Az Úr Brahmá, a teremtő, és az Úr Visnu, a fenntartó egyszer vitába keveredett azt illetően, hogy melyikük a legfelsőbb isten. Amikor az Úr Siva észrevette, hogy miről folyik a vita, egy tűzoszlopként jelent meg előttük, melyet szthánunak vagy lingódbhava múrtinak neveznek. Hogy igazságot tegyen köztük, az Úr Siva kijelentette: "Az tekinthető a magasabb rendűnek kettőtök közül, aki megtalálja ennek a tűzoszlopnak a kezdetét vagy a végét."
Ezt hallván az Úr Visnu felvette egy vadkan formáját, és mélyen a Föld alá ásott, a tűzoszlop eredetét kutatva. De csalódottan kellett visszatérnie. Brahmá hattyúvá vált és felfelé szárnyalt, a tűzoszlop tetejét keresve. Már ő is éppen fel akarta adni a keresést, amikor véletlenül elkapott egy lehulló ketakí virágot, és beszélgetésbe elegyedett vele. Végül Brahmá meggyőzte a virágot, hogy hazudjon Sivának, és legyenek egymás tanúi, hogy megtalálták a tűzoszlop tetejét.
Amikor Siva meghallotta Brahmá szavait, egyből tudta, hogy hazudik, és kijelentette, hogy ezentúl Brahmának nem fognak templomokat építeni, a ketakí virágot pedig nem fogják Isten imádatára használni. Ez az átok meg is valósult, mivel Indiában csak két Brahmá-templom van (az egyik Puskarban, a másik pedig Rajaputanában), a ketakí virágot pedig csak évente egyszer, Maha Sivarátrikor lehet felajánlani az Úr Sivának.
Visnu és Brahmá kérésére Siva ott maradt azon a helyen az Arunacsala hegy formájában, és egy kis Sivalingam formájában is a hegy keleti oldalánál, hogy mindenki imádhassa Sivát ebben a két megjelenési formájában. Ezután kijelentette:
"Minden dzsíva (lélek) bennem él, mozog és létezik. Benned rejtőzöm, mint ahogy a tűz a fában, a ghí a tejben stb. Ezt a rejtőzködő jelenlétemet nem érzékelheted az érzékszerveiddel, vagy ha könyvekből vagy tudósoktól tanulsz, csak akkor ismerhetsz meg, ha meditálsz rajtam, most pedig itt leszek, mint az Arunacsala hegy és a lingam.
A Hold a Naptól kapja a fényét, ugyanígy a többi szent hely is Arunacsalától kapja a szentségét. Ez az egyetlen hely, ahol felvettem ezt a formát azok érdekében, akik szeretnének imádni engem és elérni a megvilágosodást. Arunacsala maga az Ómkára. Minden évben meg fogok jelenni e hegy tetején Kartigai napján egy békét hozó fáklyaláng formájában. Azok, akik látják ezt a lángot és meditálnak rajta, meg fogják valósítani a "Nagy Lángot", vagyis a ragyogó Önvalót magukban."
A tűzoszlop történetének belső jelentősége az, hogy Brahmá az értelmet (buddhi) képviseli, Visnu az egót (ahamkára), Siva pedig az Önvalót (átman). Az egó és az intellektus felismeri, hogy képtelenek megismerni az átmant, mert az túl van az érzékeken, az egón és az intellektuson. Ezért az egó és az intellektus teljesen meghódol az átman előtt és elérik a megvilágosodást, vagyis az Önvalóról szóló tudást. Brahmát általában egy emelkedett, ámde az esendő lelkek (dzsíva-tattva) kategóriájába tartozó félistennek tekintik, aki éppen ezért hajlamos a csalásra. Visnu azonban sohasem esik illúzióba, és a visnu-tattva kategóriájába tartozik. Ezért eszébe sem jutott, hogy megpróbálja becsapni Sivát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése