Michael Harner könyvét olvastam legutóbb, "A sámán útja" a címe. Harner egy amerikai antropológus volt, aki különböző indián törzseknél tanulmányozta a sámán-hagyományokat, majd rájött, hogy a dobolás és csörgőzés hatására szinte bárki meg tud tanulni révülni és sámánutazásokat tenni, halluciongén drogok használata nélkül is. Egy egész intézetet alapított ennek kutatására, és számos tanfolyamot is tartott.
Harner beszámol arról, hogy a sámánnak vannak erőállatai, akik segítik őt a nem szokványos valóságban tett utazásai során, és vannak tanítói is, akik oktatják arra a tudásra, amire szüksége lesz a gyógyításhoz és az életfeldatainak megoldásához. Ez alkalommal, amikor leültem dobolni, azt a kérést fogalmaztam meg, hogy szeretnék találkozni a tanítómmal és tanulni tőle.
A dobolás elején megjelent a sas erőállatom, de csak táncolt meg röpködött a levegőben. Mindig, amikor nagyon akarok valamit, az utazás eleje lassan kezdődik, amíg be nem lazulok és el nem engedem az elvárásaimat. Végül felültem a sas hátára és elindultunk fölfelé az Életfa mentén. A skandináv mitológiában Yggdrasilnak hívják az Életfát, és összeköti a kilenc világot, melyből Midgardban, azaz a Középső Világban lakunk mi, emberek. A fa lombkoronájának legtetején található Asgard, az Ász istenek birodalma, és ott lakik Odin a Valhallában, ami egy hatalmas, mennyei gyűléscsarnok.
Egyenesen oda vitt a sasom, a gyűlésterem közepén egy hatalmas trónon ült Odin, az Ászok atyja. A csarnok tele volt a háborúban dicsőül elesett harcosokkal, akik ott is vagdalkoztak a kardjaikkal és a szekercéikkel, persze csak erőfitogtatásból, mert megölni nem tudták már egymást, hiszen mindannyian "mennyei" testben voltak. Más harcosok táncoltak, mulattak, sört ittak vagy birkóztak. Persze Valkűrök is voltak a Valhallában, néha rendet raktak a fékevesztett harcosok között.
Odin a trónján ült, és amikor észrevett, kinyújtotta a két tenyerét felém. Az egyikben gomba volt, nevezetesen légyölő galóca (Amanita muscaria), amit az északi népek a révüléshez használtak. Ugyanezt a gombát láttam már egyszer akkor, amikor Oguz a lélekvisszahívást csinálta. Nem tudtam, mit kezdjek vele, mert ebben az életemben az a szándékom, hogy pszichotróp anyagok nélkül révülök, tanulok és igyekszem elérni a transzállapotokat. Ekkor Odin megmutatta, hogy valamelyik előző életemben egy viking falu varázslója voltam, és valahol az északi hegyekben egy barlangban ültem és gyógynövényeket szórtam a tűzbe. Valószínűleg ekkor használtam a gombákat is. Egyes kutatók szerint a Védákban említett szóma-rasza ital, amelyet a félistenek és a jámbor emberek ihatnak csak, hogy örök életre tegyenek szert, szintén az Amanita muscaria kipréselt levét takarja, de ebben nem tudok állást foglalni.
Odin másik tenyerében fekete, lapos kövek voltak, melyekre piros színnel szimbólumok voltak vésve. Nem a rúnák voltak, mert azokat ismerem, és részletesen foglalkoztam velük. A rúnák általában egyenes vonalakból állnak, még annyi ív sincs bennük, mint a magyar rovásírásban. Viszont ezek a szimbólumok cikornyásak voltak, sok volt bennük az íves elem. Azt egyelőre nem tudom, hogy hány kő, illetve szmbólum van, de valami oylasmire tippelek, hogy az elfek, vagyis a tündérek rúnái lehettek rajta. Alfheim, azaz Tündérhon Asgard közvetlen szomszédságában található, és a Tündék azok az apróbb istenségek, akik a mágia és a természetben (növényekben, állatokban) rejlő misztikus erők ismerői. Elképzelhető, hogy az Elfeknek és a Törpöknek, akik Svartalfheimben laknak, külön rúnáik és szimbolikus nyelvezetük van.
Odin a monda szerint áldozatképpen kiszúrta egyik szemét, amikor az Yggdrasilon fejjel lefelé lógva a rúnák tudását akarta megkapni. A szemébe néztem, hogy lássam, melyik világít és melyik nem. Először a jobb szeme világított kéken, a bal helyén pedig egy fekete lyuk tátongott, majd hirtelen megcserélődött a kettő. Végül mindkettőt behunyta, és a homlokán elkezdett világítani a harmadik szeme, zöld fénnyel. Ebből levontam, hogy Odin "szemfényvesztése" szimbolikus volt, vagyis mindkét szemével és a harmadikkal is képes látni, de azt tanította ezzel a tettével, hogy áldozatot kell hozni a tudás érdekében, és el kell vonatkoztatni az anyagi látásmódunktól, ha belső látásra akarunk szert tenni.
Ezután megjelentek Odin hollói, Huginn és Muninn, akik szüntelenül járják a kilenc világot, mintha Odin két szeme lennének, és mindent megsúgnak neki, ami történik e világok lakóival. A holló a jóslás, a hírvivés szimbóluma a viking mitológiában, és a sasom ekkor tudtomra adta, hogy ő is tőlük kapja a tudását és az irányítást. Másik erőállatom a farkas, és Odin két farkasa is megjelent, ők is valamilyen értelemben a farkas, mint erőállat képviselői, de jobban utána kell járnom annak, hogy mi a szerepük. A transzban kapott tudás sokszor jelzőtábla jellegű, amit utána ki kell bontani és formába kell önteni az anyagi síkon elérhető információ alapján is. A nagy zsenik és lángelmék is így dolgoztak, amikor komoly felismerésekre jutottak. Elöljáróban annyit tudtam a hollókról, hogy az emberi sorsok ismerői, és a farkasoknak van valamilyen köze az égitestek mozgásához. Ez a kettő dolog az asztrológiában kapcsolódik össze, amivel én is foglalkoztam évekig.
Ezután Odin felemelte lándzsáját, és elhajította. A lándzsa, mely a Gungnir nevet viseli, mindig célba talál, és utána visszatér Odinhoz. A lándzsa pengéje tűzvörösen világított, és azt az üzenetet hordozta számomra, hogy ha kitűzök egy célt magam előtt, akkor ne vegyem le a szememet róla, és csak arra koncentráljak. Ha kitartó vagyok, akkor el fogom érni a célomat, míg ha engedem, hogy szétszóródjon az elmém, akkor nem érek el semmit. Olyan ez, mint a jógában az ékágra (egyhegyű) tudatállapot, mely legyőzhetetlenné teszi az elménket, és olyan erővel ruházza fel, mint egy lézersugár, mely akár az anyagot is képes meghajlítani, átalakítani.
Megköszöntük a tanítást, és visszatértünk a Középső Világba az Életfához. Korábban is láttam már egy tavat az Életfa mellett, amelyben az Élet vize volt. Volt, hogy meg is fürödtünk benne az erőállataimmal vagy a lélekrészeimmel. Most viszont a Nornákat, a skandináv sorsistennőket láttam benne, akik az emberek életfonalát fonják, és ezen a fonálon közlekedünk egyik életből a másikba. Az enyém mintha átlátszó és csillogó lett volna, és sko mindenkivel összekapcsodott. Ha két ember sorsa összekapcsolódik, akkor a fonalak is összekötődnek. Amikor jön a halál, a fonál elszakad, és a következő születésnél folytatódik újra. Amikor valaki felszabadul, akkor a fonál már nem köti össze az Életfa ágaival, hanem belép a Fénybe.
A Nornákról a következőt lehet olvasni a Wikipediában, de majd még kutatom ezt a témát is:
"A három legfontosabb, és név szerint is ismert norna Urd, Verdandi és Skuld (Urðr, Verðandi és Skuld), akik ebben a sorrendben képviselték a múltat, a jelent és a jövőt. Etimológiailag a következő izlandi szavakból származnak: balsors, teremtés és szükség. Az idő múlásához kötni őket valószínűleg egy későbbi keresztény hozzáalakítás az Európában ismertebb római megfelelőikhez, a Párkákhoz. A prózai Edda szerint számtalan kisebb norna van, akik végigkísérnek minden embert a születésétől a haláláig és közben alakítják a sorsát. Egyesek szerint kezdetben Urd volt az egyedüli sorsistennő.
A Nornák csarnoka az Urd forrásnál (a sors forrása), az Yggdrasil gyökereinél van. Ők öntözték az óriás kőrisfát a forrás vizével, hogy az ki ne száradjon. Minden élő sorsát ők döntötték el, mivel ők fonták a sors fonalait. A leírások arra utalnak, hogy a skandinávok fatalisták voltak, és ugyanúgy, mint a görögöknél, a nornák fonták az istenek sorsfonalait is. Azt még nekik sem árulták el, hogy milyen hosszú lesz egy fonal és melyik más fonalakkal szövődik össze."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése