A jóga testrészei

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:

"2. Fejezet

A jógángák vizsgálata

Az ember addig élhet a testében, ameddig szeretne, nem csupán száz évig. De ehhez elengedhetetlen a prána váju sziddhi. A prána váju sziddhi azt jelenti, hogy kontroll alatt tartjuk a prána vájut. A prána váju kontrollálásához a legfontosabb eszköz a pránájáma.

Őseink ezeket a hasznos utasításokat követték, és addig éltek, amíg akartak, és e világ embereinek támaszaiként szolgáltak, és még ma is léteznek híres és felszabadult lelkek formájában. De manapság napról napra folytatjuk a pránájáma technikák megsemmisítését. Nem bízunk a történelmünkben és ez előttünk járó nagy lelkekben, hanem olyan fizikai gyakorlatokat és mozdulatokat végzünk, melyek veszélyt jelentenek az életünkre nézve. Ennek eredményeként a születésünk után néhány évvel már elkezdünk öregedni, küzdünk az életünkért, eltántorgunk egy sarokig és elesünk. 

A pránájáma követésének módszereit és szabályait a pránájámáról szóló fejezetben fogom részletezni. Fontos, hogy először megtanuljuk – az ászanaés a pránájáma gyakorlásával a megfelelő állapotban tudjuk tartani a testünket, elménket, pránánkat, indrijáinkat és az átmát– ez a jóga.

Ennek a jógának számos típusa létezik: 1. hatha-jóga, 2. mantra-jóga, 3. laja-jóga, 4. rádzsa-jóga.

A hatha-jóga főleg az ászanák végrehajtása módszereinek ismertetésére koncentrál. A rádzsa-jóga megtanítja, hogyan fejlesszük az elme képességeit és tehetségét a dháraná és dhjána módszereivel. Azt is elmagyarázza, hogyan kontrollálhatjuk a tizenegy indriját és hogyan állítsuk meg a tevékenységüket a harmadik szemben (a bölcsesség szemében), az ágjá csakrában, vagy az ezerszirmú lótusz helyén (vagyis hogyan fordítsuk befelé a figyelmünket, és ne kifelé), valamint leírja, hogyan pillanthatjuk meg a dzsívátmát, a paramátmát és az univerzum minden létállapotát. De még itt is meg van említve, hogy a nádíkmegtisztítása céljából a pránájáma kramát kell követni. 

Az ászana és a pránájáma eleinte rendkívül fontos. De ha az ászana és pránájáma mesterévé akarunk válni, akkor lényeges, hogy kontrollálni tudjuk az indrijákat. A jóga nyolc angából (testrészből) áll, melyek a jama, nijama, ászana, pránájáma, pratjáhára, dháraná, dhjána és a szamádhi.

(A hatha-jóga általában a nyolc testrész közül az első négyet, vagyis a tilalmakat, előríásokat, a testhelyzeteket és a légzőgyakorlatokat foglalja magába, bár néha tantrákat, krijákat és múdrákat is alkalmaznak a hatha-jógában. A rádzsa-jógát a következő négy fokozat alkotja: az érzékek visszavonása, koncentráció, meditáció és szamádhi (elmerülés). A mantra-jóga az odaadás jógája, melyben a központi szerepet az ísvara-pranidhána (önátadás Istennek) tölti be, például mantrák és imák ismételgetése, Isten (szaguna brahman) tulajdonságainak és a róla szóló beszámolóknak a felidézése, és Isten anyagi elemekből készült formájának (múrti) imádata, valamint a vele kapcsolatos szent helyek meglátogatása által. A laja-jóga (szó szerint az elmerülés jógája) a tulajdonságok nélküli brahmanba olvadást tűzi ki célul, és ezáltal törekszik a szamádhi elérésére. A szahaszrára-csakrán keresztül ébreszti fel a Kundaliní energiát, és a durva és finom fizikai elemek egymásba olvadása, visszatisztítása (bhúta-suddhi) törekszik a felszabadult állapot elérésére.)

Elcsépelt spiritualitás?

"Jóga és spiritualitás" címmel olvastam egy szösszenetet az egyik ismert jógastúdió közösségi oldalán. Nem nevesíteném, mert nagyon jó szakemberek dolgoznak ott, és természetesen megvan a joguk a saját véleményformálásra, mint ahogy nekem is arra, hogy megfogalmazzak egy eltérő álláspontot. Tehát alább következik az eredeti szöveg, majd az én fésületlen gondolataim ezzel kapcsolatban, bárminemű célzatosság vagy rosszindulat nélkül. A harc és a sárdobálás korszakából remélhetőleg kinőttem már, és talán most még inkább helyt tudok adni az enyémtől eltérő véleményeknek, mint amikor írni kezdtem ezt a blogot.

"JÓGA ÉS SPIRITUALITÁS • A spiritualitás lassan kezd szitokszóvá válni. Túl sokan használják, akik számára túlságosan fontos lett a póz, az érdemek nélküli elismertség, a munka nélküli eredmény (látszata), a valódi erények nélkül kierőszakolt tisztelet. A jóga csodája nem abban van, hogy bizonyos gyakorlatok végzésétől, vagy egy nárcisztikus oktató csodálatától hirtelen mi magunk is csodálatosak leszünk. 

A jóga egy tudatos út, amin minden nap meg kell tennünk egy apró lépést. A célja nem egy spirituális, körülrajongott, felsőbbrendű én kialakulása, hanem a koncepciók mögötti valóság felismerése. Ehhez nem kell hinni valamiben, szigorú életviteli szabályokat követni, erőn felül fizikai gyakorlatokat végezni. Egyáltalán nem kell (és lehetséges) szentté válni. Mindössze őszinte, belülről fakadó törekvés szükséges, erős vágy a valóság megértésére. "Bármit is tegyen az ember, ha azért teszi azt, hogy megtalálja önnön valódi énjét, az minden kétségen felül közelebb viszi őt önmagához."

/Niszargadatta/

Nos, az utolsó idézettel tudok azonosulni, bár egy kicsit a saját farkába harapó kígyóra emlékeztet. Azt persze hozzá kell tenni, hogy nem minden tett vagy erőfeszítés visz közelebb bennünket az önvalóhoz. Ennek megértéséhez érdemes részletesebben megismerkedni azzal a kulturális-filozófiai háttérrel, amibe a jóga beleágyazódott, persze lehetőleg nem dogmatikus módon. Hogy csak néhány példával éljek: a sör-jóga, bor-jóga vagy a tudatmódosító szerek rekreációs jellegű alkalmazása nem igazán fog közelebb vinni az Önvaló megismeréséhez, vagy az énképünk letisztulásához. Az ételekkel kapcsolatban is megvannak a "szigorú életviteli szabályok", mivel a jógik felismerték, hogy nem minden étel rendelkezik azonos energetikai minőséggel, és ezért eltérően hat az elmére, valamint   a karmára is. A fenti idézetből egy kicsit félreérthető az a dolog, hogy a szabályok és erkölcsi elvek követése mintha fölösleges volna és nem vezetne sehová. Ez viszont inkább fordítva igaz, és az ilyen, túlzottan liberális megközelítésből szokott fakadni az a jelenség, hogy "az ostobák berontanak oda, ahová az angyalok is csak félve mennek be". 

Azzal, hogy a spiritualitás lassan kezd szitokszóvá válni, nem értek egyet. Való igaz, hogy sok guru élt vissza a spiritualitás fogalmával és használta ki azt az egója növelésére és a követőik manipulálására vagy becsapására, de ettől még a spiritualitás iránti érdeklődés és fogékonyság nem elítélendő dolog. Viszont valóban érdemes meghagyni annak ártatlanságát és szubjektivitását, mert a kívülről ráerőltetett szabályok és filozófiai dogmák tömkelege és a guruk, spirituális vezetők egója valóban sokszor zsákutcába juttatja még az őszinte szándékú, ám naiv gyakorlót is. 

A pózolás és a spirituális egó, a tisztelet kierőszakolásának témája valóban igaz lehet egyes jóga-gurukra, de hát mindenkinek a maga őszinteségéért és alázatáért kell felelősséget vállalnia, és ha azon dolgozik, akkor valamivel többre megy, mintha mások porba rántásából igyekezne erényt kovácsolni saját maga részére. Amíg a gyakorló nem tud túllépni a látszaton, a külsőségeken, a pozícióharcon és az egó által sugallt dolgokon, addig még meg kell tanulnia pár leckét. 

Csodálatossá teszi-e a jóga az embert? Ha abban mérjük a csodálatot, hogy hányan lájkolják nyaktörő ászana-képeinket, vagy hányan szólítanak "guruji"-nek, akkor ez csak a külső, hamis fény, amely követőt és vezetőt egyaránt félrevisz. De ha valóban sikerült fényesítgetnünk a lelkünket, és mélyebb kapcsolatba kerülni az Önvalónkkal, akkor a csodát ténylegesen átélhetjük, a transzcendens öröm és a valódi, értékes emberi tulajdonságok kifejlődése formájában. A Bhagavad-gítá szerint a lélek csodálatos, és egyben felfoghatatlan is, ezért ha valaki megtapasztalta, az valóban csodát él át. 

Hogyan ismerhetjük fel a koncepciók mögötti valóságot? Tudással, lemondással és gyakorlással. Legalábbis ezt mondja Patandzsalí. A tudás pallérozza az intelligenciánkat és erősíti annak megkülönböztető képességét. (Vagyis Patandzsalí dualista, azt mondja, hogy meg kell tudni különböztetni a valóságot az illúziótól). A lemondás része lehet a napi gyakorlás, a jamák és a nijamák követése. Ezek mind-mind apró lépések, és nem kell persze erőnkön felül vállalni, de ha el akarunk érni valamit, akkor valamit le is kell tenni az asztalra. Másképpen hogyan fogja azt gondolni Isten, hogy valóban akarunk valamit, és nem csak az egónkat szeretnénk "spiritualizálni"? Az erőn felüli fizikai gyakorlatok valóban nem mindig vezetnek el a célhoz, legalábbis önmagukban nem elegendőek. Az ászana mellett a pránájámát és a meditációt is gyakorolni kell, és ahogy fejlődünk, egyre komolyabb erőfeszítést kell tenni. A cél persze nem a fizikai, hanem a lelki tökéletesség. Nem biztos, hogy többet kell tenni, de odaadóbban.

Hogy szentté válhat-e a hétköznapi gyakorló? Ha kijelentjük, hogy ez lehetetlen, akkor ezzel kettős öngólt lőttünk: egyrészt kimondjuk, hogy a jóga egy anyagi dolog, és senkit nem fog valóban spirituálissá tenni a gyakorlása. Másrészt kimondjuk, hogy gyakorlatilag mindenkit ugyanolyan szentnek kell tekinteni, még a legönzőbb, legzsarnokabb, másokat kontrollálni akaró embereket is. A szentséget nem abban kell keresni, hogy a föld felett tud lebegni valaki, hanem abban, hogy valóban önzetlenül tud szeretni, nem bánt másokat és nem követ el erőszakot rajtuk, sem tettleg, sem verbálisan, sem érzelmileg, segítőkésszé és empatikussá válik, miközben képes megszabadulni a függőségeitől és kifejleszteni autonóm egyéniségét. Márpedig ezek nem lehetetlen dolgok, és nem csak a jóga, de számtalan spirituális és önfejlesztő módszer is a segítségünkre lehet ebben. 

Az Ashtanga hatodik sorozata

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Miután a Csandra krama sorozatot részletekbe menően megtárgyaltuk, ildomos lenne visszatérni az Ashtanga sorozatokhoz, melyek közül már csak a hatodik sorozat van hátra. Előtte érdemes elolvasni az Ashtanga-könyv címkével publikált legutóbbi bejegyzésemet, melyben az Ashtanga ötödik és hatodik sorozatát hasonlítottam össze. 

Ashtanga vinyásza jóga hatodik sorozat (Szthira-bhága D)

Az Ashtanga hatodik sorozatával kapcsolatban már sokkal kevesebb dokumentáció áll a rendelkezésünkre, mint az első négy sorozat esetében, és az ötödik sorozat pózaitól is nehéz elkülöníteni azokat a pózokat, amelyek ebbe a sorozatba tartoznak. Ennek javarészt az az oka, hogy alig egy-két Ashtanga gyakorló ismeri és gyakorolja a hatodik sorozatot az öt előzővel együtt heti szinten. Sharasth Rangaswamy (azaz Jois) szerint ő az egyetlen, aki megtanulta nagyapjától mind a hat sorozatot, és gyakorolja is azokat heti rendszerességgel.A korábbiakban bemutatott ászana-listák esetében is láttuk, hogy a Pattabhi Jois, illetve David Williams által használt rendszerben még csak négy csoportba voltak besorolva az ászanák (kezdő, közepes, és két haladó sorozat). A haladó pózok továbbosztása négyfelé már valamikor a 80-as években alakulhatott ki, és mivel rendkívül kevesen gyakorolják az ötödik és hatodik sorozatot, nehéz rekonstruálni, hogy pontosan melyik pózok tartozhatnak bele az ötödikbe és melyek a hatodikba. 

Két forrást tudtam felhasználni ezzel kapcsolatban. Az egyik Matthew Sweeney „Vinyasa krama: Five Unique Sequences” című könyve, melyben a pancha nevű sorozatról azt mondja, hogy hasonlít az Ashtanga ötödik sorozatához, de nem jelenti ki, hogy egy az egyben megegyezik vele. Mivel a pancha sorozat Sweeney könyvében meglehetősen hosszú, vélhetőleg a pózok egy része a hatodik sorozatba is osztható. A másik forrás Bill Counter absloutelyashtanga.com honlapja, melyen szintén egy listában közli az általa ismert pózokat az ötödik és hatodik sorozatból. Ezek alapján igyekeztem összeállítani a hatodik sorozatot, olyan terjedelemben, hogy aki szeretné, az bele tudja illeszteni a heti hat gyakorlási napba. Természetesen nincs garancia arra, hogy Pattabhi Jois (vagy Sharath vagy bárki is legyen az, aki valóban gyakorolja ezt a sorozatot is) valóban ezeket a pózokat végzi és ebben a sorrendben, de azért érdemes kísérletezgetni vele, ha valaki már megbirkózott az előző öt sorozat ászanáival.

Rövidített Csandra Krama

A Csandra-krama könyv befejező része következik:

Rövidített Csandra krama

Az alábbi változat végrehajtása kevesebb, mint egy órát vesz igénybe. Akkor válasszuk, ha szeretnénk gyakorolni, de nagyon fáradtak vagyunk, vagy nincs nagyon sok időnk, és a Csandra krama fentebb felsorolt változatai közül egyik végzése sem indokolt vagy megvalósítható. Kezdő változatnak is tekinthető, de mivel ebben a sorozatban nincsenek igazán kihívást jelentő pózok, fokozatosan mindegyik pózt és változatot érdemes elsajátítani és gyakorolni. A Csandra kramát ne tekintsük egy olyan sorozatnak, amely önmagában minden nap gyakorolva teljes körű stimulációt ad és minden téren fejleszt. Lehetőségeink szerint érdemes kiegészíteni erőteljesebb, jang típusú gyakorlással, akár az Ashtanga vinyásza jóga sorozataival, akár egyéb vinyásza jóga, vinyásza krama sorozatokkal. 

1. Csandra-namaszkára A – 7 kör. A nyolcadikban tartsuk ki a főbb pózokat tíz légzésig.
2. (mindegyik pózt tartsuk 1-2 percig). Lefelé néző kutyapóz, dandászana, pascsimóttánászana lábujjfogással és kézkulcsolással.
3. Dzsánusírsászana lábujjfogással, pársva-dzsánusírsászana (bal lábbal, lefelé néző kutya, majd jobb lábbal, lefelé néző kutya).
4. Dandászana, baddhakónászana függőleges törzzsel, előredőlve, majd domború háttal, upavista kónászana középre és a két lábra, lefelé néző kutya.
5. Ékapáda vakrászana A (bal, majd jobb lábbal), vírászana, szupta vírászana (szükség esetén alátámasztva), ustrászana B, ardha-málászana, lefelé néző kutyapóz.
6. Viparíta karaní a falnál (függőleges lábbal, upavista kónászanában, békapozícióban – mindegyik 2 perc).
7. Szupta viparíta kónászana, szupta baddhakónászana, savászana-relaxáció.

Az ítélkezés zsákutcája

Manapság divatossá vált az ítélkezés, legalábbis sokan úgy gondolják, hogy kötelességük elmondani a véleményüket másokról, és kifejezésre juttatni intoleranciájukat, ha a másik ember másként gondolkodik vagy él, mint ő. Ha azt gondoljuk, hogy a másiknak változnia kellene, és azért ítéljük el, vagyis segítő szándékkal, azzal sem megyünk sokra. Ugyanis ha valakire ítéletet mondanak és a bűntudatát próbálják előhívni, akkor nagyon rosszul fogja érezni magát, és még ha segíteni is akartunk rajta, a rossz érzés fog megmaradni benne, és nem a segítő szándék. A másik pedig az, hogy a véleményünket nem kell mindenáron hangoztatni, csak akkor, ha annak valóban van értelme és tétje. 

Azon túl, hogy mit érünk el (illetve nem érünk el) az ítélkezéssel, azt is érdemes fontolóra venni, hogy miért érzünk olyan erős indíttatást a véleményünk agresszív harsogására. A segítő szakmák két alaptétele az, hogy annak kell segíteni, aki segítséget kér; illetve hogy empátiával és elfogadással közelítsünk ahhoz, akin segíteni akarunk, és ne bírálattal. Ha ez a kettő nem megy, akkor jobb, ha nem próbálunk segíteni másokon, hanem első körben saját magunkkal kezdünk el foglalkozni. 

A kényszeres segítés vagy még inkább, a kényszeres ítélkezés hátterében ugyanis sokszor az állhat, hogy nem tudtunk magunkkal mit kezdeni, a saját spirituális utunkon elbuktunk vagy kudarcot vallottunk, vagy elakadtunk, és ezért kompenzációképpen másokkal kezdünk el foglalkozni. Az ítélkezés valójában a hibakereséshez is hasonlítható. Sokan azért keresik nagyítóval a hibát másokban, mert kevés az önbizalmuk, és jobban érzik magukat, ha a másik ember hibájára rámutathatnak, mert így valamilyen tekintetben jobbnak tudják látni magukat nála. Persze az, aki folyton másokhoz próbálja hasonlítani magát, még nem jár túl messze az önmegvalósítás útján. Emellett az, ha a saját hibáinkat tudatosítanánk és megpróbálnánk reálisan látni azokat, inkább alázatossá tenne, míg a mások hibáinak harsány hangsúlyozása általában az egónkat szokta hízlalni, ami a spirituális úton sohasem előny. 

Ezen felül, azt, aki valójában biztos és szilárd a saját útjában, de még ha kételyek is gyötrik, bizodalommal és őszintén keresi az igazságot, nem nagyon érdeklik mások hibái vagy véleménykülönbsége, eltévelyedései. Túlzottan leköti a saját útjának járása, és még ha ehhez segítséget is fogad el, vagy pedig segíti azokat, akik hittel és bizalommal fordulnak hozzá, nem fecséreli az energiáját arra, hogy makacs és ostoba embereket próbáljon győzködni bármiről is. Ha valakinek segíteni szeretnénk, akkor is többre megyünk, ha megtaláljuk benne azt, ami értékes, és megmutatjuk neki, arra bíztatjuk, hogy fejlessze. Ezen keresztül minden hibájától meg tud majd szabadulni. Míg ha a pozitívumait nem ismerjük, vagy nem veszünk róluk tudomást, és csak a hibáéit hangsúlyozzuk, akkor még azokat az értékeit is hajlamos lesz elfelejeteni vagy semmisnek tekinteni, amikkel már rendelkezik. A bátorítás sokkal hasznosabb, mint az elbizonytalanítás és a szégyenérzet erősítése. 

Az ítélkezés emellett még fölösleges ellenségeket is szerezhet nekünk. Ha valakit megbélyegeznek, az agresszívvé válhat, és ezáltal megint csak nem segítettünk rajta, hiszen az agressziót sem gyakorolni, sem másokat uszítani vagy provokálni rá, nem célravezető. Sem tettleg, sem verbális, sem érzelmi szinten. Ha fölösleges vitába vagy feszültség-fokozásba keveredünk, ezáltal is a magunk és mások karmáját komplikáljuk tovább, és újabb körök várnak ránk a szamszára világában.

Az érzékek és a prána

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:

"Sok ilyen titok van a jógában, mely a test, elme és az átmá közötti különböző kapcsolódási pontokra mutat. Nem szeretném azzal untatni az olvasókat, hogy mindet részletesen elmagyarázom. Egy-két dolgot viszont szeretnék elmondani, ezekre figyeljünk oda. Tegyük fel, hogy egyszerre elhagyjuk az összes ételt és elkezdünk böjtölni. A testünk napról napra elkezdi elveszíteni az összes erejét, és a ragyogása is csökkenni fog. Az elme elkezdi elveszíteni a vitalitását és a képességét, hogy megismerjen bárkit vagy felfogjon bármit, és az ereje lecsökken. Ha hét vagy nyolc napig böjtölünk, akkor már nem fogunk tudni felállni és leülni. Tizenöt nap után elveszítjük az öntudatunkat és a testünk felmondja a szolgálatot. A látásunk és hallásunk lecsökken és a testünk összes érzékszerve és szerve elveszíti az erejét és a képességét, hogy végrehajtsa a tetteit. Ott vannak az érzékszervek, de még sincsenek ott. Ebben az állapotban az életerő felkészül a te3st elhagyására. Ebből egyértelmű, hogy kapcsolat áll fenn a test, az elme és az átmá között. Az étel feladásával megértjük ezt a kapcsolatot.

Azok között, akik a megfelelő diétát követik, a test, az elme és az átmá közötti összeköttetések megfelelően működnek, és az indriják (érzékszervek) élénkek, a működésük pedig virágzik.

Másodsorban, tizenegy indrijával rendelkezünk - az öt gjánendrija (tudásszerző érzékszerv), az öt karmendrija (cselekvő érzékszerv) és az elme. Ezek közül, ha egy-két indrija vagy karmendrija hiányzik, a testünk még mindig tud működni. De ha a prána váju elhagyja a testet, akkor a test nem tud tovább működni és minden tevékenysége leáll. Ez alapján tapasztalatból is kijelenthetjük, hogy a prána váju magasabb rendű az összes indrijánál.

(Az öt tudásszerző érzékszerv az orr (szaglás), nyelv (ízlelés), szem (látás), bőr (tapintás) és a fül (hallás). Az öt cselekvő érzékszerv a száj (beszéd), kéz (cselekvés), láb (helyváltoztatás), nemi szervek (szaporodás) és a végbél (ürítés). Az érzékszervekből származó benyomásokat a prána (életerő) szállítja az elmébe, tehát a prána az, amely az összes érzékszerv erejét adja. A tudásszerző érzékszervekben az öt érzéktárggyal történő kapcsolat hozza látre a benyomásokat: íz, illat, szín, tapintható forma, hang. Az öt finom elem (tanmátra) az öt őselem (mahábhúta) terméke sorrendben: föld, víz, tűz, levegő, éter. A cselekvő érzékszervekkel az öt őselem állapotát tudjuk befolyásolni: beszéd - éter, kéz - levegő, láb - tűz, nemi szervek- víz, végbél - föld. Persze a cselekvő érzékszervek működésével komplex változásokat tudunk előidézni az elemekben és azok megnyilvánulásaiban, ugyanakkor a végrehajtó a saját és mások tudásszerző érzékszerveiben és elméjében is újabb benyomásokat hoz létre.)

A szex öt szintje

A szexuális élmény már az állatvilágban és a növényeknél is megjelenik, legalábbis amikor kétnemű fajtáról van szó. Felmerült bennem a kérdés, hogy milyen archetipikus szinteken keresztül történik a szexuális élmény megélése az ember esetében, és nagyjából öt szintre tudtam osztani.

1. Testi szükséglet

A szexualitás legprimitívebb megélése a testi szükséglet formájában történik, vagyis az embernek szüksége van az evésre, alvásra és a szexre is. Néha verekedni is szeret, de az első hármat valóban mindenki műveli. Ezt a négy alapvető állati funkciónak is tekinthetjük egyben. Tehát ha a szexhez semmiféle érzelmet nem kapcsolunk, csak ki akarjuk elégíteni a nemi vágyunkat, és utána el is felejtjük, hogy kivel szexeltünk, akkor az első szintről beszélünk. A férfiaknál talán gyakoribb szükséglet a szex, a nők inkább arra vannak programozva, hogy érzelmi töltetet is kapcsoljanak a nemi aktushoz. Az ő esetükben tehát a fűvel-fával szexelés bizonyos belső lelkii igények megtagadásával vagy elveszítésével megy csak. Ezt nevezzük szemérmességnek egyébként.

2. Hatalom

A szexuális élet a hatalom gyakorlásának és kiterjesztésének eszköze is lehet. Ez abban az esetben történik, amikor például valaki egy anyagias, érdekkapcsolatban él vagy olyan viszonyba kezd átmenetileg, és lekötelezi vagy "megvásárolja" a partnerét valamilyen módin. Illetve a kodependens, manipulatív kapcsolatokban is megtörténik, hogy az illető elvárja, kizsarolja a szexet a partnerétől, nem pedig motiválja rá, hogy az önként és szeretetből szeretkezzen vele. Egy másik ember fölötti uralkodás, a személyes szabadságának elrablása a nemi erőszak, a szexre kényszerítés. Amellett, hogy az ilyen szexuális viszonyok negatív karmával járnak, a személyiségünben is a negatív tulajdonságokat erősítik, illetve az áldozatban traumát váltanak ki.

3. Fajfenntartás

Az emberbe, mint minden élőlénybe, genetikailag bele van programozva a továbbörökítés, a szaporodás ösztöne. Úgy tűnik, hogy az ember ebben felettébb sikeres is az állatokhoz képest, mert már 7,6 milliárdan lakjuk ezt a bolygót, miközben állatfajok százai tűnnek el évente, mert "eléljük" az élő környezetüket. A férfiakba, mint ahogyan a főemlősökbe is, inkább az van beprogramozva, hogy minél több nőt termékenyítsenek meg, míg a nőkbe az, hogy szüljenek gyereket. Persze a legjobban annak örülnének, ha az összes gyerekük egy férfitől születne, és az a felnevelésükben is segítene, de ez már olyan jellegű elkötelezettséget is igényel mindkét fél részéről, ahol a szexhez és a gyerekvállaláshoz felelősség, kötelességek is adódnak. Vagyis egy családi szituáció már számos lehetőséget ad a jellemfejlődésre, a spritualitás felé történő előrelépésre. Az előző két szinthez képest jó esetben itt a felelősség motívumának megjelenése jelenti az előrelépést.

4. Szerelem

Az ember persze nem csak akkor szexel, amikor "párzási időszak" van, hanem a szexuális aktust a szerelem, az érzelmi kötődés különböző szintjeinek kifejezésére, kiteljesítésére is használhatja. Létezik persze plátói szerelem is, de a testi örömszerzés nem feltétlenül rombolja le a szerelem romantikáját, ugyanakkor a kölcsönös megismerés és közös fejlődés spektrumát is szélesíti. A szerelembe beletartozhat a kötődés, a gyermekek vállalása és egymás segítése a karrier vagy egyéb társadalmi cselekvések terén is. 

5. Spiritualitás

Az összes előző szint megélése után fejlődhet a szexhez való viszonyunk abba az irányba, hogy spirituális gyakorlatként, minél nagyobb tudatossággal tudjuk végezni, és magasabb energiákat, tudatállapotokat tudjunk megtapasztalni a szex közben, melyek túlmutatnak az idegrendszeri és hormonális stimuláción. Véleményem szerint a spirituális vagy tantrikus szexet nem igazán lehet sikeresen művelni, ha az alsóbb szinteken vannak még hiányosságok. Abban az esetben a spiritualitás csupán külső máz lesz, mely alatt még mindig az önző vágyak kielégítésének szándéka lapul, és nem az önzetlen szeretet megtapasztalásának vágya.  

A reinkarnáció törvénye

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:

"3. Az átmá az, amit sohasem lehet elpusztítani. Ez azt jelenti, hogy változatlan és nem ölt fel minden pillanatban újabb formákat. A test és az elme viszont folyamatosan változik és minden pillanatban új formákat vesz fel. Amikor a test elenyészik, az átmá felölt egy újabb testet. Ez olyan, mint amikor eldobjuk a régi ruhánkat és újat öltünk magunkra. Az, hogy milyen lesz az új test, amit kapunk, az életünk és a tetteink eredményétől és az eredmények utáni vágytól függ (kámja karma phalam). Ha valaki niskámjakarma (önzetlen tetteket végez és mentes a világi vágyaktól), akkor az átmá nem fog kötődni a prákrita (anyagi) test bizonyos formájához. A Nap nagyon fényes. Mégis, bár a napfény mindent bevilágít, nincs kapcsolat a Nap és mindazon tárgyak között, amiket bevilágít. Hasonlóképpen, az az átmá, amely a niskámjakarma által elérte a test nélküli állapotot, mindenhol lakik és minden testet áthat, mégsem keveredik a gunákkal és a testek dósáival (biológiai erőivel)."

(A Bhagavad-gítá a következő módon foglalja össze a halhatatlan lélek tudományát (2.16-25):

“Az igazság látnokai arra a következtetésre jutottak, hogy a nem létező [az anyagi test] számára nincsen állandóság, az örökkévaló [a lélek] pedig változatlan. Erre mindkettő természetének tanulmányozásával jöttek rá. Tudd meg, hogy az, ami áthatja az egész testet, elpusztíthatatlan! E halhatatlan lelket senki sem képes megsemmisíteni. Az elpusztíthatatlan, mérhetetlen és örök élőlény anyagi teste mindenképpen megsemmisül; ezért hát harcra fel, ó, Bharata leszármazottja! Aki az élőlényt gyilkosnak hiszi, vagy azt gondolja, hogy megölhető, az nem rendelkezik tudással, hiszen az önvaló nem gyilkos és nem is ölhető meg. A lélek nem ismer sem születést, sem halált. Soha nem keletkezett, nem most jön létre, és a jövőben sem fog megszületni. Születetlen, örökkévaló, mindig létező és ősi, s ha a testet meg is ölik, ő akkor sem pusztul el. Ó, Pártha! Hogyan lehetne gyilkos, vagy miképpen vehetne rá bárkit is az ölésre az, aki tudja, hogy a lélek elpusztíthatatlan, örök, megszületetlen és változatlan? Ahogy az ember leveti elnyűtt ruháit, s újakat ölt magára, úgy válik meg a lélek is az öreg és hasznavehetetlen testektől, hogy újakat fogadjon el helyükbe. A lelket semmilyen fegyver nem képes feldarabolni. Tűz nem égetheti, víz nem nedvesítheti, és szél sem száríthatja. Az egyéni lélek törhetetlen, feloldhatatlan, és sem megégetni, sem felszárítani nem lehet. Örökkévaló, mindenhol jelen van, változatlan, rendíthetetlen és örökké ugyanaz. Úgy mondják, hogy a lélek láthatatlan, felfoghatatlan és változhatatlan. Ezt tudván nem szabad bánkódnod a test miatt.”

A káma karma phala kifejezés a reinkarnáció és az azt irányító karma törvényére világít rá. Milyen tényezők határozzák meg azt, hogy milyen testet kapunk következő életünkben? Az egyik tényező az eddig elkövetett tetteink, meghozott döntéseink megérett karmikus visszahatásainak összessége, ami lehet fekete (bűnös karma, mely szenvedést okoz), fehér (jámbor karma, mely élvezetet okoz) és kevert (az öröm és fájdalom kettősségét hordozza). A másik tényező a szamszkáráink (tudatalatti benyomások) és a vászanánk (feltételekhez kötött természetünk) alapján az elménkben kialakuló vágyak, ragaszkodások. Amennyiben a karma ezt lehetővé teszi, a vágyaink beteljesítésére is módot kapunk a következő életünkben.

A nsikámjakarma kifejezés azokra a jógikra utal, akik a tudással, az eredményekhez való ragaszkodás nélkül, a Legfelsőbbnek szánt áldozat gyanánt, kötelességként végezték tetteiket, és ezáltal nagyobb szabadsági fokra lépnek. A niskámjakarma tökéletessége a dzsívanmukta állapot, amikor az élőlény bár az anyagi világban tartózkodik, és anyagi teste is van, de a karmikus visszahatásainak láncolata már megszakadt, így a testével való kapcsolata is csak látszólagos, valójában befolyásolja a tudatát. Az ilyen jógik számos misztikus képességgel is rendelkezhetnek, de a haláluk pillanatát is meg tudják választani, illetve eldöntik, hogy a haláluk után végleg kilépnek a szamszára körforgásából, vagy önként elfogadnak egy újabb anyagi testet, hogy a lelkek megmentésén és szenvedésük enyhítésén munkálkodhassanak. Az ilyen tanítók a szadguruk, vagy nitja-sziddhák, illetve a buddhimzusban a bódhiszattvák, a dzsainizmusban a tirthánkarák.)

A változás kényszere

Minden változik ebben a világban, és így mi is. Persze nem az örök lelkünk, hanem a tudatosságunk, a személyiségünk, mondhatni a feltételekhez kötött azonosságunk, melyet befolyásolnak a külső ingerek, a belső folyamatok és a döntéseink, törekvéseink. De a változást nem lehet rákényszeríteni senkire, főleg kívülről. Ha nem érez belülről inspirációt, elhívást, hogy meghozzon egy döntést, kilépjen egy függőségből, akkor persze megpróbálhatunk a lelkére beszélni, de egy bizonyos ponton túl ez már az erőszakmentesség elve ellen fog menni, sőt, ha erőltetjük a dolgot, akkor elképzelhető, hogy azzal már önmagában traumát váltunk ki az illetőben, és messzebb kerül attól, amire rá akartuk venni. 

Így van ez a gyereknevelésben is, ha a szülő sok mindent akar kikényszeríteni a gyerekből, amire az nem vevő, akkor a gyerekben vagy kialakul a megfelelési kényszer és mások manipulálásának a hajlama, vagy élete valamelyik pontján lázadó lesz, és "csakazértis" olyan dolgokat fog csinálni, amit a szűkebb vagy tágabb környezete elítél, elutasít. Ezzel esetenként nem a legjobb döntést hozza, a lázadásának formája igazából nem viszi közelebb a teljességhez. 

A spirituális úton is igaz ez az elv: senkit nem lehet rákényszeríteni semmire. Ha manipulációval, bűntudat-keltéssel, fanatizálással vagy ítélkezéssel próbálunk rávenni valakit arra, hogy elfogadjon egy nézetet vagy vallási gyakorlatot, vagy pláne, ilyen vagy olyan közösség, gyülekezet stb. tagjának vallja magát, azzal nem megyünk sokra. Én is krisnás agitátorként kezdtem spirituális  életemet, és ezt is várta el tőlem a közösség akkoriban. Roppant módon intoleráns voltam mások nézeteivel szemben, és elítéltem az értékrendjüket, ha az nem egyezett meg az enyémmel. Most már, talán egy kicsit érettebb fejjel, jobban el tudom fogadni azt, hogy máshol is lehetnek értékek, nem csak abban a sok szempontból szűkös világnézeti rendszerben, ami mellett éppen letettük a voksunkat, sőt, azt is, hogy különböző embereknek különböző "igazságra" van szüksége és különböző utat kell bejárniuk. A vita egy ponton értelmét veszíti, ha az egyik vagy mindkét fél túlzottan köti az ebet a karóhoz, és nem a megismerés horizontjainak tágítása vezérli. 

Azt szokták mondani, hogy az ember akkor szánja rá magát a változásra, amikor a változással járó kényelmetlenség kevesebb, mint az abból származó szenvedés, ha még mindig halogatja a változást. De persze ez sem mindig a papírforma. A tamasz (tudatlanság) minőségének egyik jellemzője a halogatás, vagyis addig jó, amíg nem kell semmit sem tenni. A másik jellemzője az, hogy a szenvedést örömforrásnak tekinti az illető, ezért nem akar tőle megszabadulni, nem ismeri fel a szenvedés valódi természetét, mivel nem tapasztalt még valódi örömöt, és ezért nincs összehasonlítási alapja. A tudás művelésével persze növelhetjük a radzsasz és főleg a szattva befolyását, és akkor már több motivációt találhatunk magunkban a változásra.

A radzsasz (szenvedély) minőségének egyik jellemzője viszont a türelmetlenség, Vagyis amikor megértettük, hogy min szeretnénk változtatni, akkor azt azonnal el akarjuk érni, így az egyik végletből a másikba esünk, a középső egyensúlyi helyzetet elvétve. A változásnak is megvan az üteme, és nem lehet siettetni. Ha türelmetlenek vagyunk, akkor vagy túlzásokba fogunk esni, például olyan lelki folyamatokat vagy energiákat akarunk megtapasztalni, amikre még nem állunk készen, és ez lelki krízishez vezethet. Vagy pedig rövid, de intenzív erőfeszítés után alábbhagy a lelkesedésünk, és elveszítjük a motivációnkat, természetesen a folyamatot vagy másokat hibáztatva, akik miatt nem sikerült. 

A motivációnkat fenntartva tehát fejleszteni kell a tudásunkat és az intuíciónkat, hogy a változó világ dinamizmusával összhangban és a belső folyamatainkkal szinkronban tudjunk fejlődni, ne pedig mások vagy a saját egónk hamis elvárásaihoz viszonyítsuk fejlődésünk sikerét. 

Csandra krama teliholdkor

Újabb részlet a Csandra-krama könyvből:

Csandra krama teliholdkor

Akkor gyakoroljuk ezt a változatot, amikor a teliholdat pozitívnak és bőséghozónak érezzük, és ne akkor, amikor túl intenzívnek vagy lehengerlőnek érezzük. Az utóbbi esetben lehet pihenni egy napot. Úgy tűnik, hogy a telihold különböző hatásai ciklukusan jelentkeznek, mint minden. Minden teliholdnál figyeljük az érzeteinkre, és aszerint módosítsuk a gyakorlást. Az alábbi sorozatot a teliholdat megelőző 1-2 napban érdemes gyakorolni. A telihold-sorozatban vannak középhaladó változatok is a Holdüdvözletből, az álló pózokból, a vinyászából és az ülő pózokból is. Gyakorlása kb. 2 órát vesz igénybe.

