A halhatatlanság elérése

Sok legenda szól arról, hogy miképpen érheti el a halandó élőlény a halhatatlanságot. A zavar abból fakad, amikor egy testen belüli életünket szeretnénk végtelenül meghosszabbítani. A test ugyanis múlandó, a lélek viszont örök és elpusztíthatatlan. Krisna is azt mondja a Bhagavad-gítában, hogy ami megszületett (a test), annak számára biztos a halál, míg a megszületetlen (a lélek) örökkévaló és halhatatlan. A jóga módszereivel valóban meghosszabíthatjuk a test élethosszát is valamennyivel, például manapság is vannak olyan jógik, akik megérik a több száz éves kort. A fizikai, földi test halandóságát azonban nem lehet a végtelenségig kitolni. A magasabb bolygókon vannak olyan élőlények, akiknek a teste sokkal finomabb szerkezetű, mint a miénk, és annak az élethossza is sokkal több. 

Drunvalo Melchizedek az "Élet Virága" könyvben viszont arról beszél, hogy a halhatatlanság valójában  nem azt jelenti, hogy a testünk nem hal meg, hanem azt, hogy a test cseréjével és az újjászületés folyamatával nem törlődnek az előző élethez kötődő emlékeink, vagy nem kerülnek olyan mélyre a tudatalattiba, mint a hétköznapi emberek esetében. Természetesen az egyéni lélek nem képes a mindentudásnak olyan szintjére, mint az Ísvara. Krisna is mondja, hogy Ő az összes előző születésére emlékezik, ám Ardzsuna nem mindegyikre. De ha fel tudnánk lépni a tudatosságnak arra a szintjére, hogy minden olyan előző életbeli emlékünkhöz szabadon hozzáférnénk, amelyek a spirituális fejlődésünk szempontjából fontosak, mert ez az a tudás, amit életről életre halmozunk. Ha emlékeznénk előző életeinkre, akkor a test elhagyása és az újjászületés egy másik testben olyan lenne, mint amikor este lefekszünk, és másnap reggel felkelünk, de emlékezünk mindenre, ami előző este történt. Ha reggelente totális amnéziában ébrednénk, akkor mindent újra meg újra meg kellene tanulnunk.

A tudatunk tisztításával és a rezgésszámunk emelésével fokozatosan hozzáférhetünk ahhoz a tudáshoz és tapasztalathoz, amit előző életünkben már megszereztünk. Erre remek példa Haich Erzsébet "Beavatás" című könyve. Ő is meditációs és légzőgyakorlatok eredményeképpen kapta vissza előző életeinek emlékeit, de persze nem az összeset, csak azokat, amelyek fontosak voltak jelenlegi inkarnációjának történései szempontjából. Az előző életbeli emlékek közül tehát azok a fontosak, amelyek érthetőbb perspektívába helyezik a jelenlegi életünk eseményeit, a megoldásra váró, karmikus feladatokat és a spirituális fejlődés útját. Ehhez azonban nem elegendő az, hogy előző életbeli regressziókra járunk, hanem sokkal fontosabb, hogy jelen életünkben elmélyedjünk a spirituális gyakorlatokban. Ennek hatására leszünk képesek annyira megtisztítani a tudatunkat, hogy teljes vagy legalább maximális tudatossággal lépjünk át a halál kapuján, és onnan folytathassuk a spirituális fejlődést következő életünkben, ahol ezt életünk végén abbahagytuk.