Mese a kincsesládikáról

Volt egyszer egy legény és egy leány. A leány szegény családból származott, és mindig arról álmodozott, hogy egyszer lesz egy jómódú kérője, és összeházasodnak, gyerekeik is lesznek. A fiú, akivel összetalálkozott, nem nézett ki módosnak, de azt mondta a lánynak, hogy van egy titka. Elvezette egy barlanghoz, és megmutatta, hogy a barlang mélyén egy kincsesládika rejtőzik, tele aranyérmékkel és ékszerekkel, drágakövekkel. 

"Honnan szedted ezt a kincset?" - kérdezi a leány.
"Elloptam a gróf palotájából. Van még neki elég. Nekünk meg pont jó lesz, eléldegélünk belőle kettecskén meg a gyerekeinkkel" - válaszolt a legény.
"De hisz mindenki tudja, hogy nem vagy gazdag, ha hirtelen meggazdagszunk, azonnal gyanút fognak, hogy te loptad el a kincset. Csóró kérőnek pedig nálam nincs esélye."

Így hát elváltak, és a leány, mivel nem akadt gazdag kérője, elszegődött a hercegi palotába cselédlánynak. A fiatal hercegnő nagyon megkedvelte, és a barátnőjeként kezelte, mindenből majdnem ugyanazt kapta, mint a hercegnő, még annak alig használt ruháit is hordhatta. Boldogan is élt a palotában, ámde kavargott a szívében a vágy, hogy férjet szeretne, meg gyerekeket. 

Felfigyelt egy délceg legényre a palota őrei között, és hát egy idő múlva felismerte, hogy a régi kérője az, aki a kincset a barlangba rejtette. Mivel már mindkettőnek volt jó állása, össze is házasodtak és éltek szerényen. A lány egyszer megkérdezte: "Hát azzal a kinccsel mi lett babám? Megvan-e még? Ne kerítsük elő, és e adogassuk el? Végül a legény beadta a derekát, és így lett sok pénzük, de nem merték elkölteni és szép házat venni belőle, mert tudták, hogy tisztességtelenül jutottak hozzá. A legény el akart utazni egy messzi vidékre, hogy új életet kezdjenek, de a leány maradni akart, és gyerkőcöket szült volna. Végül ebben nem tudtak közös dűlőre jutni, de mivel akkoriban nem volt divat a válás, csak együtt élték le hátralévő éveiket, de nem voltak boldogok, és nem örülhettek a pénznek sem. 

Mi a történet tanulsága? Mindenki vonja le a magára érvényes gondolatokat. Nekem az jött be, hogy ne irigyeljünk másokat, ha módosabbak, mint mi, mert a boldogságot nem ez határozza meg. A jóga asztéja (nem-lopás) és aparigraha (mentesség a mohóságtól) elvei az ilyen élethelyzetek ellen védenek meg. Örüljünk annak, amit kapunk a karmánk szerint, és dolgozzunk a képességeink szerint, ne várjunk arra, hogy az ölünkbe hulljon a mesés vagyon. Csak azok tanulják meg értékelni a pénz, amivel rendelkeznek, akik keményen megdolgoztak érte. A boldogság pedig nem a pénztől függ, hanem attól, hogy mennyire szeretjük egymást, és mennyire igyekszünk boldoggá tenni a másikat. Mindenki a saját boldogságának (vagy boldogtalanságának) a kovácsa.