Válj önmagad gurujává!

Sokszor felmerül a kérdés a spirituális útkeresésre indulókban, hogy a fejlődésükhöz nélkülözhetetlen lépés-e az, hogy találjanak egy "megvilágosodott" vagy "önmegvalósított" gurut, és "menedéket kell venni nála", ahogy krisnás körökben ezt kifejeztük, vagyis el kell köteleződni egy guru tanítása és intézményi keretei mellett. Több olyan dolog van, ami miatt ez nem biztos, hogy mindenki számára a legideálisabb lépés lesz, vagy ha egy ideig szolgálja is a spirituális fejlődését, ez inkább csak egy időszak lesz az életében. Nagyon ritkán láttam olyat, hogy valaki száz százalékban "odaadta" az életét a gurujának, és amikor a guru elhagyta a fizikai szintet, akkor a tanítvány "megtalálta" önmagát, és teljes értékű életet tudott élni. Igyekszem pontokba szedni a gondolataimat ezzel kapcsolatban, bár nem biztos, hogy a sorrend fontosságilag vagy logikailag a legtökéletesebb lesz.

1. Az elköteleződés mindig egyfajta önkorlátozást is jelent. Ha úgy érzed, hogy nem tudod mindenben elfogadni a gurud tanítását vagy személyiségét, vagy szükséged van még valamilyen más tudásra, tapasztalatra azon kívül, amit a guru nyújtani tud, az feszültséget eredményezhet a kapcsolatotokban, vagy csupán megmarad az egész a formális szinten. Ne akarj azért tanítvány lenni, hogy legyen egy szép "nyakörved" egy híres guru képével. Önmagadat kell megtalálnod, nem a gurudat, aki segíthet ebben, de nem fogja helyetted elvégezni a munkát.

2. A guru-tanítvány kapcsolat klasszikus keretei is a tanítvány életének egy bizonyos időszakára szóltak, mondjuk öt és huszonöt éves kora között tanulóként a guru házában lakott, majd vándorútra indult, vagy családot alapított. Innentől már ő is a saját útját járta.

3. A guru-tanítvány kapcsolatban, ha nagyon személyes, vagy egy intézményrendszer hatalmi struktúrájába illeszkedik, akkor a gurunak sok esélye adódig a helyzetével való visszaélésre, a tanítványok kihasználására, szexuális, pszichológiai vagy gazdasági kizsákmányolására. Persze a "bukott" gurukat szinte ördögnek tekintik a volt tanítványok, holott sokáig a guru iránti áhitat homályosította el a látásukat, és nem látták a guru személyiségének "hétköznapi", esendő oldalát. Sok guru valóban komoly spirituális háttérrel indul neki a pályafutásának, csak útközben elcsúszik a hírnév és hatalom banánhéján. A narcisztikus személyiségzavart gyakran maga a kritikán felül álló hatalmi pozíció hozza elő az egyébként jószándékkal tevékenykedő guruból.

4. A guru és tanítvány közötti, etiketten és protokollon alapuló alá-fölérendeltségi kapcsolat a manipúra-csakra által dominált, elmúlt néhány ezer évre kiterjedő időszak sajátságaival bír. Mivel most globális szinten haladunk a szívcsakra irányába, a jövő a sokkal spontánabb, egyenlőségen, kölcsönös tiszteleten és a szabad akarat tiszteletben tartásán alapuló kapcsolat lesz a tanítók és a tanulók, keresők között. Ezt a lépést egyes intézményesedett vallási vagy spirituális rendszerek nem fogják tudni meglépni összeomlás nélkül. 

5. A tanítványnak nem kötelező egy mesterre vagy tanítóra korlátoznia az érdeklődését, mert a személyiségének az impulzusok és tanítások bizonyos egyéni kombinációjára van szüksége. Nem hiba tehát, ha több forrásból tanulunk akár párhuzamosan, vagy egymás utáni időszakokban. Ha egy guru személyisége, tanítása már nem hat inspirálóan a számunkra, akkor nem sok értelme van fenntartani a formális elköteleződést, és becsapni önmagunkat és a gurunkat is. 

6. A tanítvány nincs bebiztosítva azt illetően, hogy valóban sikerül egy megvilágosodott mesterre találnia. Mivel kezdő még a spirituális úton, könnyen összetévesztheti a hiteles mestert egy csalóval. Éppen ezért ésszerűbben jár el, ha minden tanítást a saját értelmének szűrőjén enged át, még ha az is tökéletlen valamilyen értelemben. A józan ész elutasítása a vakhit érdekében viszont ugyanolyan veszélyes, mint az önkorlátozó hiedelmeinkkel és ragaszkodásainkkal való viaskodás. Ez utóbbit viszont úgysem kerülhetjük meg, tehát a fokozatos fejlődés és a tudatunk, intelligenciánk megtisztítása fáradságos feladat. Ehhez igénybe vehetjük a nagy szentek útmutatását, de ne hagyatkozzunk teljesen a guru kegyére. 

Thirumalai Krishnamacharya egy jó példa arra, hogy a spiritualitás útján haladónak nem a mesterét, hanem önmagát kell képviselnie. Krishnamacharya felkereste mind a hat tradicionális ind filozófiai iskola legnevesebb mestereit és mindegyiktől évekig tanult, majd elzarándokolt a Kailása hegyhez, és hét éven keresztül tanult Ramamohan Brahmacaritól. Ezután visszatért Dél-Indiába, és kidolgozta saját jógaoktatási rendszerét, melyet halálig fejlesztett a tapasztalatainak megfelelően.