Ha csak úgy tudunk végrehajtani egy pózt vagy vinyászát, hogy közben visszatartjuk a levegőt, akkor két dolog történhet: Először is, szinte mindig túlzott feszültség jelentkezik valahol, ahol nem kellene; másodszor pedig a légzésvisszatartás megakadályozza a mély belégzést és az áramlást a gyakorlás közben. Ha erre rászokunk, akkor a légzésvisszatartás azt is meg fogja nehezíteni, hogy belégzés közben megtanulunk erőt kifejteni az izmainkkal. Sokan összekeverik a múla bandhát azzal, amikor a folyamatos légzés közben aktiváljuk az alhasi és a medencei tartóizmokat. Valóban hasonló izmokat használunk a bandha közben, de a bandha nem puszta izomfeszítés vagy -behúzás, hanem egy energetikai folyamat. Vagyis a medence stabilizálása közben fel is léphet a múla és uddíjána bandha, meg el is maradhat. Ha visszatartjuk a levegőt és úgy erőlködünk, akkor egy csomó egyéb izom megfeszülése is hozzáadódik a múla bandhához, ami átbillenti az idegrendszeri túlsúlyt a szimpatikus irányba. Ha túlzottan megfeszítjük a pszoász(csípőhajlító) izmokat, az fokozhatja a derékfájásunkat, ahelyett, hogy elmulasztaná. De az arcizmok, nyakizmok és a vállak feszülése is hasonló nemkívánatos kísérőjelenség. Ahhoz, hogy megtaláljuk az egyensúlyt önmagunkban, meg kell tanulni elfogadni a képességeinket minden pillanatban, és nem olyan pózokat vagy mozdulatokat, gyakorlatokat kell erőltetni, amik meghaladják a képességeinket az adott pillanatban.
Általános szabályként, a core-erő és a belégzés fejlesztése hosszabb időt igényel, mint a hajlékonyság és a kilégzés kifejlesztése. Mivel a két aspektus elválaszthatatlanul összefügg, nem tudjuk teljesen kifejleszteni az egyiket a másik nélkül. Természetesen el lehet billenni az egyik véglet felé, de ez az egyensúly felborulását okozza, ami testi, idegrendszeri és érzelmi tüneteket is okozhat. Az egyensúly eléréséhez mindkét aspektust integrálni kell a személyiségünkbe. A férfiak általában több erővel rendelkeznek, mint hajlékonysággal, a nők pedig fordítva. Ha van egy előzetes hajlamunk valamelyik aspektus túlsúlyára, akkor ezt tudomásul kell venni, és innen kell finoman dolgozni az egyensúly felé (ami egyénenként eltérő lehet). Ha erőszakkal megpróbáljuk megváltoztatni az alaptermészetünket, vagy valaki mást akarunk utánozni, azzal hibát követünk el, és inkább távolabb kerülünk a tényleges önvalónktól, mintsem hogy közelednénk felé.
Az önelfogadás gyakorlásának egyik módja az, ha engedjük lágyabbá válni a légzésünket a gyakorlás során. Engedjük, hogy a légzésünk vezérelje a gyakorlásunkat, és igyekezzünk a pózokat kevesebb erőfeszítéssel, több figyelemmel és elfogadással végezni, megengedve az eltávolodást az „ideális” ászanától, ahelyett, hogy afelé erőltetnénk magunkat. Ezáltal a testünk lazábbá válik, kevesebb hő képződik és kevésbé fáradunk el, izzadunk ki. Minden egyes lélegzetvételnek, póznak és sorozatnak megvan a maga hullámzása, apálya és dagálya. Nem járunk jól, ha ellenállunk ennek a hullámzásnak, vagy megpróbáljuk kontrollálni. Az egészségi állapotunk, energiaszintünk, a hangulatunk, az éppen gyakorolt sorozat, a holdciklus, az évszakok mind befolyással vannak a gyakorlásunkra. A totális légzéskontrollt nem lehet megvalósítani, inkább adjuk át a kontrollt a légzésünknek, és nem fordítva. Viszont az sem ajánlott, ha teljesen passzívan és öntudatlanul lélegzünk. Bizonyos típusú gyakorlásoknál a kontroll/elengedés skála egyik vagy másik irányába fogunk elmozdulni. Hosszú távon viszont ki tudjuk egyensúlyozni a kontroll/feszültség (belégzés) és ellazulás/elengedés (kilégzés) aspektusait, ha tudatosak vagyunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése