Az emberi anatómiában és az elme működésében a jobb (racionális, analitikus) és a bal (intuitív, érzelmi) agyfélteke aktivitásában mutatkozik meg ez a kettősség, mely végső soron feloldódik a két agyfélteke között középen elhelyezkedő szervek (agyalapi mirigy, tobozmirigy, limbikus rendszer) működésében, ahol a valódi spirituális élmények "létrejönnek". Természetesen a spirituális élmény nem az agyműködés következménye, hanem a tudatunkban és a finom fizikai testünkben éljük meg, viszont ilyenkor ezeknek a központi területeknek az aktivitása a legmagasabb. Ez összhangban van Buddha és más megvilágosodott mesterek tanításaival is, akik az arany középút keresését szorgalmazták.
Hogyan is jelentkezik ez a két út a különböző hagyományokban? A jobb oldali utat elsősorban a filozófia, az analitikus vagy ontológiai tudás, és az azon alapuló lemondás gyakorlása képviseli. Ez az út nehéz, férfias erőt igényel, és az egó növekedése jelenti az elbukás legfontosabb veszélyét. A jobb oldali utat követők meg akarják érteni a Világot, Istent és Önmagukat, és arra keresik a választ, hogy e három elv milyen módon kapcsolódik egymáshoz. A legtöbb filozófiai iskola ezekre a kérdésekre keresi a válaszokat, és ezeken igyekszik meditálni.
Persze a filozófiára és a tudásra valóban szükség is van, hiszen az élőlény illúziójának egyik oka valóban a tudatlanság, vagy a tökéletlen tudás jelenléte. A tudás művelése tisztítja a tudatunkat, és közelebb vihet a megvilágosodáshoz. Viszont ez egy száraz út, amelyen járva a gyakorlóban meg kell, hogy érjen az anyagvilággal kapcsolatos pesszimizmus, depresszió vagy csalódás valamilyen formája, mely átlöki az anyagi élvezetekről és ragaszkodásokól való lemondás mezejére. Ha sikeresen járja ezt az utat, akkor a tudás általi végső megtisztulásában rá kell, hogy ébredjen, hogy a spirituális út lényeg a feltétel nélküli szeretet és elfogadás, vagyis egy olyan tiszta érzelmi állapot, melytől egész gyakorlása során igyekezett lezárkózni, mivel minden érzelmet a szentimentalizmus kategóriájába sorolt. A lemondástól megkeményedett szív nem képes a valódi spiritualitás befogadására. Krisna is kijelenti a Bhagavad-gítában, hogy a tudás és lemondás útjának követése nagyon nehéz a megtestesült élőlények számára.
A bal oldali, vagy női út az elfogadó, befogadó út, az Istennő, a Kundaliní útja. Ez az út könnyebnek tűnhet, bár valójában nem az, és a szentimentalizmus, az érzelmek nem megfelelő irányítása és tisztítása jelentheti az elbukás veszélyét. Ezen az úton járva megtanuljuk a Teremtést, mint isten energiáját és női minőségének megnyilvánulását csodálni, és misztikus élményeink fognak vezérelni bennünket, vagyis a szívünkre hallgatva tudunk fejlődni. A bal oldali úton a személyes megélés, átélés, beleélés, az Isteni természet "megérzése" sokkal fontosabb, mint a "megértése". A csakrák és a bennük rejtező pszichológiai aspektusok, érzelmi és mentális, finom tudati működések, rezdülések felébredése és hullámzása, oszcillálása, a Kundaliní felébredése és tánca a központi csatornában adja meg a fejlődés ritmikáját.
Ez az út az eksztázis útja, és az átmenetiség, a körforgás, a jin-jang, a születés-halál és az összes kettősség szüntelen egymásba alakulásának megtapasztalása a velejárója. Itt nem különülhetsz el a változékony, átmeneti dolgoktól, hanem ellenkezőleg, bele kell menni, eggyé kell válni velük, és ezen keresztül kell megtapasztalni azt a ragaszkodás nélküli isteni állapotot, melyben az elmúlás, a látszólag jó és rossz, kellemes és kellemetlen dolgok váltakozása már nem okoz bánatot vagy örömöt. Míg a jobb oldali utat nivritti-márgának nevezi a védikus hagyomány, vagyis a ragaszkodásmentesség útjának, addig a bal oldali utat pravritti márgának nevezi, vagyis a trenszcendens ragaszkodás útjának. Míg a jobb oldalon általában a forma és tulajdonságok nélküli Abszolútban igyekszik feloldódni a gyakorló, a bal oldali útban a tulajdonságok, isteni formák és a változatosság végtelen sokszínűségén keresztül tapasztalja meg az isteni lényeget.
Bár a bölcsek és misztikusok nyíltan kimondták azt, hogy a végső megvalósítás és megtapasztalás e kettő kiegyensúlyozása által érhető el, mégis nagyon kevés gyakorló képes valóban megtalálni az egyensúlyt a filozófia művelése és a miszticizmus között. Ha csak a tudást akarjuk befogadni, de nem nyitjuk meg a szívünket a misztikus élményekre, akkor a száraz és égető férfi-oldalon maradunk, viszont ha tudás nélkül merülünk bele a misztikus megtapasztalásokba, akkor nem fogunk tudni különbséget tenni illúzió és valóság között, és nem fogjuk megtalálni a stabilitást és állandóságot a folyamatos hullámzás közepette.
A két iskolát például a szexhez való viszonyuk is jellemzi. A jobb oldali, maszkulin iskola általában elutasítandónak és akadályozó dolognak tekinti a szexuális vágyat és aktust, mivel az élvezetekhez való ragaszkodást látja benne. A bal oldali, feminin iskola viszont magát a teremtés isteni aktusát látja a szeretkezésben, és ha megfelelő tudással és tudatossággal gyakoroljuk azt, akkor a szexuális aktus közben is elérhetjük az emelkedett transzállapotot, az időn túli és határtalan eksztázist, a Teremtő és a Teremtés (Purusa és Prakriti, Siva és Sakti) egyesülését. Persze a múltbeli kondicionált természetünk miatt eleinte nehéz elvonatkoztatni a szexualitás közben önkéntelenül megnyilvánuló állatias ösztönöktől és alsóbbrendű természetünktől, de ugyanígy mondhatjuk azt is, hogy a filozófusok törekvése a szex megtagadására elkülönült állapot helyett néha elfojtássá válhat, ami vissza fogja húzni a gyakorlót az állati ösztönök világába.
Minden más spirituális gyakorlatra, meditációra, szertartásokra, áldozatokra, vagy ászana, pránájáma gyakorlására ugyanígy kiterjeszthető a jobb és baloldali mentalitás. Miután ebből a szemszögből kezdjük vizsgálni saját spirituális utunkat, jobban rá tudunk találni a kettő közötti középútra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése