalnál tartunk, és melyik versszakot hányszor ismételjük. Végül valahogy csak véget ért a kunyhó, és Oguz lassan kimászott az ajtón. Utána a többiek kezdtek kászálódni, de nem mindenki mozdult, és rájöttem, hogy hiába várok arra, hogy a kunyhó tőlem balra eső oldala kiürüljön, és kimehessek. Így átmásztam a még bent fekvő egy-két emberen, és valahogy kivergődtem a kunyhóból. Kint lefeküdtem az odakészített polifoamra, és csodák csodájára a szomjúságom és a vizelési ingerem is alábbhagyot pár perc leforgása alatt. Miután kiheverésztem magamat, és lehűltem, igazából már fázni is kezdtem. Odaültem Oguz mellé a tűzhöz, és akkor mondta nekem: "Hosszú lesz az út, de nem az a fontos, hogy mi mikor következik el, hanem a megélés." Ebből már eddig is volt bőven, és a kétéves képzés még csak a bevezető, ami után mindenkinek el kell döntenie, hogy sámán akar-e lenni, és hogy milyen minőségben. Engem egyelőre a gyógyítás és a halál témaköre vonz nagyon, majd meglátjuk hogyan alakul.

A kunyhó után lassan magunkhoz tértünk. Ittunk vizet, letörölköztünk, átöltöztünk és nekiültünk a közös lakomának. Oguz mindig egy tányérra szokott szedni minden ételből, és azt beleajánlja a tűzbe, az ősök számára. Ezután lehet csak nekikezdeni a falatozásnak. Anett nagyon finom tavaszi erdő-levest főzött, répával, rizstésztával, meg mindenféle zöld levelekkel, medvehagymával. Nagyon finom volt. Utána lassan elbúcsúzodtunk, és indultunk hazafelé. Hazaúton megtisztultnak és kiüresedettnek éreztem magamat, de azért este előjött egy hiperérzékenységgel kevert őszinteségi vihar rajtam, ami csak másnapra ült el fokozatosan.