Beavatás - lépések és élmények

Múlt pénteken hangtálas hangfürdőt tartottam az Atma Centerben, melyre nagyon sok résztvevő érkezett, a legtöbbüknek ez volt az első hangfürdője. A nagy létszám miatt nem is volt kezdő kör, csupán egy kis bevezető beszédet tartottam, és lemondtam, hogy a hangfürdő témája az átalakulás, átlényegülés lesz. Életünk minden pillanata a változásról szól. Ha nem alkalmazzuk a tudatosságunkat, és nem tűzünk ki célokat, akkor egy örök körforgásban keringünk életről életre. Ha viszont igyekszünk tudatosan megélni az életünk eseményeit, akkor minden pillanat lehetőséget rejt a fejlődésre, átlényegülésre, a lényegtelen dolgok elengedésére, és a fontos dolgok, tudás, megértések, megtapasztalás elmélyítésére. Ez egyben egy tisztulási folyamat is, melyhez ez alkalommal a tűzelem transzformáló erejét hívtuk segítségül. 

Amikor mindenki lefeküdt, akkor ellazultunk, és a köldökcsakránkra irányítottuk a figyelmünket. Itt megjelenítettük a tűzelemet, egy belső melegség formájában, amely nem pusztító, inkább energetizáló, feltöltő módon fokozatosan átjárta az egész testünket, a csakráinkat, a finomfizikai testünket, majd az általunk definiált személyiségünk határain túl, az egész univerzumunkat betöltötte. Ennek a tisztító, átalakító tűznek a hevében égettük el a minket már nem szolgáló dolgokat, és edzettük, nemesítettük azokat a tulajdonságokat, képességeket, melyek előbbre visznek a teljes tudatosság felé. A hangfürdő közben az az élményem volt, hogy ez most egy beavató hangfürdő. Remélhetőleg sok résztvevő számára valóban maradandó élmény lesz. A körülbelül 65 perces hangfürdő végén azért megejtettünk egy záró kört, és mindenki kellemes ellazulásról, pozitív élményekről számolt be. 

Amikor este hazaértem, akkor még olvasgattam egy kicsit a sámáni beavatás során bekövetkező rituális halálról, majd elaludtam. Éjszaka (gondolom hogy reggel felé lehetett, hiszen a legtöbb álom, amire emlékszünk, általában a felébredés előtti időszakban történik) egy eléggé színes álmom volt, amit meg is jegyeztem. Egy sámánboltban jártam, ahol palo santót akartam venni, és a bolt olyasmi volt, mint a Harry Potter mese varázslóboltja, mindenféle érdekes kelléket, varázsbotokat, dobokat, hangszereket, nyakékeket, kristályokat és füstölőanyagokat lehetett kapni. Amikor beléptem, akkor valahogy kitágult a kis bolt egy egész művelődési ház méretűre, és kiderült, hogy éppen egy sámánfesztivál zajlik, sok meghívott külföldi vendéggel, akik különböző szertartásokat és gyógyításokat végeznek. 

Egy nagy teremben álltam, ahol sok résztvevő álldogált, és azt az utasítást kaptuk, hogy hunyjuk be a szemünket, mert kezdődik a szertartás. Csukott szemmel álltam, és azt éreztem, hogy egy alacsony emberke lép oda a bal oldalamhoz, aki mindenféle csörgőket ráz és spanyolul beszél, meg énekel. Úgy gondoltam, hogy valamilyen indián sámán lehet, és azért gondoltam alacsonynak, mert a hangja nem a fejem magasságából jött, hanem lejjebbről. Miután körbecsörgőzött és körbeénekelt engem, megérintett, hogy nyissam ki a szememet. Amikor kinyitottam, egy nagy, rácsos edényt tartott felém, amiben kis rekeszekben sokféle megszentelt étel volt, és rámutatott, hogy vegyek belőle, és egyem meg. Belenyúltam az egyik rekeszbe, amiben felvágott gyümölcsök és magvak voltak. Utána továbbment, és másokat gyógyított. Én körülnéztem a teremben, és azt láttam, hogy a terem padlóját égszínkék mozaik fedi, amilyen az úszómedencékben szokott lenni, és sok résztvevő félig vagy háromnegyedig belesüllyedt a mozaikba, mintha az folyékony lenne. Volt, aki deréktól fölfelé látszott csak ki, és volt olyan is, akinek csak az arca és az egyik keze volt a mozaik felett, a többi pedig belesüllyedt. Én nem süllyedtem el, mert egy jógamatracon álltam, de hihetetlenek is tűnt, hogy a mozaik szilárdsága valamilyen módon megváltozott volna a szertartás alatt. Ekkor leültem a matracomra, és a bal kezemmel megérintettem a mozaikot magam mellett, amely elkezdett mállani, mint a nedves homok a tengerparton. Simán bele tudtam mélyeszteni a kezemet, és lapátolni tudtam a kezemmel a mozaikot, mely puha volt, mint a marcipán. Ez volt az álom vége. Utána még megalkudtam a palo santóra a boltosokkal (a helyszín közben ismét visszaalakult kis bolttá, és már zárni akartak az eladók), és felébredtem.

Az álom üzenete, legalábbis ahogy én magamban interpretáltam, az volt, hogy ne gondoljam csupán valamiféle mentális dolognak vagy képzelgésnek a sámáni szertartásokat, mert itt komoly erők mozdulnak meg, melyek minden szinten képesek megváltoztatni az életünket. Lehet, hogy még sok más réteget is ki lehetett volna hámozni az álmomból, de én szeretek ilyenkor az első intuíció alapján a legfontosabb üzenetre hallgatni.