A Világ és ami azon túl van

Újabb részlet Gregor Maehle Szamádhi-könyvéből:
"Megtapasztalhatjuk-e a Világot olyannak, amilyen valójában?

Voltak tanítványaim, akik némileg szomorú arccal jöttek hozzám, azt mondván, hogy meg akarják tanulni a tárgy nélküli szamádhit. Ez a két szamádhi közül a túlvilági, a fejlettebb változat. Fancsali ábrázatuk nekem azt sugallta, hogy tudat alatt öngyilkosok akartak lenni. Ahelyett, hogy megölnék a testüket, abban reménykedtek, hogy kilobbantják magukat a nirvánában, a fájdalommentesség szintjén (maga a „nirvána” szó azt jelenti, hogy „kioltani”). Amikor közlöm velük, hogy a jógában egy egész sor objektív szamádhi előzi meg a tárgy nélküli szamádhit, még jobban elkezdenek búsulni, mint egy gyerek, akinek elvették a játékát. De fontos oka van annak, hogy miért lentről fölfelé építkezik a jóga. A jóga azt tanítja, hogy rossz következtetésre juthatunk, ha a tárgy nélküli szamádhikkal kezdünk (erről többet olvashatunk majd a hatodik fejezetben). Ha költői kifejezéssel akarunk élni, akkor a tárgy nélküli szamádhi a „túllépés a világon”, vagyis nem legyőzni, hanem túljutni kell rajta. De a jóga először azt akarja, hogy tudjuk, pontosan mi az, amin túljutunk. Találkoztam olyan meditálókkal, akik azt mondták: „Nekem az nem kell. Én tudom, hogy milyen a világ, és utálom. Ki akarok jutni innen.” Gondoljuk át! A jóga azt mondja, hogy nem ismerjük a világot; csak annak interpretációját, a térképet, az egérutat, amin ki akarunk jutni. Hogy lehet ez?

Pontosan ezt mondja nekünk már egy ideje a nyugati tudomány, a természettudomány és a humán terület is. A természettudósok közül Niels Bohr, a Nobel-díjas atomfizikus mondta 1908-ban, hogy a tudományos törvényeink nem a világot írják le úgy, ahogy az van, hanem csak azt, amit tudunk a világról (ez a kijelentés a koppenhágai interpretáció néven vált ismertté). Más szavakkal, a tudásunk csupán egy belső párbeszéd, ami a fejünkben zajlik. A humán tudományok közül az olyan iskolák, mint az interszubjektivizmus és a poszt-strukturalizmus régóta hangoztatják azt a nézetet, hogy a világról szóló tudásunk nem különíthető el a környezetünktől.

Maga a nyelvünk is hihetetlen mennyiségű beépített elfogultságot, interpretációt, észrevételt és előítélete tartalmaz, ami még azt is lehetetlenné teszi, hogy a feltételekhez kötöttségünk aktiválása nélkül gondolkodjunk. Így, bár a nyugati tudomány mindkét fő ága egyértelművé tette, hogy a tudás nem létezhet a megfigyelőtől függetlenül, a társadalmunk továbbra is a newtoni fizikára alapoz és igyekszik nem tudomást venni erről a tényről. De mindennek a legelgondolkodtatóbb aspektusa az, hogy miközben a nyugati akadémikusok a 20. században fogalmazták meg ezeket a gondolatokat, az ind gondolkodás (és különösen a jóga) részét képezték már jóval azelőtt, hogy Jézus a földön sétált. Az egyik legfenségesebb és legősibb jóga-mantra a kígyók királyához szól (ne aggódjunk, egy teljesen más kígyóról van szó, mint aki Évát megkínálta az almával). A mantra így hangzik:

Óm mani bhradzsat pháná szahaszravidhrita visvam
bhara mandalája anantája nágarádzsája namah

“Óm, leborulok a kígyók királya előtt, aki a végtelenség megtestesítője, aki maga tartja az univerzumot és aki ezer, ékszerekkel díszített fejével egyszerre szórja a tudást.”

Ez a mantra Nágarádzsához, a kígyók ezerfejű királyához szól. Egyik neve Ananta, ami azt jelenti: „Végtelen”. Erre az az általános ábrázolás is utal, melyben a kígyó a saját farkába harap, és kört alkot. Ádisésa néven is ismert, mi azt jelenti: „maradvány”. Ádisésát az összes, előttünk megnyilvánult univerzum összegzett maradványának tekintik. Patandzsalít, a Jóga-szútra szerzőjét is a végtelenség kígyója megnyilvánulásának tekintik."

Megjegyzés: Egyáltalán nem biztos, hogy Nágarádzsa különbözik a Jó és a Rossz tudásának fáján lakó kígyótól. Amikor Ádám és Éva ettek az almából, akkor megkapták a szabad akaratot, és a megkülönböztető képességet, ami egybeesik a Jóga-szútra tanításával is. Így saját szabad akaratukból és erőfeszítésükből kellett vágigjáruniuk az eredeti öntudatukra ébredés útját, ami által kiteljesedett a kapcsolatuk Istennel, és ezáltal Isten saját maga is teljesebben megismerte Önmagát és teremtő képességeit. Amíg szabad akarat és felelősség nélküli bábok voltak, addig Isten teremtése egy unalmas, mondhatni élettelen világ volt.