1. Csandra-namaszkára B, 4 kör.
2. Csandra namaszkára C, 4 kör (alább részletezve).
   Belégzésre emeljük a karunkat vírászanában, kilégzésre hajoljunk előre a talajra (ezt lehet 108-szor ismételni).

Belégzésre mardzsarászana, kilégzésre lefelé néző kutyapóz.

Belégzésre andzsanéjászana (kitörés féltérden) bal lábbal, kilégzésre pársva csandrászana bal oldalra, belégzésre ardhacsandrászana B körzéssel, kilégzésre andzsanéjászana.

Belégzésre pársva andzsanéjászana jobb lábra, kilégzésre átfordulás, andzsanéjászana jobb lábra. 

Belégzésre pársva csandrászana, kilégzésre ardhacsandrászana B. 

Belégzésre ékapáda praszáranászana (jobb láb elől), kilégzésre pársvóttánászana C.

Adhómukha svánászana A, B, mardzsarászana B, bálászana B.

Ustrászana A, B, A, vírászana.

3. Lefelé néző kutyapóz, ékapáda adhómukha svánászana A, B, C jobb lábbal, majd lefelé néző kutyapóz és ugyanez ballal.
4. Utthita trikónászana, utthita pársvakónászana, ékahaszta ardha csandrászana (jobb láb elől mindegyiknél), lefelé néző kutyapóz, utána bal lábbal.
5. Lefelé néző kutyapóz, parivritta trikónászana, parivritta pársvakónászana, parivritta ardhacsandrászana (mindegyiknél jobb láb elől), lefelé néző kutyapóz, majd ugyanez bal lábbal.
6. Lefelé néző kutyapóz, pársvóttánászana A, B (gaumukhászana kézkulcsolással), díghászana (előrehajlás mérlegben, kezek hátulsó namaszkárban), mindegyiknél jobb láb elől, lefelé néző kutyapóz, majd bal lábbal.
7. Lefelé néző kutyapóz, majd előrelépés ülő helyzetbe.
8. Dzsánusírsászana (bal lábbal) A, B, pársva dzsánusírsászana A, B, parivritta dzsánusírsászana A, B, szupta vinyásza.
9. Dzsánusírsászana sorozat jobb lábbal, szupta vinyásza.
10. Ardha baddhakónászana A, B, baddhakónászana C, D, E, szupta vinyásza.
11. Upavista kónászana C (félig előrehajolva), D (oldalra), E (teljes előrehajlással, Parivritta upavista kónászana, upavista kónászana E , szupta vinyásza.
12. Dvipada vakrászana A, B, C (bal láb felül, majd jobb), szupta vinyásza.
13. Lefelé néző kutyapóz, majd Sasanga krama (nyúl-sorozat):

Lefelé néző kutya alkartámaszban lábujjhegyen

Lefelé néző kutya alkartámaszban teli talpon

Lefelé néző kutya könyöktámaszban lábujjhegyen

Lefelé néző kutya könyöktámaszban teli talpon

Hason fekvés, karok a mellkas előtt keresztben (jobb, bal)

Sasankászana sarokfogással

Sasankászana karkulccsal a hátunk mögött

Mellkasnyitás térden.

3. Lefelé néző kutyapóz, majd andzsanéja krama (majom-sorozat):

Előrelépés bal lábbal, jobb térd a talajon, jobb boka fogás a levegőben

Ugyanaz, jobb boka előrenyomása a jobb csípőhöz

Lefelé néző kutyapóz, majd ugyanez jobb lábbal

Lefelé néző kutyapóz, majd bal láb előre kapótászanába, jobb bokafogás a levegőben

Karemelés ékapáda rádzsakapótászana pozícióban

Lefelé néző kutyapóz, majd ugyanez jobb lábbal

3. Lefelé néző kutyapóz, vírászana
4. Ustrászana A, B, C (mindegyik között bálászana)
5. Ékahaszta ustrászana bal karral, majd jobbal, vírászana.
6. Kapótászana C, ardha málászana, szúpta pascsimóttánászana.
7. Lefelé néző kutyapóz, baddha haszta sírsászana, bálászana, vilóma pránájáma.
8. Viparíta karaní B, C, E, A, szupta viparíta kónászana, szupta baddhakónászana, savászana (mindegyik 5-10 perc).

Csandra krama újholdkor

Újabb részlet a Csandra-krama könyvből:

Csandra krama újholdkor

Az újhold idején érdemes több figyelmet szentelni az introspektív és passzív pózoknak. Ezt a változatot az újhold pontos időpontja előtt 1-3 nappal érdemes gyakorolni, és az újhold pontos napján, vagy amikor a legerősebben érezzük a befolyását, kivehetünk egy pihenőnapot. Az újhold gyakran egybeeshet a menstruációval is. Fontos, hogy ilyenkor ne sanyargassuk a testünket, hanem legyünk kedvesek vele. Az újhold-sorozatban nincsenek álló pózok, és a passzív pózok több változatánál használunk takarót vagy jógablokkot. Körülbelül másfél óráig tart a végrehajtása. 

1. Csandra-namaszkára A – 7 kör. A nyolcadikban tartsuk ki a főbb pózokat tíz légzésig.
2. Csandra-namaszkára B – 4 kör. Az ötödikben tartsuk ki a főbb pózokat öt-tíz légzésig.
3. Lefelé néző kutyapóz, ékapáda adhómukha svánászana A, B, C bal lábbal, majd jobbal, majd lefelé néző kutyapóz és bálászana.
4. Lefelé néző kutyapóz, előrelépés ülő helyzetbe, ardha pascsimóttánászana, pascsimóttánászana A, B (összetekert jógamatrac a hasunk alatt), szupta vinyásza.
5. Dzsánusírsászana (bal lábbal) A, B, pársva dzsánusírsászana A, B, parivritta dzsánusírsászana A, B, szupta vinyásza.
6. Dzsánusírsászanasorozat jobb lábbal, szupta vinyásza.
7. Ardha baddhakónászana A, B, baddhakónászana C, D, E, szupta vinyásza.
8. Upavista kónászana C (félig előrehajolva), D (oldalra), E (teljes előrehajlással, Upavista kónászana F (függőleges törzs, karok magasban), E (függőleges törzs, namaszkáraa hátunk mögött), szupta vinyásza.
9. Dvipada vakrászana A, B (bal láb felül, majd jobb), szupta vinyásza.
10. Lefelé néző kutyapóz, ékapáda vakrászana A, parivritta ékapáda vakrászana A, B (bal lábbal), lefelé néző kutyapóz, ugyanaz jobb lábbal.
11. Lefelé néző kutyapóz, vírászana, szupta vírászana A, B, C, vírászana A és B.
12. Lefelé néző kutyapóz, mardzsarászana (mindkét pozíció 5x váltogatva). 
13. Lefelé néző kutyapóz, szuptászana (hanyatt fekve alátámasztással a gerinc alatt) A, B, A, savászana, pascsimóttánászana összetekert jógamatraccal, dzsathara parivrittászana.
14. Lefelé néző kutyapóz, viparíta karaní B, C, D, E, A, szupta viparíta kónászana, szupta baddhakónászana, savászana (mindegyik 5-10 perc).

Hetedhét határon túl

Miután a múlt héten a gyerekekkel voltam minden nap fél 4-ig és utána mentem dolgozni, a hétvégét végre együtt tölthette az egész család. Szombaton az Ütős Fesztiválra mentünk le Agárdra, a szabad strandra. Mindenféle csoda hangszereken meg hordókon lehetett játszani, és jó koncertek is voltak: Talamba, HolddalaNap, Tahiti táncosok is voltak, valamint este Palya Bea koncertje zárta volna a műsort számunkra. Amikor a nagyszínpadon éppen szünet vagy hangbeállás volt, kialakult egy-egy dzsem vagy workshopokba lehetett bekapcsolódni. Este fél hét felé kezdődött egy dzsembés közös zenélés, vagy harminc dzsembe részvételével. Mivel ott volt a sámándobom, én is elővettem, és bekapcsolódtam a zenébe. Nagyon jó volt a többiekkel együtt ütni a ritmust. Mire befejeztük. Palya Bea már kezdte az esti koncertjét, de mivel jött a vihar és a gyerekek is nyűgösek voltak már, inkább hazafelé vettük az irányt.

Vasárnap Kowalskyéknál vendégeskedtünk, akik most fognak Délegyházán egy természetközeli, nagy telekre költözni. Meg is terveztük, hogy ott lesz majd jurta, íjászat meg közös workshopok, de már az is lehet, hogy Kowa októberben jön az Atmába és tartunk egy közös Halhatatlanság Tavát. Aki régen is járt az Atmába, az tudja, hogy Kowalsky éveken keresztül oktatott nálunk jógát, és a jógaoktatói tanfolyamot is nálunk végezte. 

Este hazaértünk, és mint mindig, a két gyereket egyszerre elaltatni nem könnyű feladat. Orsi kitalálta, hogy sámándoboljak nekik, hátha akkor hamarabb elalszanak. Ez valóban meg is történt, negyed óra alatt mindketten elszenderültek, én meg közben szintén berévültem, ahogy doboltam. Esti mese helyett álljon itt tehát a mai utazásom története.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény parasztlegény, aki egy nap a nyakába vette az országutat, és ahogy volt, mezítláb, tarisznyával és bottal a vállán elindult szerencsét próbálni. Ment, mendegélt, már hetedhét határon is túl járt. Először a tavasz szellőjét és virágait csodálta az út mentén, majd lassan nyárba fordult az idő. Meg-megállt, hogy megpihenjen a fák hűs árnyékában, és inkább este bandukolt, mind délben, a tűző napon. Sok-sok állatot látott az úton keresztülmenni, szelídeket és vadakat is. Néha leszedte a gyümölcsöt a fákról, vagy betért egy-egy házba és koldult egy kis ételnekvalót. Ahogy jött az ősz, a szél egyre hűvösebb lett és sodorta a levelet a fákról, az eső pedig áztatta az út porát. A parasztlegény bátran taposta a sarat a meztelen talpával, mígnem késő ősszel egy jóravaló embertől kapott egy pár csizmát, majd egy bekecs is került a hátára. Így folytatta vándorútját a téli hószállingózás közepette is, mígnem a következő tavasszal elért a nagy víz, az Óperenciás-tenger partjára.

A parasztlegény talált itt egy elhagyatott kenut, majd serényen evezni kezdett, egyenesen a vízen át. Volt sok kalandban része itt is, először nagy krokodilok és hüllők vették körül, alig tudta elkergetni őket az evezőlapátjával. Majd egy szigetre érkezett, ahol gyönyörű trópusi gyümölcsfák sorakoztak, és végre jóllakhatott. Elbűvölő szirének is laktak azon a szigeten, és az énekük ott marasztalta az ifjút. De tudta, hogy tovább kell mennie, így egy éjszaka, amikor már kimulatták és táncolták magukat és sikerült jól kifárasztania az összes szirént, mind egyszerre elaludtak, a legény pedig a nagy csendet kihasználva beugrott a kenujába és evezett tovább.

Egyszer nagy viharba került, körbe-körbe forgatták a tenger hullámai a kenujával, azt sem tudta, hogy hol van a fent és hol van a lent, hol van a levegő és hol van a feneketlen mélység. Végül a nagy vihar közepén megjelent egy hatalmas cet, és a kenujával együtt elnyelte a parasztlegényt. A legény a cet szájában meghúzódva próbálta átvészelni a vihart, és a fogszálkái közé feszítette magát, nehogy elnyelje a cet gyomra. Végül elfáradt, és engedte, hogy elnyelje a sötét, feneketlen mélység, de hirtelen azt érezte, hogy egy erős áramlat áthajtja egy szűk nyíláson, és a cet fúvókáján keresztül a vízsugárral együtt kirepült az égbe, majd egy ismeretlen földön ért partot. 

Az ismeretlen földön egy óriási hegylánc magasodott, amely átlátszó és csillogó volt. legényünk tudta, hogy át kell kelnie az Üveghegyen, mert ott várja a nagy kincs, amit meg kell találnia. Nekiindult a meredek hegysáncnak, mely csúszott, szúrt, napközben felhevült, égetett és vakítóan fénylett, míg éjszaka dermesztően hideg volt. Egyre magasabbra és magasabbra hágott, míg végül a hágóból egy szép zöld erdő szélére ereszkedett le. Ott egy hatalmas vár állott, tele tornyokkal és magas falakkal körülvéve. Csak egy helyen lehetett bejutni a várkastélyba, azt pedig egy félelmetes, szükészöld hétfejű sárkány őrizte, akinek az összes pofájából lángcsóvák törtek elő. 

A parasztlegény látta, hogy egy nagy kard áll ki egy sziklából a vár mellett. Habozás nélkül odalépett, és a sziklára taposva két kézzel kirántotta belőle a ragyogó kardot, mely igazán nemes fegyver volt. Most már szembe tudott szállni a sárkánnyal, és a tűzcsóvákat elkerülve igyekezett levágni a fejeit. De amint egy fejét levágta, az nyomban visszanőtt. A sárkányt egyféleképpen tudta legyőzni, ha minden erejét összeszedi, és egy suhintással egyszerre metszi le az összes fejét. Ekkor a sárkány a földre zuhant, és a teste gyorsan szertefoszlott, majd egy hajnalpír színű, aranyszárnyú sárkány született meg a poraiból, amely már nem volt ellenséges, hanem bíztatta a parasztlegényt, hogy menjen be a palotába, és majd a segítségére lesz, amikor kell. 

A vár bejárata egy vég nélküli föld alatti labirintusba vezetett, ahol a legény az orra hegyéig sem látott. De tudta, hogy be kell mennie, és le kell győznie ott még egy ellenséget. Mindenre felkészülve botorkált a sötétbe, valahonnan paták dübörgését és kénköves bűzt érzett. Ezt próbálta követni, míg végül szembetalálta magát egy hatalmas vörös bikával, akinek a szemei szikráztak, és az orrlikaiból is tűz tört elő. A bika azonnal rávetette magát a jövevényre, és minden erejével igyekezett felöklelni. A legény a lábai között ide-oda vetődve tudta megmenteni az életét, majd addig hergelte és fárasztotta a bikát, míg egyszer egy fal elé nem állt. A bika minden erejét összeszedve vágtatott felé, hogy szétlapítsa a falon, és a parasztlegény az utolsó pillanatban tudott átcsusszanni a lábai között. A bika feje a falnak csapódott, és az ütés erejétől eszméletét vesztette. A parasztlegény elővette bicskáját, kivágta a bika heréit, majd meg is ette azokat. Valahonnan tudta, hogy azokban van a bika ereje, és szüksége lesz rá, hogy legyőzze a következő akadályt. 

A labirintusból úgy talált ki, hogy minden érzékszervét a kijáratra összpontosította. Ahonnan érezte a friss, hűvös fuvallatot a füllesztő, kénköves pinceszag után, arra ment a sötétben, és végül kiért a kastély legmagasabb tornyának a tövébe. Itt egy hosszú kötléhágcsón kellett felkapaszkodnia a több száz emelet magas torony felső ablakába. Ehhez a bikától szerzett összes erőre szüksége volt. Végül az utolsó erejével belekapaszkodott az ablakpárkányba, és a vasrácsot valahogy szétfeszítve sikerült bejutnia a toronyszobába. 

