A gőzkunyhó nagyon profin meg volt építve, a földbe süllyesztett kör alakú helyiséget szőnyegekkel és sátorponyvával takarták be. Vele szemben volt a szertűz helye, éppen Nagyboldogasszony (a női isteni princípium) és az Öregistent vagy Tengrit képviselő kettős kereszt között középen. Tibi épít még egy Naptemplomot is, annak az alapjai is a tanya közepén voltak kiásva.
A szer azzal kezdődött, hogy minden résztvevő körbeállt, és egyenként odavittük a köveket a máglyára, majd egy-egy imával belehelyeztük. Harmincvalahány méretes kő került a tűzbe, majd befedtük szénával és kisebb-nagyobb fákkal, és Tibi, a tűzmester meggyújtotta a máglyát. Amíg a tűz égett, mi leültünk a fűre egy körben, és sámándalokat meg regős énekeket énekeltünk, doboltunk a dobjainkon.
Körülbelül két óra múlva a tűz már lassan leégni látszott, és akkor sorakoztunk fel a kunyhó bejárata mellett. A Vízasszony körbefüstölt bennünket égő zsályaköteggel, majd Jocival kezdve az óramutató szerint beültünk a kunyhóba. Éppen hogy elfértünk, és én akkor még nem tudtam, hogy pont a legmelegebb helyet sikerült kifognom, a bejárattal majdnem szemben. Józsi elmondta, hogy négy körben fogják behozni a köveket a kunyhóba, és egy-egy kör végén ki lehet menni annak, aki már nem bírja, de utána már nem jöhet vissza. Én persze nagy arccal, nulla kunyhósan beültem, hogy bírom én a meleget, akár végig is!
Elkezdődött az első kör, ez még istenes volt, hét követ hozott oda Tibi egyenként, Joci pedig két szarvasaganccsal közrefogta őket, és betette a kunyhó közepén kialakított teknőbe. Mindegyikre gyógynövényt szórt, majd meglocsolta egy kis vízzel. A Tűz elemnek ajánlott kő vörösen izzott. Végül leeresztették a ponyvát, és sötétség borult a kunyhóra, csak a parázsló gyógynövények pislákoltak a sötétségben, mintha a csillagos égbolt parányi planetáriuma lett volna középen a lábaink előtt. Egy imakörrel kezdtük, majd énekeltünk. Egészen jól eltelt az idő, bár őszintén szólva hamar elveszítettem az időérzékemet a sötétben és a melegben. Joci bőven locsolgatta a köveket, így egyre nagyobb lett a pára. Az első kör előtt is kiment már valaki, majd az első kör végén is. Amikor Joci fellibbentette a sátor ajtaját, bejött egy kis fény, de a forró kövek alatt pezsgő víz teljesen olyan hangokat hozott létre, mintha vágtázó és nyerítő lovashadseregek áradtak volna elő a kövek alól, szkíta és hun lovasok csörtettek a kardjaikkal és íjaikkal mindenfelé. Az első kör végén még úgy voltam vele, hogy megpróbálom a második kört is, ráérek kimenni még azután is. Ekkor kilenc követ hoztak be, a kilenc világot jelképezve. Ezek talán megegyeznek vagy hasonlóak a germán mitológia kilenc világához, nem tudom.
Minden esetre itt már elkezdett cikázni az agyam, ahogy növekedett a hőség. Ezek a kövek szinte mind izzottak, hiszen jóval tovább voltak a tűzben, mint az első garnitúra. Joci locsolt, énekelt, és az Erőnek szentelte a második kört. Na én itt már mindenkihez elkezdtem imádkozni, hogy legyen elég erőm kibírni a második kört, mert hirtelen kezdett minden bajom lenni. Pedig kaptunk vizet inni, a fejünkre locsolni is, de ez csak nem segített. Bárhogy ültem, már kényelmetlen volt, és nem tudtam hová menekülni a csontjaimba hatoló hőség elől. Itt már bőven túl voltam a komfortzónámon, és a halálfélelemtől kezdve minden átfutott a fejemen. A lassan a szívembe lopakodó pánikon a "Lelked megmarad" mantra sem segített, amit éppen énekeltünk. Valahogy egyszerre négyünknek lett elege a hőségből, és a második kör közepén menekülőre fogtuk a dolgot. Az óramutatóval megegyező irányba kellett kimenni, de én majdnem ráestem a kövekre, annyira ki voltam készülve.
