Csakrák és csapdák

Múlt héten írtam az alsó három csakrában leselkedő csapdákról a spirituális úton (pénz, szex, hatalom), de természetesen érdemes folytatni a sort, hiszen a felsőbb csakrák esetében is leselkedhetnek veszélyek még az őszinte spirituális gyakorlóra is. Ráadásul a szívcsakrán túljutva már magabiztosabbnak érzi magát az ember, de ha a Kundaliní bármelyik csakránál akadályba ütközik és visszafordul, akkor valamelyik alsóbb csakrát fogja erőteljesen túlaktiválni, és így a lefelé mutató spirál tulajdonképpen bármilyen mélyre lehúzhatja a "fellegekben járó" spirirtualistát. De most akkor vegyük sorra, hogy a szívcsakrától fölfelé haladva milyen további csapdákra számíthatunk. 

1. Szívcsakra

Amikor megnyílik és aktiválódik a szívcsakránk, akkor bepillantást kapunk az univerzális szeretetbe, és egyre könnyebbé, természetesebbé válik a feltétel nélküli szeretet és elfogadás érzésének fenntartása mások felé. Viszont a szívcsakrában rejlő csapda a szentimentális ragaszkodás kialakulása lehet, amikor is a mélyebben fekvő érzelmi ragaszkodások miatt mégis elkezdek több figyelmet szentelni egyik vagy másik személynek, és kivételezettként bánni vele. Ha a ragaszkodás nagyon erőssé válik, akkor ismét vissza tud hatni a köldökcsakrára, és a gyakorló, vagy adott esetben guru a tekintélyét, hatalmi helyzetét igyekszik kihasználni, hogy magához láncolja érzelmi ragaszkodása tárgyát. Aztán a spirál mentén lefelé haladva aktiválódik a szexuális vágy és a "kiszemelt" anyagi manipulációja is, pedig eredetileg csak egy ártatlan rokonszenv érzéséből indult ki az egész.

2. Torokcsakra

A torokcsakra legfőbb analógiája az Univerzális Törvény felismerése és elfogadása. Ez a Törvény erkölcsi értékrend formájában kezd majd beépülni a gyakorló életébe. A csapda itt kétféle irányba tud hatni: az egyik irány a szabályok, törvények, előírások, tilalmak stb. iránti túlzott ragaszkodás, azok abszolútizálása és a lényeg fölé emelése formájában jelenkezik. Ilyenkor a spirituális gyakorló már nem is gondolkodik egy szabály vagy előírás, vagy akár filozófiai tantétel jelentőségén, igazságosságán, csupán vakon követi azt. A másik elhajlás, és itt a szívcsakra szentimentalizmusa felé történő visszahajlást is értem, az, amikor ismerjük a szabályokat, a törvényeket, de túlzottan elnézőek vagyunk magunkkal szemben, és túl könnyen teszünk kivételt. Vagy ide tartozhat az is, amikor egy lelki vezető nagyon szigorúan számon kéri az előírásokat és a szabályokat a követőin, de ő maga nem követi annyira szigorúan őket, és mindezt néha még képmutatóan el is titkolja a követői előtt. 

3. Ágjá csakra

A harmadik szem-csakra a különböző tulajdonságokkal rendelkező isteni formák (szaguna Brahman) otthona. Itt abba a hibába eshet a gyakorló, hogy a saját belső megvalósítását, megtapasztalását tekinti abszolútnak, és azt tanítja, hogy mindenkinek ugyanazt kell megtapasztalnia a spirituális tudatállapotok elérésekor. Vagyis Istennek azt az adott formáját, személyiségjegyeit tekinti a Legfelsőbbnek vagy egyedül igaznak, melyben az ő számára megnyilvánul, holott ez egy individuális és szubjektív dolog, még ha a spirituális vagy "megvilágosodott" tudatállapotok eléréséhez vezető gyakorlatok szinte minden hagyományvonalon ugyanazok. Az illető nem tudja igaznak elfogadni sem az isteni formák sokaságát, sem a tulajdonságokkal rendelkező (szaguna) és tulajdonságok nélküli (nirguna) Brahman azonosságát, a személytelen aspektus jelentőségét hajlamos lekicsinyíteni.

4. Szahaszrára csakra

A szahaszrárába érkezve a Kundaliní egyesül Szadásivával, az egyéni tudatosság pedig beleolvad a Brahmanba. Ezt az állapotot nirvikalpa szamádhinak is nevezi a Jóga-szútra. A szahaszrára tudatosságában nem maradhatunk folyamatosan, mert olyankor nem tudjuk végezni a külső tevékenységeinket, kötelezettségeinket. Viszont a szaguna Brahmanon történő meditáció majdnem minden tevékenység közben fenntartható (szavikalpa szamádhi). A szahaszrára csakra egyik csapdája az, hogy a spirituális gyakorló magasabb rendűnek, végsőnek tekinti a nirguna Brahman megvalósítását és megtapasztalását, és ezáltal a szaguna Brahman összes megnyilvánulását anyaginak és átmenetinek gondolja. A másik csapda az, hogy amikor beleolvad a nirguna Brahmanba és elveszíti személyes önazonosságát, akkor azt gondolja, hogy minden tekintetben azonos a Brahmannal, vagy istennel, és amikor a tudata visszatér az ágjá vagy alsóbb csakrákba, akkor ezt az "Istenember" tévképzetet magával hozza ebbe a világba az egó szintjére is.  A Kundaliní természetesen a szahaszrárából is vissza tud zuhanni, és ismét aktiválja az alsóbb csakrákkal kapcsolatos tisztátalanságokat. Ezért szokták azt mondani, hogy a spirituális út olyan, mint a borotva éle, és minél messzebb jutunk rajta, annál élesebb lesz a penge.