Tisztulás a télelőn

Ismét dobkörön voltam Oguznál. Ez alkalommal a tisztulás és a téli napforduló közeledte volt a téma. Néhány ének után egy hangsátor-gyakorlattal kezdtük, melynek az volt a témája, hogy találjuk meg a saját hangunkat. Én igyekeztem valóban a saját hangképzésemre koncentrálni, és arra, hogy minél mélyebbről jöjjön a hang, ne csak a torkomból. Egy idő múlva a dob ritmusára kezdtek jönni mindenféle mélyebb és magasabb hangok is, néha dallamba rendeződve. A többiek hangjára nem annyira figyeltem, inkább a belső folyamataimra. Elég erős vizuális képek is társultak a hangokhoz: Először mindenféle monolitikus építményeket láttam kiemelkedni a földből: ősi templomok, kőkeresztek, piramisok nőttek az ég felé. Utána azt vettem észre, hogy a szilárd anyag helyett az építmények is rezgésekből, hangból állnak. Egy idő múlva már csak hullámformák világító sziluettjeinek látszott az egész, majd a világító rezgések egyetlen folyékony felületté olvadtak össze, és koncentrikus körökben hullámzott az egész. Ezután valahol az ázsiai sztyeppén találtam magamat, és mongol lovas katonák vágtattak kivont kardjaikkal. Az égnek emelték az íjaikat, és egy nyílfelhőt lőttek ki, mely fokozatosan egy nyíllá olvadt össze, ahogy felfelé haladt. Majd a Namu Myoho Renge Kyo buddhista mantrát véltem kihallani a hangokból, bár én magam konkrétan nem ejtettem ki, legfeljebb csak hangutánzó jelleggel. A végén pedig a Csodaszarvas jelent meg, agancsai között a napot és a Holdat tartva. A félholdban nyugodott a napkorong, és pontosan a kettő között a lélek jelent meg egy fényes pontként. Ez a kép megmaradt a hangsátor végéig. Nekem mintha azt üzente volna, hogy a lélek akkor tudja megvalósítani spirituális természetét, ha pontosan egyensúlyba hozza a tudatában a Naphoz és a Holdhoz kapcsolódó összes analógiát. 

Ezután egyből rátértünk egy másik gyakorlatra, amely a szellemkenu volt. Most csak Oguz dobolt, és egy résztvevő csörgőzött a kenu elejében. Mi pedig egymás mögött ültünk két sorban és ütemesen lélegeztünk, miközben előre-hátra hullámzott a testünk. Az utazás célja az volt, hogy asztrálisan elmenjünk egy vízeséshez a Holdvilág-árokban, és ott fürödjünk meg beavatási vagy tisztulási rítusként. Ahogy elindultunk, azt láttam, hogy a Holdvilág-árokhoz vezető patakon csordogálunk lefelé, egészen a vízesésig. Nagyon sok szellemlény és tündér volt az erdőben, a víztündérek, a föld szellemei, a tűzmanók és a szélszellemek is ott voltak. Amikor a szakadék szélére álltam, a sok szellem megemelt, és lassan engedtek lefelé a vízesésben, az alján pedig addig tartottak a vízesés alatt, amíg az egész testem-lelkem nem lett olyan fénylő és tiszta, áttetsző, mint az övék. Ekkor hallottam Oguz hangját, hogy térjünk vissza, és a víztündérek felemeltek, vissza a vízesés tetejére, majd visszatettek a csónakba, amely lassan megindult visszafelé a fizikai valóság felé.

Rögtön ezután következett a harmadik gyakorlat, ahol szintén csak Oguz dobolt. A diád-gyakorlatból ismert "Mondd meg nekem, ki vagy te?" kérdést kellett feltenni a szellemi vezetőnknek, vagy a Felsőbb Énünknek, és megvárni, hogy mit válaszol. Én ekkor már nehezen tudtam koncentrálni a fáradtság miatt, így csak szakaszokra emlékszem a gyakorlatból. Amikor első alkalommal tettem fel a kérdést, egy sámánmaszkot láttam magam előtt, amely megelevenedett, és valamilyen szertartást vagy táncot mutatott be a tűz körül. Utána kiesett egy rész, és nem is tudom, hogy közben folytattam-e a kérdés feltevését, mert egy kicsit elveszítettem a fonalat. De még egy jelenetre emlékszem, amikor egy hatalmas Siva-lingamot láttam, és Krisna sziluettje táncolt a tetején fuvolával a kezében. Az ilyen gyakorlatoknál, mikor már fáradok és dekoncentrált vagyok, azt érzem, hogy lemaradtam a lényegről, és milyen lett volna ugyanez kipihenten és teljes koncentrációval. Minden esetre intenzív dobkör volt, két hét múlva lesz még egy. Január végén pedig a sámántanfolyam második része, illetve lesz egy három napos elvonulás is. Remélem, sikerül arra is eljutni.