A föld felszíne alatti közvetlen első világban nagy házak voltak, ahol tucatjával éltek a vörös, patás, szigonyt lóbáló ördögök. Ezek az ördögök különféle misztikus erővel rendelkeznek, mint a népmesékben, de nem annyira intelligensek, ezért az ember könnyen a szolgálatába állíthatja őket. Amellett, hogy nagyon erősek, sok kincsük is van. Ezen a szinten laknak az erőállatok is. Ők pedig segítő szándékú szellemek, és szívesen a szolgálatába szegődnek egy földi életét élő embernek, ha hajlandó néha foglalkozni velük. Olyasmi módon segítenek, mint a földi létben a háziállatok, de gondjukat kell viselni.
Eggyel mélyebbre mentünk, itt pedig már a gonosz varázslók és mágusok laktak, akik másoknak akartak ártani az erejükkel, és önszántukon kívül akarták uralmuk alá hajtani a lelkeket. Nem volt túl barátságos hely.
A harmadik szinten lefelé a halálfalók laktak. Nem tudom máshogy nevezni őket. Olyanok, mint a fekete, csuklyás köpönyeget viselő Kaszás az európai kultúrkörben. Amikor valaki fél a haláltól, akkor magukkal ragadják, mert a félelméből táplálkoznak. Ugyanakkor nem engedik belépni a lelket a halál birodalmába, vagy reinkarnálódni, hanem fogva tartják és a félelméből táplálkoznak. Ezért is kell eljutnunk arra a szintre, hogy ne féljünk a haláltól, mielőtt eljönnek értünk a fekete csuklyások.
A negyedik szinten Jama, a halál ura lakik. Ha a lélek valóban készen áll a halálra, akkor Jamarádzsa ítélőszéke elé viszik. Nem tudom, hogy más kultúrákban hogyan nevezik, de a keresztény mondakörben is megjelenik a végítélet gondolata, amikor valakinek a jámbor és bűnös tetteit mérlegre teszik, és magadják az értük járó karmikus visszahatásokat.
Amikor Jamrádzsa ítéletet mondott a halott lélek felett, akkor beléphet a következő szintre, ami az ötödik szint. Itt laknak azok a lelkek, akik meghaltak és megkapták a büntetésüket, de mivel az lejárt, már a karmájuk szerint járó következő inkarnáció felé tartanak. Illetve ha valaki nem követett el komolyabb bűnöket, akkor is ide kerül, és földi idő szerint egy vagy több hónapot tölt el itt, mielőtt újjászületik. Ha a halott hozzátartozónak megszentelt áldozati ételt ajánlanak fel a hozzátartozói, akkor a lelke nem éhezik ebben a föld alatti birodalomban, és hamarabb tovább tud menni a következő testbe.
A hatodik szinten kezdődnek a pokolbolygók, és itt mindenféle formában szenvednek a bűnös lelkek - olajban főzik őket, rovarok és férgek rágják a testüket, tűz égeti ki a szemüket és az érzékszerveiket, mindenféle tövisek és vasláncok, korbácsok segítségével kínozzák őket a pokol szolgái, de van, hogy egymásnak esnek és egymás testét marcangolják. Mivel a testük finomfizikai, ezért sohasem pusztul el, és így a szenvedésük is folytatódik, amíg le nem töltötték a büntetésüket a különböző bűneik miatt. Dante Poklában, vagy a hindu, tibeti írásokban is olvashatunk részletes beszámolókat a Pokol különböző helyszíneiről, és a bűnökről, melyek miatt odavettetnek a lelkek.
A hetedik, legmélyebb szint azoké a lelkeké, akik az Élet ellen vétettek, gyilkosok vagy öngyolkosok lettek. Aki elpusztítja az Életet, attól az Életfa megvon minden éltető erőt, és a nagy pusztaságban, ürességben, magányosan kell szenvednie végtelennek tűnő ideig. Itt a lélek, mely örök és eleven természetű, szinte kihűl, tetszhalott állapotba kerül, és még annyi "törődést" sem kap, amennyiben a pokol szolgái részesítik az ott bűnhődő alakokat. De persze mindenhonnan van visszaút, így nincs olyan elveszett lélek, aki mindörökre az univerzum legalsóbb régiójába lesz száműzve, egyszer ő is feloldozást nyer, és elindulhat fölfelé. A körforgás mindig visszatér önmagába, amíg csak ki nem lépünk a körből és el nem érjük a felszabadulást. Nem biztos, hogy mindenkinek ugyanígy jelennek meg az Életfa szintjei, de bizonyára sok hasonlóság fellelhető a különböző sámánok beszámolói és a vallási hagyományok leírásai között.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése