Az Ősök útján

Tanítások az Ősök Útján 1. nap 2018.10.20, Királykút

Megkezdődött utam az Ősök útján - Illetve már egy jó ideje megkezdődött, de most formálisan is elkezdtem tanulni a sámánizmus technikáit Majercsik János Oguztól. Tizennégyen vagyunk ebben a csoportban, kétéves képzést kezdtünk meg Oguz irányítása alatt, ami alatt kilencszer fogunk találkozni, az utolsó egy négynapos látomáskeresés szertartás lesz. Szombaton délelőtt érkeztünk meg Diósjenőre, és innen jöttünk fel Királykútra, az erdőbe. A bemutatkozó kör után énekeltünk egy kicsit, majd a sámánizmusról és az oltár összeállításáról volt szó. Ebéd közben még egy nevet is kapott a csoport: mi vagyunk a Griff csoport. Nekem erről egyből a Roxfort varázslóiskola Griffendale-háza jutott eszembe.

Ebéd után volt az első gyakorlati feladat: lejárót kellett keresni, melyen el tudunk indulni az alsó világba. Én ezt mindig az Életfán keresztül tettem, egy képzeletbeli helyen, de Oguz azt mondta, hogy jó dolog a fizikai valóságban is találni egy ilyen helyet, és azt használni kiindulópontnak. Egy koncentrikus körbe álltunk az erdő közepén, és mindenki kifelé nézett. A szarvas-nézés technikáját gyakoroltuk, ami abból áll, hogy kiválasztunk egy pontot, és azon tartjuk a tekintetünket, közben egyre jobban ellazulunk, és egyre több dolgot veszünk észre a környezetében. Én is igyekeztem rálazulni, bár könnyezett a szemem, de elindultam arrafelé, amerre úgy éreztem, hogy hív az erdő. Végül segítségül hívtam a farkasomat, és egy fához irányított, melynek a tövében, a gyökerei között volt egy szép lyuk. Ezt lehet majd lejáratnak használni az alsó világba. Doromboztam egy kicsit a fa előtt, és be is révültem, mert azt éreztem, hogy a farkasommal bemegyünk a nyílásba, ami belülről enyhén lankásan lejt lefelé, és szép, világító drágakövekkel van kirakva. Az alagúton keresztül eljutottunk egy földalatti tóig, amelybe lemerülve még lehetett volna tovább menni lefelé, de mivel most nem ez volt a feladat, így visszatértem, és átöleltem a fát. Nagyon jó energiája volt, szép, sudár, egyenes törzse, és a tetejét sem láttam. Az utazásaim közben látott Életfa földi másának is tekinthettem. 

Visszaindultam a tisztásra, ahonnan elindultunk a lejáratok keresésére, és még doromboztam egy darabig, mert úgy értettem, hogy itt fogunk találkozni a gyakorlat után. Elkezdett eluralkodni rajtam valami félelem, hogy nem találom a társaimat, mert egy jó darabig senki sem jött vissza. Sokan megéltek egyébként valamiféle félelmeket az erdőben. A csapat fele végül visszaérkezett, de aztán kisütöttük, hogy a vadászháznál kell találkozni, így visszasétáltunk az úton. A többiek már valóban ott voltak, bár nem láttuk őket visszamenni az erdőben. A megosztó kör után vacsora következett, és a vacsora után jött a következőgyakorlat. Megálltunk az oltár körül a közös szobában, és Oguz elkezdett csörgőzni, majd dobolni, egyenként körbejárva minket. Ezalatt a legfontosabb erőállatunkat igyekeztünk behívni, bár Oguz azt mondta, hogy ne nagyon görcsöljünk rá.

Nekem kb tavaly ilyenkor első utazásomkor a sas jelent meg, és most is egy szempárt láttam meg magam előtt. Először kékesen világított a sötétben, majd zöldre váltott. Nem tudtam eldönteni, hogy kígyóval vagy hüllővel nézek éppen farkasszemet, de végül megmutatta az egész fejét, és a sasom volt. Hatalmas testét is megmutatta, kitárva tűzszínű szárnyait. Mint már sokszor, a hátára szálltam, és elindultunk a csillagok útján, egészen fel a Göncölszekér csillagaiig. Minél magasabbra repültünk, annál nagyobb lett a sas, míg végül már csak pár szárnycsapást kellett megtennünk az egyik csillagtól a másikig. A csillagok körüli repkedés után visszatértünk a földre, és mintha időutazáson vettem volna részt, különböző ősi kontinensek fölött repültünk: Egyiptom, Atlantisz, Lemuria, és még előtte, amikor az összes kontinens egy összefüggőföldrész volt. Ősi kultúrákat láttunk, melyekben a Napot imádták sas formájában. Dél-Amerikában, Afrikában, Egyiptomban, Indiában áldozati tűzoszlopok emelkedtek az égbe, és mi spirálszerűen belerepültünk, majd kiemelkedtünk belőlük. Ismét láttam a sas fejét, a jobb szeme a Nap volt, a bal szeme a Hold, a tollainak hegyén pedig csillagok voltak. Egy pillanatra felvette Ízisz formáját is, két nagy szárnyával állt, női testtel és a feje tetején a napkoronggal. Azt is megmutatta, hogy ha a tollát meditációban végighúzom valakinek a szeme felett, akkor kigyógyul a szembetegségeiből.

Ismét a levegőbe emelkedtünk, és a sas szemével láttam az alattam elsuhanó tájat, ha egyetlen pontra fókuszáltam, akkor az nagyon kiélesedett, míg minden más elmosódott körülötte. Ezzel arra tanított, hogy sohase tévessze szem elől a célomat, és így a figyelmemet elterelődolgok elhomályosodnak, és jelentőségüket veszítik. Végül ismét elindultunk a Naphoz. Körberepültük, majd belerepültünk a Nap bolygóba. Innen egyenesen Sivalokára kerültünk, az univerzumon kívülre. A Kailása szent hegyen lakik az Úr Siva, és a sasom a hegy lábáig vitt, majd azt mondta, hogy innen már nem tud tovább vinni, egyedül kell feljutnom a csúcsra, ha el akarom érni Sivát. Mivel úgy éreztem, hogy ezzel együtt az anyagi világbeli létezésem is véget érne, és van itt még dolgom, inkább nem másztam fel, hanem elindultam visszafelé.

Ezután rögtön következett a második gyakorlat, ahol a behívott erőállattal kellett leereszkedni az alsó világba, vagy pedig egyedül lemenni, és ott megtalálni az erőállatunkat. A sassal sohasem szoktunk az alsó világba utazni, oda mindig a farkas visz. Most is megjelent a farkas, és felidéztem magamban a fát, amit délután találtam. Valamilyen oknál fogva a tövében lévő nyílás átalakult egy emberi szájjá, a fa törzse pedig egy emberi arc vagy maszk volt. Nem volt annyira ijesztő, úgyhogy bementem azért. Hét lépcsőn kellett volna lemenni a mélybe, de csak arra emlékszem, hogy a negyedikig jutottam el, és utána belealudtam az utazásba. Egész héten nem pihentem ki magamat, és itt már lefáradtam az eddigi élményektől. Valamikor a dobolás vége felé tért vissza ismét a figyelmem, és elölről kezdhettem a dolgot, elindultam lefelé a farkassal, de ismét csak a negyedik lépcsőfokig jutottam. Ekkor Oguz már játszotta a visszahívó "mantrát", és így lassan visszajöttünk a külső valóságba. Lehet, hogy az is nehezítette ezt a második utazásomat, hogy nem volt tiszta, miért megyünk le, hiszen az erőállatom már megvolt. Minden esetre ezután a megosztó kör után véget is vetettünk a napnak, és elmentünk aludni.