Az Életfa gyógyítása

Ismét sikerült eljutnom dobkörre Oguzhoz, ahol mindig tanulok valami újat. Ma egy kis ráhangoló éneklés után hangsátor volt. Ilyenkor felállunk egy körben, mindenki dobol, de persze nem összevissza, és hangokat adunk ki, kinek mi jön. Ez most nem volt annyira farkasüvöltős, mint a múltkori, én is inkább a torokéneklést próbálgattam, a végére talán egy kicsit rá is éreztem. Amint zártuk ezt a kört, egy nagy fekvő Buddha-szobor képe jelent meg előttem jó pár percre. Utána leültünk, és mindenki megfogalmazta magában, hogy mit szeretne kérni vagy elérni, megkérdezni a következő utazáson. Oguz dobolt, és én is vele doboltam meg még néhányan, de azonos ütemben kellett ütni a dobot, nem lehetett elcsalinkázni. Én erőt kértem a vasárnapi Nataraja-beavatási szertartáshoz, hogy Siva valóban megjelenjen az Atma Centerben. 

Amikor elkezdtük a dobolást, először összevissza groteszk karikatúra-képek ugrottak be, amikkel nem tudtam mit kezdeni. Utána Oguz elmondott néhány instrukciót. "Képzeld azt, hogy egy őszi erdőben vagy, és elindulsz egy ösvényen. Figyeld meg a fákat, válaszd ki azt, ami a legjobban vonz." Ekkor jobban kitisztult a kép, és mivel ütöttem a dobomat, az jelent meg táltos paripa képében. Először szikrákat szórt a szája meg a patája, és repült volna az égbe, de Oguz szavaira lecsillapodott, és már nem vágtattunk az erdei ösvényen, hanem csak ügettünk. Bár őszi erdőt kellett elképzelni, nekem valamiért egy zöld trópusi esőerdő jött be, és elkezdtem nézni a fejem fölött a dzsungelt alkotó egymásba fonódó fákat. Végül megálltunk egy banjanfánál, amilyenek Indiában és Ázsiában nőnek. Ezek a fák hatalmasak, és egy fa egy egész erdővé ki tud terebélyesedni, és épületeket tud körbenőni. A fa, amely alatt megálltunk, valamiféle templomot vagy ősi építményt ölelt körbe, mint Angkor Vatban, a dzsungelben lévő templomok. Több istenalak szobrát is láttam a fa különböző részein: Buddhát, Hanumánt és még valamilyen szobrokat. Oguz sorolta: "Hívd az erőállataidat, a segítőidet, a tanítókat, az ősöket." Én általában nem szoktam ekkora tumultust látni meg elviselni sem magam körül, mert akkor nem tudom, hogy kivel kommunikáljak. Most is csak egy alak jelent meg a banjanfa tövében: egy apró, talán 120-130 centi magas saivita jógi, bedörzsölve fehér hamuval, és a térdhajlatáig érő rastákkal. A banjanfára mutatott, és megmutatta, hogy a belsejében egy narancsos fényben izzó Siva-szobor vagy alak található. Utána a saját szívére mutatott, ahol ugyanazt láttam, majd az enyémre, amelyben szintén ott volt a narancssárga Siva-forma. Így röviden és velősen kommunikálta, hogyan kell meghívnunk Sivát a murti formájába. 

A dobkör második részében csoportos gyógyítást végeztünk egy fiatalember részére, aki kómában fekszik már egy hónapja, és egy idős néni részére, akit a szívével vittek a kórházba. Oguz azt mondta, hogy a két ember életfájának küldjük a gyógyító erőt, és ne akarjuk nagyon befolyásolni, hogy mi fog történni. Egy nagy körbe álltunk, és egymás vállához érve befelé fordítottuk a tenyerünket az oltár felé. A mécsesekbe küldtük az energiát, amit az univerzumból kaptunk, és onnan kapták a címzettek. Én úgy éreztem, hogy az egész kör egy nagy csatorna, amely alulról és felülről is kapja az energiát, és a tenyereinkből a középpont felé tartanak az aranyszálak, mintha egy magfúziós reaktort alkottunk volna. Nagyon erősen éreztem a bizsergést a tenyereimben, a fejemen meg a talpamon keresztül is, ahogy áramlott az erő. Ez az érzés némileg enyhült, majd a vége felé, amikor elkezdtünk együtt énekelni, ismét felerősödött. 

A két életfa egymásba volt ágyazódva, mintha két, egymásra vetített térbeli hologramot látnék. Hétköznapi tudatállapotunkban úgy tűnik, mintha a térben és az időben egymástól különválasztva léteznénk, de valójában az Életerőnek ugyanarra az áramára vagyunk rákötve mindannyian. Minden élő összefügg, és szüntelenül egymásba alakul. Az életfák úgy néztek ki, mint annak idején az Életfa az Avatár című filmben. A két hologramnak csupán a színe tért el, az egyik (a férfié) kékes színű volt, a másik (a nénié) pedig inkább vöröses, és az volt belül. A hologramok forogtak és a térben és időben végtelenre nyúltak a gyökereik és az ágaik, és örvényként áramlott bennük az életerő. 

Ahogy az aranyfény fokozatosan átitatta az életfákat, a kék színű egyre jobban kivilágosodott, és megtelt életerővel. Nekem azt az üzenetet hordozta, hogy a férfinek még van itt dolga ebben az inkarnációjában. A piros életfa egyre áttetszőbbé vált, ahogy ment bele az arany energia, és lassan szertefoszlott, az energiája eggyé vált a Körforgással. A néni esetében inkább a béke és a hála érzése jelent meg, mint aki már elvégezte a dolgát ebben a világban, és készen áll a dimenzióváltásra. Érdekes volt, hogy a záró megosztókörben többeknek az élményei összecsengettek az enyémekkel, de persze voltak eltérő megélések is. Többen úgy érezték, hogy ez a csoportos gyógyítás nagyon erős, valószínűleg nem csak annak, aki kapja, hanem annak is, aki csatornaként részt vesz a körben. Az est végeztével lassan tekertem haza a biciklit, az átélteken merengve.