A toronyszobában egy csodaszép hercegnő szendergett, vélhetőleg már évszázadok vagy évezredek óta, mert senkinek nem sikerült eljönnie ide és megmentenie őt. A jobb homlokán a Nap, a bal homlokán a Hold volt, a homloka közepén pedig öt csillag fénylett függőleges sorban. Amikor a parasztlegény megcsókolta a hercegnőt, az nyomban magához tért, és a jó sárkány odarepült az ablakhoz, majd mindketten a hátára ültek.

A jó sárkány az égbe repítette őket, még a Napnál is magasabbra, a Sarkcsillagra, egyenesen a Sarkcsillag öreg királyának palotájába. A király hogy megörült, amikor viszontlátta rég elveszettnek hitt lányát, aki egy átok miatt került az Üveghegyen túli kastélyba! Azon nyomban megtartották a lakodalmat, és a parasztlegény a Sarkcsillag királya lett, és hét gyermeket nemzett a királynénak. A csillagok lakói sok-sok millió évig élnek, és csak azután halnak meg. Így lett a mi parasztlegényünkkel is. Amikor már öreg lett, ráhagyta a koronát a legnagyobbik fiára, majd békében meghalt. Tudta, hogy a lelke ismét a Földön fog újjászületni, mert itt még van dolga. Meg kell tanítani az embereknek, hogy örök lelkek, és csupán vándorok ebben az anyagi teremtésben, melyben számtalan csodálatos dolog van, de a léleknél egyik sem csodálatosabb. És meg kell tanítania azt, hogy ha az ember hisz önmagában, bízik Istenben, és a saját útját járja, akkor minden akadályt képes legyőzni és minden vágyát meg tudja valósítani. Itt a mese vége, most már ti is menjetek aludni!

Mélyalvás vs szamádhi

Újabb részlet a Krishnamacharya-könyvből:

"Az elme és a test csak akkor léphet működésbe, ha kapcsolatban áll az átmával. Amikor nincs kapcsolatban az átmával, az élettelen, inaktív test megmerevedik és eldől, mint egy kutya, rövidesen bűzleni kezd és oszlásnak indul. Ezt mindenki tudja. 

Az átmá első fedőrétege az elme, a második pedig a test. E három szoros kapcsolatban van. A test egészsége által létrehozott békés természet hatására az elme csendessé és szilárddá válik. Az elme szilárdsága és csendessége elhozza az átmá gyönyörteli állapotának megtapasztalását. Ezt az élményt a mélyalvásban élhetjük át. 

(Sok jógi és meditáló igyekszik meghatározni azt, hogy milyen élményeket él át az élőlény a mélyalvás állapotában. Mivel sem az ébrenléthez köthető mentális változások, sem az álmodás változásai (vritti) nem következnek be mélyalvásban, az elme tulajdonképpen felfüggesztett állapotba kerül, és nem rögzít új benyomásokat, ennek megfelelően az idő múlását sem érzékeli. Az elme ugyanis a változások egymásutánisága alapján képes érzékelni az időtényezőt, és felfüggesztett állapotban a MOST-ban vagy az időtlen állapotban létezik. Krishnamacharya mégis leírja, hogy örömöt érzünk, miután felébredtünk a mélyalvásból, és ez az öröm az önvaló önmagában létezésének megtapasztalásából fakad. Mélyalvás közben ugyanis sem a test, sem az érzékszervek, sem az elme nem aktívak, tehát a mélyalvás élménye csupán a lélek (átmá) számra érzékelhető. Miben különbözik mégis a mélyalvás a szamádhitól, amit szintén az elme felfüggesztett állapotában érhetünk el? Az alapvető különbség a tudatosságban rejlik – a mélyalvást bárki átélheti, miközben nem tudatos az önvalójáról, és az örömérzet csupán az önvaló átderengése az elmével és a testtel történő azonosításon. A szamádhi állapotában az önvaló viszont teljesen tudatos, és míg a szampragjáta szamádhiban egy meditációs tárgyra koncentrál, és rögzíti a meditációval kapcsolatos vrittiket, addig a szamádhi legmagasabb fokát elérve az aszampragjáta szamádhiban az önvaló megállapodik önnön természetében és teljes tudatossággal éli meg azt. Ekkor az önvaló felszabadul az anyagi természet kötöttségei alól.)

Az elme öt állapota

Patandzsalí a csitta szót használja az elme megjelölésére a Jóga-szútrában, mely a "csit" (tudat, tudás, tudatosság) tőből származik. A csitta nem csak a tudatos, de a tudatalatti és tudattalan elmét is jelöli. A szamszkárák (tudatalatti benyomások), vászanák (feltételekhez kötött természet) és a karmásaja (a karma összessége) is itt található. A csitta az antahkarana (belső érzékszerv) négy részének egyike (a többi három a manasz (tudatos elme), buddhi (intelligencia) és ahankára (hamis egó). A dolgot némiképpen bonyolítja az, hogy a csitta szót a tudat megjelölésére is használjuk, mely esetben a lélek (átmá) tudatosságát jelöli, amely nem tekinthető anyagi képződménynek, bár az anyagi megnyilvánulások mégis hatást tudnak gyakorolni rá. 

Patandzsalí szerint a jóga állapota az elme hullámzásainak (változásainak) megszűnése (jógas csitta-vritti niródhah), vagyis az elme felfüggesztett állapota. Vjásza elmagyarázza kommentárjában, hogy az elme öt állapota a zavart (ksipta), tompa (múdha), csapongó (viksipta), egyhegyű (ékágra) és a felfüggesztett (niruddha). Az első három szint nem igazán alkalmas a jóga gyakorlására, csak a negyedik és az ötödik. Találkoztam egy érdekes kategorizálásával az öt szintnek, ezt szeretném most megosztani veletek:

Állapot        Múdha          Ksipta         Viksipta        Ékágra        Niruddha

Guna           tamasz         radzsasz       kevert          tiszta         gunák fö-
(Kötőerő)  (tétlenség)     (aktivitás)     szattva        szattva          lötti

Szimptóma    alvás         fájdalom          öröm         növekvő      megállapodás
                   illúzió        szorongás       türelem     elkülönülés   az Önvalóban
                   félelem     csapongás        erény
                   lustaság        önzés       önzetlenség

Okok           kéj, düh     ragaszkodás  önzetlenség   szenvtelen-  szenvtelen-
                  mohóság    ellenszenv      erényesség        ség               ség      
                  függőség      önzőség                            alsó foka      felső foka

Hajlam        bűn            bűn és           tudás            bölcsesség    felszabadulás
                                    erény             erény
                                                   szenvtelenség
                                                     lelki bőség

Mentális    extrovertált extrovertált introvertált       egyhegyű      kontrollált
változás    megosztott   megosztott  meditatív         szabídzsa       nirbídzsa
                                                                              szamádhi       szamádhi

Gyakorló     legalsó        általános      aspiráns            jógi               sziddha
 szintje

A táblázatból sok minden kiderül, például az, hogy éprdemes tanulmányozni a gunák tudsományát a Bhagavad-gítából, és a szattva-guna (jóság minősége) predominanciája felé haladni az életmódunkban, szokásainkban, ugyanis a magasabb elmeállapotokat csak akkor érhetjük el és tarthatjuk fenn, ha a szattva, és főleg a tiszta szattva felé haladunk. Ez utóbbiba nem keveredik bele a radzsasz és tamasz parányi nyoma sem, de a legtöbb embernek sok életen keresztül tart, mire a természetét és a karmáját erre a szintre tudja hozni. Persze a meditáció, pránájáma, tapasz, tanulás, Isten imádata és a különböző áldozati szertartások végzése ebbe az irányba viszi a lelket, akkor is, ha jelenleg még a tudatosság alacsonyabb szintjén tartózkodik.