 |
| Indus-völgyi Siva-lingam leletek |
Sivát Mahádévaként ("Nagy Isten" is ismerjük. A saivizmusban a legfelsőbb istenalaknak tekintik, a szmárta hagyományban az öt fő istenalak (Visnu, Siva, Sakti, Ganésa, Szúrja) között szerepel, míg a hinduizmus Trimúrtija ("szentháromsága") között Siva a pusztító, Brahmá a teremtő, és Visnu a fenntartó isntenség.
 |
| A Pasupati-pecsét lenyomata |
Siva legmagasabb kifejeződésében, mint Szadásiva határtalan, transzcendens, örök, változatlan és forma nélküli. Emellett számos félemletes és jóindulatú formában imádják. Jóindulatú, kegyes formájában Bholenatha, a mindentudó jógi, aki aszkéta-életet él a Kailása hegyen. Másik formájában családofenntartóként él Párvatíval és két gyermekével, Ganésával és Kárttikéjával. Félelmetes formáiban gyakran démonokat öl meg, vagy Natarádzsaként a pusztító táncot járja. A jóga és a művészetek, különösen a táűnc istenségeként is számon tartják.
Siva ikonográfiájában a legjellemzőbb vonások a harmadik szeme a homlokán, a Vászukí kígyó a nyaka körül, a félhold a homlokán, a szent Gangesz folyó a rasztákban lógó hajában, a trisúla, vagyis a háromágú szigonya, és a damaru dobja. Sivát sokszor imádják a lingam fallikus szimbólum formájában.
Történelmi háttér
 |
| Cernunnos a Gudestrup-üstön |
A saivizmus történelmi eredetét nagyon nehéz meghatározni. Az indus-völgyi civilizáció régészeti lelőhelyein talált leletek alapján úgy tartják, hogy Siva imádatának legkorábbi formái Kr.e. 2800-1500 körül alakultak ki. A leletek között vannak kőbe vésett lingamok, valamint a Pasupati-pecséten található véset, melyet Mohenjo-daroban találtak. A pecséten egy szarvakkal rendelkező férfialak ül jógikus pózban, ágaskodó fallosszal. A képen az interpretátorok szerint Pasupati ("az állatok Ura"), Siva egyik prototípusa látható. A középső alak körül állatok láthatók, melyek arra utalnak, hogy Siva, és korai védikus megfelelője, Rudra az erdőben végzett, meditatív aszketicizmus és a vadállatok istensége is egyben. A fenti képeken harappai lelőhelyekről származó lingamokat láthatunk, illetve e híres Pasupati-pecsétet. Érdekes párhuzamnak tekinthető a harmadik képen ábrázolt kelta isten, Cernunnos, aki szintén agancsokkal rendelkezik, egy kígyót tart a kezében, jógikus ülőpózban ül, és vadállatok veszik körül. Az ábrázolás a Dániában talált Gundestrup-üstön található.
A védikus időszak
A Harappai kultúra felszámolódása után a védikus vallás terjedt el Indiában. A Rig-Védában már Rudra lett az eredeti Proto-Sivából. Rudra félelmetes és szeszélyes istenség volt, a betegségek és a vadon ura. Bár csak négy rig-védikus himnusz szól kizárólag Rudrához, fontos a kapcsolata Agnival, a tűzistennel is, valamint a szóma áldozati itallal. Sivához hasonlóan Rudrát az állatok Urának (pasúnám pati) és az "állatbőr viselőjének" is nevezik, mivel erdei jógiként az öltözete általában egy tigrisbőrből áll. A Siva név "kedvezőt" jelent, de van, amikor Rudrával szóösszetételben is megjelenik, hogy kissé finomítsa a Rudra ("aki megríkat") jelleget. A modern hindu hagyományok közül több egy személynek tekinti Siva-Rudrát, és az eddigi leírásokból is láthatjuk, hogy az ős-sámán archetipikus vonásai is megjelennek benne: magányosan, elvonultan él az erdőben, kapcsolatban áll az állatok szellemeivel, Tűzistenként az áldozati folyamatban is elengedhetetlen a szerepe, valamint a lingam formájában a szexualitás szakrális és profán aspektusai fölött is uralkodik. A szóma italt több kutató az Amanita muscaria (légyölő galóca) gomba kipréselt levével azonosítja, mely a sámánok által használt egyik révülőszer Európa- és Ázsia-szerte. A modern tradícióban és az ősi emlékekben is Siva a hallucionogén növények, valamint a szellemek és pusztító természeti erők ura is.
(folytatás következik)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése