Az igazi látomás

 Hétfőn ismét dobkörön voltunk Oguznál, egyre több ismerősömmel is találkozom ezeken az alkalmakon, aminek örülök, mert ez azt jelenti, hogy sok mindenki számára jelentőssé kezdenek válni az ősök tanításai. Ma Oguz azzal kezdte a dobkört, hogy idén, a világ összes sámánja egybehangzóan azon az állásponton van, hogy nem csak a saját fejlődésünk érdekében kell tennünk valamit, hanem a világ, a Föld megmentéséért is dolgoznunk kell. Engem is sokszor szokott foglalkoztatni a vad természet, az erdők területeinek rohamos csökkenése, az élővilág pusztulása, és az már egyszer biztos, hogy 20, 50 100 év múlva a Föld már teljesen más arcát fogja mutatni, mint most. Néhány kedvenc dalom következett, és amikor befejeztük, akkor egy szimbólum jelent meg a csukott szemeim előtt: a hatküllős Napkerék, a képen látható medállal pontosan megegyező elrendezésben.

Utána a kezdő kör igen rövidke volt, mindenkinek egy szóban kellett megfogalmaznia, hogy mi az, amit magával hozott, ami a legjobban foglalkoztatja jelenleg. Én éppen délután olvastam két angol cikket is a halál-beavatásról (Halál-beavatás az erdőben; A sámán beavatása) , de mivel úgy éreztem, hogy ez két szó, ezért a halál helyett a Beavatást mondtam, amikor hozzám került a beszélő bot. Valóban sokat foglalkoztat ez a téma az elmúlt időben, és azt gondolom, hogy kell még egy pár év, mire rendesen körüljárom.

A kezdő kör után egy hangsátor-gyakorlat volt, ahol ezt a szót kellett ismételgetni magunkban, doboltunk, csörgőztünk, lélegeztünk, és hangot adtunk ki a torkunkon, ami jött. Én szinte azonnal valahová a múltba kerültem, ahol ténylegesen egy beavatási szertartás zajlott, talán valamelyik előző életemben. Valahol Délkelet-Ázsia egyik dzsungelében voltam buddhista szerzetes, és a beavatási próbatétel abból állt, hogy három évre befalaztak engem egy barlangba, és ott kellett meditálnom. A barlangban teljes sötétség volt, és csak egy kis lyukon áramlott be némi levegő. Azt láttam, hogy a fekvő testemen ülök a fény-vagy prána-testemben, meditációs pózban, és igyekszem fenntartani a testem működését minimális szinten, miközben a tudatom különböző dimenziókat és magasabb valóságokat látogat meg, akol mindenféle bódhiszattvákkal és tanítókkal találkozom, és ők tanítanak, képeznek engem. Végülis, ha az ember nem azonosítja magát a fizikai testével, és fenn tudja tartani a meditációs állapotot, akkor nagyjából ki tud lépni az időből, és sok mindent meg tud tanulni szellemtestben három földi év alatt. Azt is tudni kell, hogy a magasabb valóságokban sokkal "lassabban" telik az idő, mint a földi síkon, így három év múlva, amikor kibontották a barlang bejáratát, visszahívták a tudatomat a testembe, és valahogy életre keltették azt. Ezután megkaptam a faladatot és a képességet arra, hogy felépítsek egy nagy buddhista sztúpát. Olyasmi volt, mint Borobudur (a képen) mely a világ egyik legnagyobb buddhista szentélye, és több, mint 1000 éve épült. 

Amikor véget ért a hangsátor, akkor az maradt bennem, hogy ha valaha már eltöltöttem három évet egy barlangban, akkor talán a négy nap kiülés a Látomáskeresésen szintén menni fog. Ezután hasra kellett feküdni, és csak Oguz dobolt, nekünk pedig az volt a feladatunk, hogy kapcsolatot teremtsünk a Földanyával, és kapjunk Tőle útmutatást. Amikor elindultam lefelé, egy föld alatti világba kerültem, melyben egy nagy fekete folyó folyt, számtalan ágra oszolva. Minden csillogó, fényes fekete volt, mintha a kőolaj a Földanya vére lenne, mellyel táplálja gyermekeit a felszínen. Végül egy utasítást hallottam Földanyától: "Gyógyíts minél több embert hangterápiával". 

Ezután szünet következett, majd Oguz beszélt arról, hogy mi az igazi látomás. Amikor elrévülünk egy fél órára, és látunk bizonyos dolgokat, az még nem látomás, csak képek. Persze azoknak is lehet jelentősége, de ezek általában nem olyan mély élmények, mint egy olyan látomás, ami valóban megváltoztatja az életünket, és még évekig dolgozik bennünk. Egy valódi látomás olyan, mint egy beavatás, utána már nem fogjuk többé ugyanúgy látni a világot. Ehhez azonban valamit fel is kell ajánlani, másképpen a szellemvilág nem fogja komolyan venni a látomáskeresésünket. Ezért szoktak négy napig szárazböjtöt tartani a látomáskeresés alkalmával, és miközben üldögél az ember az erdőben, hátha megnyilvánul valami a szellemvilágból. Még sok dalt énekeltünk, és a végén három szóban kellett összefoglalni, hogy mit éreztünk az este alatt. Én ezeket mondtam, azt hiszem: letisztulás, megnyugvás, felismerés.