Szeresd önmagad, és meggógyulsz!

A "szeresd önmagad" szlogen egy divatos, mondhatni már-már elcsépelt fordulat jógás és new age-berkekben, és én sokáig azt hittem, hogy ez csak valamiféle egónövelést jelent, vagy az összeférhetetlen természetünk feletti napirendre térést ("Szeresd önmagad, ha már senki más nem szeret"), de időközben rájöttem, hogy egy valós problémáról van szó. Nagyon sokan vannak köztünk, akinek komoly önértékelési zavarai vannak, és nem hogy szeretni nem tudja önmagát, de elfogadni sem tudja önmagát olyannak, amilyen. Nem arra célzok ezzel, hogy ne legyen meg bennünk a változtatás, fejlődés iránti motiváció, de amíg nem tudunk őszintén szembenézni azzal, ami most van, ahol most éppen vagyunk, addig a fejlődés is egy virtuális elképzelés marad. 

A fejlődés pedig nem egyenlő a megfelelési vagy teljesítménykényszerrel, mert annak hatására sokkal inkább akarunk azzá válni, ami nem vagyunk, csak mások várják el, hogy legyünk, és ez belső feszültségekhez fog vezetni. Nos, az önszeretet és önelfogadás szerintem az egészség, boldogság és harmónia kulcsa. Nem önmagában álló megoldás minden problémánkra, de egy kikerülhetetlen állomás az önmegimserés, önfejlesztés útján. 

A sámáni világképben természetesen jelen volt az úgynevezett támogató rendszer az ember körül, vagyis voltak rokonok, hozzátartozók, a törzs, nemzetség többi tagja, akiknek nem volt mindegy, hogy te, mint egyén hogyan érzed magad: boldog vagy, egészséges vagy, erőd teljében vagy, vagy pedig valamilyen probléma, lelki baj gyötör, és ez aláássa az egészségedet, ellopja az életerődet? A törzsi kultúrákban ugyanis sokkal kevésbé voltak önzők az emberek, mivel jobban egymásra voltak utalva. Felismerték, hogy az egyén jóléte hatással van az egész közösség harmóniájára. Ugyanúgy az egyén cselekedetei és értékrendje nem csak az ember, az emberiség életére van hatással, hanem a Föld, mint érző és élő lény, és az ökoszféra összes tagja, a növények, állatok, természeti erők életére is. 

A modern világ fogyasztói társadalma hajlamos elszakítani bennünket az élő környezettől, mesterséges körülmények közé kényszerít, és így nem csak a boldogságunkat és életerőnket, de velünk született érzékenységünket, intuíciónkat és empatikus képességünket is elveszi, mivel erre nincs szükség ahhoz, hogy jó fogyasztók legyünk. De mégsem vagyunk boldogok, magányosak vagyunk. És aki nem boldog, azt előbb-utóbb mindenféle lelki és testi bajok kezdik gyötörni és a pszichológus pamlagán köt ki, miközben az éjjeliszekrényén ott sorakoznak a beszedésre váró pirulák, amitől a szenvedése enyhülését reméli. 

Az az ember, aki nem képes szeretni önmagát és elfogadni, befogadni a saját tökéletlenségeit, büntetni és marcangolni fogja önmagát és meg fog keményedni a szíve, folyamatos bűntudata lesz. Nem fogja megengedni magának a boldogságot és a szeretetet, mert meggyőzte magát, hogy ő ezt nem érdemli meg. Ez kétféle módon fog kihatni a kapcsolataira: egyrészt nem lesz könnyen szerethető, mert a másik hiába fogadja el a hibáit és akarja boldoggá tenni, ő ezt meg fogja akadályozni. Másrészt nem fog tudni teljes szívéből szeretni másokat sem, mert őket sem fogja tudni elfogadni úgy, ahogy vannak. Az ilyen ember a partnerkapcsolatában és szülőként vagy magas elvárásokat támaszt, és állandóan vizsgáztatja, hibáztatja a másikat, vagy pedig belehelyezkedik a mártír-szerepbe, és szükségtelen mértékű szenvedést vállal magára, vagy kicsi dolgok miatt is indokolatlanul sokat akar szenvedni. Ha nem tudunk szeretni, akkor a szenvedésbe menekülünk, mert a lelki fájdalom legalább emlékeztet bennünket arra, hogy élünk. Ez egy védekező mechanizmus, de egyben egy ördögi kör is, ami elszigetel bennünket a szeretteinktől és az Életerő áramlásától is. 

Az önszeretetre képtelen ember úgy fogja érezni, hogy ereje híján van, és többet ad másoknak, mint amennyit ő kap. Vagy úgy érzi, hogy kikényszerítik belőle az adást, a megalázkodást, a szolgálatot, vagy önként is megteszi, csakhogy nem kelljen foglalkoznia a saját magán belül tátongó ürességgel. Az ilyen állapotban lévő ember nem tud kapni, elfogadni, és örülni annak, amit kap. Van, amikor energiavámpír lesz belőle, és miközben panaszkodik, mások energiáját is elszívja. Van, amikor manipulatívvá válik, mert így próbál egy látszólagos biztonságot kialakítani maga körül. Mindezek a megnyilvánulások azonban a félelmen alapulnak, és ezért nem vezethetnek igazi boldogsághoz. 

Ha boldogtalanok vagyunk, akkor pedig elveszítjük az életerőnket és a szervezetünk ellenállóképessége is lecsökken. érzékennyé válunk a környezeti hatásokra, kórokozókra és egyéb, megbetegítő tényezőkre. Szélsóséges esetben szinte áhítjuk a betegséget, mert akkor legalább van mi miatt szenvedni és mások figyelmét, törődését is ki tudjuk zsarolni. 

Nem tudom most azonnal megmondani, hogy mi a titok, hogyan tudjuk megszeretni önmagunkat, ha egyszer leszoktunk róla. De azt tudom, hogy akinek sikerül, az mások számára is vonzóvá válik. Energiát, magabiztosságot, harmóniát és boldogságot sugároz, és mindenki szeretne vele lenni, vele foglalkozni, és megtanulni úgy élni, ahogyan ő. Az önszeretet vonzza a szeretetet, és amikor szeretjük önmagunkat, akkor nem félünk odaadni a szeretetünket másoknak, mert nem érezzük úgy, hogy akkor megfosztjuk magunkat valamitől. Aki szereti önmagát, az nem csak saját magát, de a világot is képes meggyógyítani.