Ha bármikor úgy érezzük, hogy túl nagy a nyomás, vagy elkezd befeszülni a testünk, akkor álljunk ellen, vagy hagyjuk abba a légző gyakorlatot. Próbáljunk eljutni a 8, 9 vagy10 körül. utána pedig lassan lépegessünk le a skálán, még mindig megtartva a légzésszüneteket a belégzés szakaszai után. Vagyis ha tíz szakaszt csinálunk egy légzésciklusban, akkor jöjjünk vissza a 9, 8, stb. szakaszig, a végén csak egy kört csinálva mindenből, amíg a légzésünk teljesen vissza nem tér a normális ütembe. Kipróbálhatjuk azt, hogy lassabban vagy gyorsabban számolunk, hogy megtaláljuk a számunkra természetes ritmust. A belégzések és a szünetek hosszának meg kell egyeznie.
Eleinte úgy tanuljuk meg ezt a pránájámát, hogy ne végezzünk teljes dzsálándhára bandhát. A belégzés szakaszai közötti szünetekre inkább a sztambha kifejezés illik, mint a kumbhaka, ugyanis a cél a légzés megszakítása és nem bezárása. Nem az a cél, hogy megtanuljuk végrehajtani a légzésvisszatartásokat, hanem az, hogy egyensúlyba hozzuk a belégzést és a kilégzést, és megfigyeljük a természetes feszültséget a kettő között, ami a mi testalkatunk esetében érvényes. A sztambhának a lehető leglágyabbnak és -természetesebbnek kell lennie, minimális feszültséget keltve a torkunk és a rekeszizom körül. Van, akinek évekig is eltart, amíg megtanul feszültség nélkül lélegezni.
Ha a fokozatokat betartva gyakorolunk, különösen az agresszív légzésvisszatartásokat elkerülve, ez a légzésmód erőteljesen befolyásolhatja az ászana-gyakorlást is. Abban is segíthet, hogy könnyebben megtanuljuk a nehéznek vagy furcsának tűnő pózokat. Ha finoman, lépésről lépésre nyújtjuk a belégzést, akkor a gerincfeszítő izmok is megnyúlnak, ezáltal több helyet hagyva az alsó gerinccsigolyák és a porckorongok számára. Ezáltal megszabadulhatunk a gerinc környékén kialakuló nemkívánatos feszültségtől és fájdalomtól.
Ha valaki már ismeri és használja az uddzsájí légzést, amit az Ashtangában alkalamazni szoktunk, annak érdemes minél előbb megismernie és kipróbálnia a vilóma pránájámát. Sokan hamar megtanulják kontrollálni a kilégzést, de a belégzésre minimális hangsúlyt fektetnek. Az Ashtanga megerőltetőbb gyakorlatainál (például kiemelések, átugrások) a legtöbben a kilégzést alkalmazzák, esetleg visszatartják a levegőt, ami szintén nem helyes. Ehelyett meg kell tanulni összekapcsolni az uddíjána bandhát és a belégzést, és ezek segítségével emelni a súlypontunkat. Az az ideális, ha finoman, áramlásszerűen tudunk lélegezni, miközben az ászanákat és a vinyászákat végezzük. Ha erőlködünk, azzal növeljük a bennünk raktározódó agressziót, feszültséget és ambíciót. A légzésvisszatartás bizonyos ászanákkal kombinálva csak specifikus esetekben, terápiás vagy meditációs céllal ajánlott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése