Egység és egyéniség

Isten transzcendens és immanens aspektusát, melyről Gregor Maehle pont a tegnapi blogbejegyzésben értekezett, sokféleképpen igyekszenek megérteni és megfogalmazni a különböző,filozófusok és spirituális keresők. Az egyik legelfogadottabb értelmezés az indi filozófián belül e szaguna (tulajdonságokkal bíró) és nirguna(tulajdonságokkal nem rendelkező, vagy azok felett álló) brahman koncepciója. Ebben a megértésben Isten egy személy, a szaguna aspektusában, aki rendelkezik névvel, formával, tulajdonságokkal és cselekedetekkel, és ezeket valamilyen formában (például inkarnációként) megjeleníti a tér-idő mátrixon belül is. Egyes filozófusok szerint Isten ezáltal korlátozottá válik, tehát a személytelen és tulajdonságok nélküli, mindent átható aspektusa a magasabb rendű. Maehle azonban helyesen fogta meg a lényeget: sem Isten transzcendens, sem immanens aspektusa nem korlátozott, múlandó vagy tökéletlen. A gyakorló, kereső vagy jógi tehát bármelyik aspektus megközelítésén keresztül megtapasztalhatja Isten korlátlan szeretetét, természetét és hatalmát. 

A felszabadulás, vagy megvilágosodás állapotának elérésével kapcsolatban is létezik egyfajta kettősség, miszerint egyes transzcendentalisták Isten személyes, szaguna aspektusának elérésére törekszenek (például a bhakti követői, akár a vaisnavizmuson, akár a saivizmuson belül), míg mások igyekszenek eggyé válni személytelen, nirguna aspektusával. A kettő ellentmondani látszik egymásnak, de itt érkeztem volna el mondanivalóm lényegéhez.

Mivel Isten mindenható és az anyagi elme, logika stb. nem képes korlátozni, én az ilyen ellentmondásokat vagy egymást látszólag kizáró elvek közötti konfliktust igazából illúziónak tartom, mely csupán a kettősségek hatása alatt álló lelket képes megzavarni. Vagyis Isten egyszerre lehet szaguna és nirguna, és a lélek egyszerre léphet kapcsolatba mindkét aspektusával, vagy akár tetszőlegesen váltogathatja a kettőt. 

Mit is értek pontosan ezalatt? Tételezzük fel, hogy a gyakorló szeretné elérni a személytelen felszabadulást, vagy szájudzsja-muktit, amikor is feladja egyénisége korlátait, és beleolvad a Brahmanba, a személytelen ragyogásba. Vajon ilyenkor visszavonhatatlanul elveszíti személyes azonosságát, mely által Isten személyes (szaguna) aspektusához tudna kapcsolódni? Aligha hiszem, hogy ez így volna. Én inkább azzal a hasonlattal élnék, hogy amikor a lélek a beleolvadást választja, akkor mintegy "szögre akasztja" személyes azonosságát, de azt bármikor újra "magára öltheti", amikor szüksége van rá, vagy Isten szaguna aspektusával szeretne szeretetteljesen érintkezni. Vagyis egyszerre képesek vagyunk megtartani az egyéniségünket, és lemondani is róla, attól függően, hogy a helyzet mit kíván meg. 

Volt egyszer egy ilyen transzélményem is, amikor Sivát és Saktit láttam a koronacsakrámban, és egyszer beléjük olvadtam, mint egy fénylő pont, egyszer pedig leborultam előttük, vagy átöleltem őket. Egyszerre, vagy mondjuk úgy, hogy felváltva volt jelen az összeolvadás és a személyes jelenlét is. A kettő szerintem nem zárja ki egymást, bár az megtörténhet, hogy a gyakorló az egyik vagy másik aspektushoz vonzódik jobban, és ezért azt próbálja elérni. Én úgy gondolom, hogy a lelki tökéletesség állapota végtelenül változatos, és mindenki az egyéni preferenciáinak megfelelően tapasztalja azt meg, mondhatnám, megismételhetetlen az istenélménye. Ez nem más, mint a határtalan isten kivetülése számtalan Én-jébe, melyek által saját Lénye végtelenül változatos aspektusait képes megtapasztalni. A szamádhi állapotának gyakorlásával tehát beteljesítjük isteni küldetésünket, és lehetővé tesszük azt, hogy egyéni tudatosságunk, az isteni szikre a maga megismételhetetlen egyediségében tapasztalja meg az egyesülést vagy eggyé válást Istennel a teljes szeretetben.