Valahogy kikúsztam a kunyhóból, négykézláb, a fejemet a földhöz érintve, elrebegtem az "Eggyé válok a világgal" mantrát, majd a kunyhó mellett elterültem a földön, és próbáltam valahogy visszatérni az élők sorába. A belső hő annyira megemelkedett, hogy legalább fél óra volt, mire mozdulni tudtam és úgy-ahogy elfogadhatóan éreztem magamat a bőrömben. Közben vízzel itattak engem meg a többieket is.
A második "transzélményem" ekkor volt, amikor kifeküdtem a földre, egy adag hideg vizes slagozás után, a törölközőmmel betakarózva, hullapózban megnyugodni és feldolgozni az élményt. Hirtelen úgy éreztem, hogy az egész testem egyszerre elkezd zsibbadni, elnehezül és belesüpped a talajba, ugyanakkor mintha kiürülne és megemelkedne, vagy eggyé válna az Éggel. Tengri, a Kék Ég istenének érintését éreztem, akiről eddig nem nagyon tudtam semmit, de lassan már kezdem megszokni, hogy Isten minden elképzelhető formában megmutatja Magát, valahogy a tudtomra adva, hogy ne nézzem le egyik vagy másik vallás istenformáját, mert mindegyik Ő Maga. Megnyugodtam és talán elszenderedtem vagy zenszerű állapotba kerültem egy időre, de még itt sem volt fontos, hogy hány óra van, és mennyi idő telt el. Nem a szokványos idődimenzióban zajlott ez az egész. A kunyhóban, mint utóbb megtudtam, négyen maradtak végig Józsin kívül, de mindenki elmondása szerint erős és meleg volt a kunyhó. Én talán egy órát lehettem bent, nem tudom.
Én levontam azt a következtetést, amit már sejtek egy ideje, amióta elkezdtem foglalkozni a sámánok útjával, hogy azért ez sem egy könnyű út, és nem adják csak úgy ajándékba a lelki erőt. Ez az élmény bőven túl volt a komfortzónámon, és csak imádkozni tudok, hogy legközelebb tovább vagy végig bírjam a kunyhót, és a szenvedés helyett inkább istennel foglalkozzak közben. Itt is meg kell halni ahhoz, hogy örök életet nyerj. Át kell menni az elemek megtisztító és megszentelő, egyben megsemmisítő erején ahhoz, hogy örök lélekként születhessünk újjá. A sámánizmus ezek szerint nem csak abból áll, hogy leülök, dobolgatok meg révülök, és közben izgalmas utazásokon veszek részt. Az "ebben a világban" megélt szenvedés és küzdelem még visszaköszönhet majd a sámánutazások alatt végrehajtandó feladatok közben is, legalábbis a tapasztalt sámánok elmondása alapján.
Minden esetre tetszik az, hogy ennyire egyszerű és ugyanakkor embert próbáló gyakorlatok által nyeri el az ember a beavatást és a szentséget. Be kell menni a kunyhó méhébe, hogy új emberként szülessünk meg belőle. Én ez alkalommal még egy kicsit koraszülött voltam, de remélem, hogy legközelebb már érettebb leszek! A kunyhózás után mindenki lassan magához tért, átöltözött és leültünk egy közös lakomázásra, majd mindenki hazafelé vette az utat. Várom már a következő kunyhózást Oguzzal is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése