Az Életfa

Amikor egy-egy sámánrévülésnek a végére érek, eltelik egy pár nap, és valahogy megjelenik a következő téma. Gondolom, ez így lesz addig, amíg elsősorban a saját fejlődésem céljából végzem a sámánutazásokart, és nem azért, mert valakin segíteni kell. Egyébként sem árt, ha az ember tud tájékozódni egy kicsit a nem szokványos valóságban, hogy legalább könnyebben el tudjon igazodni, amikor "éles bevetés" van. A mostani témám tehát az volt, hogy szerettem volna mélyebben, részletesebben megismerni az egész univerzumot átszövő Életfát. A révülés során megjelent az Életfa, és mellette az erőállataim, a sas és a farkas is. A figyelmem először az Életfa vastag, rücskös törzsére irányult, mely a föld alá lépve vastag gyökerekké változott, a föld felett pedig göcsörtös, vastag, kitüremkedésekkel teli volt a szára. A fa törzsében mintha koponyák, csontvázba vagy teste zárt lelkek lettek volna. A lélek földi testetöltése egyfajta börtön, legalábbis ha nem ismeri az átjárókat a nem szokványos valóságba. A koponyák és a vastag kéreg, mely fogva tartotta őket, az előző életek karmikus visszahatásainak összességeként megnyilvánuló földi születést és testet képviselte. Az Életfának ezen a szintjén a föld elem dominál, nem csak az emberek, de a Földet benépesítő összes életforma testét alkotva. Itt van az összes állat- és növényfaj és az ásványok, kristályok is. A természet szellemei is ezen a szinten laknak az Életfában. 

A következő szinten az Életfa szára megtelik vízzel, és csatornák vannak benne, melyek mindenhová szállítják a vizet, a folyékony életerőt. Ezen a szinten laknak a víztündérek, akik az eső, harmat, folyók, tengerek formájában vízzel látják el a világot, és a vízi élőlények, a víz alatti csodás birodalmak is itt találhatóak az Életfában.

Amikor még feljebb emelkedtünk a sasommal, akkor az Életfa következő szintjén a tűzmanókat láttuk, akik a gremán mitológia törpéihez hasonlóan nagyon ügyesen bánnak a tűzzel, és különböző gépeket, szerkezeteket, fémtárgyakat öntenek, formáznak a segítségével. A tűz elem melege és éltető ereje átjárja a fát, és csak azok fáznak az univerzumban, akiknek a rossz karmájuk miatt nem jut elég fény és meleg. 

Még magasabbra emelkedtünk, és itt az ágak már kezdtek szétterjedni és elvékonyodni, a levelek susogtak a szélben. A szélistenségek és a madarak mindenfelé vitték az információt, illatokat, magokat, gondolatokat. A levegő elem minden élőt beburkol ezen a földön és más bolygókon is. 

A következő szinten az Életfa egyre nagyobb teret töltött be, és itt már maga a tér, az Éter volt az uralkodó elem. Az éterben a bolygók és csillagok, égitestek mind a különböző energianyalábok segítségével mozogtak, és tartották egymást a pályájukon. A gravitáció és a különböző anyagi megnyilvánulások közötti kölcsönhatások mind az éterben jönnek létre, és az égitestek mozgása adja a tér-idő mező koordinátáit.

A következő szinten már az Életfa lombkoronájának legtetején jártunk, és itt a különböző bölcsek és tanítók laktak, mind meditációba mélyedve és lemondást végezve. Mivel lemondtak az anyagi elemekkel való társulásról, az életerőt közvetlenül Istentől kapták, és a testüket sem a durva fizikai elemek alkották.

A hetedik "mennyország" már a lombkorona és a csillagos égbolt fölött helyezkedik el, és itt találhatóak a különböző isteni formák, számtalan változatosságban, ahogyan az univerzum lakói imádják őket. Vannak a természeti erőkért felelős félistenek, és a teremtés, fenntartás, pusztítás, folyamatait, a karma működését felügyelő isteni formák. Nyilván az univerzumokon túl is végtelen lelki változatosság található, de ott már minden tudatos, és nincs szükség az anyag és a lélek közötti különbségtételre.

Az Életfa gyökerei mentén helyezkedik el a hét alsó világ, de az erről szóló tapasztalataimat egy következő bejegyzésben írom meg.