"Ahogy korábban elmagyaráztuk, a bhakti kifejezés a bhadzs(felosztani) igetőből ered. A bhaktamindig látja a felosztottságot/különbséget önmaga és Isten között. Amikor megpillantja Istent, akkor határtalan erőként, intelligenciaként, kreativitásként és szeretetként látja, és e megnyilvánulás hihetetlen mértékű szeretetet ébreszt abhaktábanIsten iránt. Attól a naptól kezdve a bhaktaeksztatikus transzban tartózkodik, miközben Istent, a szerelme tárgyát szeretné elérni. Az ilyen intenzív Isten-élmény csak aszagunaBrahmannal (a formával rendelkező Istennel) élhető át, például Jézus Krisztus, az úr Krisna, Ráma vagy Kálí. A forma nélküli Abszolúttal kapcsolatban ezt nem élhetjük át, mert azt hűvös, szenvedélymentes, nirvána-szerű állapotban érhetjük el. Pontosan itt találjuk az egyik erős kritikát, amit a jóga megfogalmaz az advaita védántávalszemben. A jóga az emberi lény összes aspektusát kihasználja: a testet az ászanák; a légzést a pránájáma; valamint az elmét a strukturált meditáció során, melyben csakrákat, mantrákat stb. alkalmazunk; az intellektust az istenről szóló tudás és Isten törvényének megismerése által; és végül, de nem utolsósorban, az érzelmeket pedig a az isten iránt érzett intenzív, szakadatlan szeretet által, amit bhaktinaknevezünk. Az emberi lény ugyanis érzelmes, és nem egy rideg, elkülönült, intellektuális és öröm nélküli robot, ahogy azadvaitafilozófia azt elképzelné. Mark Twain volt az, aki azt mondta: „Ahhoz, hogy teljes mértékben értékelni tudjuk az örömöt, kell valaki, akivel meg tudjuk osztani.” Ez a bhaktititka. Ha megosztjuk az örömünket Istennel, akkor megkapjuk annak teljes értékét.
Patandzsalí és a forma nélküli Abszolút
Patandzsalí Risi is hasonló állásponton van. A Jóga-szútrábankijelenti, hogy az elme felfüggesztése (és ezáltal a megállapodást a tudatban) a gyakorlás és elkülönülés kettős eszközével érhető el (Jóga-szútra1.12). Egyértelműen elkülöníti magát az advaita védántistáknézetétől, mely szerint a tudás, illetve elkülönülés önmagában elegendő a felszabadulás eléréséhez, és hangsúlyozza az olyan, fegyelmet igénylő technikai gyakorlatokat, mint az ászana,pránájámaés a jóga-meditáció. Emellett egyértelműen kizárja, hogy a forma nélküli Abszolút (nirguna brahman) imádata megfelelne a jóga elveinek. Hogy négyszeresen is alátámassza az isten iránti meghódolás szükségességét (Jóga-szútra1.23, 2.1, 2.32, 2.45), a bölcs úgy írja le Istent, mint a tudat egy különleges formáját, mely örökké szabad, nem érinti a karma és a szenvedés (Jóga-szútra1.24); mindentudó (1.25), örök (1.26), és aki kinyilvánítja a szent Óm szótagot (1.27), mely az összes többi hangrezgés eredete. Különösen jelentős az alábbi kijelentése: purusa visésa ísvarah- „Isten egy rendkívüli lény”. Ezzel azt szeretné kifejezni, hogy Isten nem csak az univerzumban található összes dolog összessége, vagy minden oka, vagy ahogy az advaita védántistákmegfogalmazzák, a forma nélküli Abszolút. Mivel Isten „különálló”, ezért Patandzsalí szerint megkülönböztethető minden mástól.
Teljesen egyértelmű, hogy Patandzsalí miért javasolja a meghódolást Istennek, mint egy különálló élőlénynek: mert mi is különállóak vagyunk. Hogyan tudná egy különálló, formával rendelkező lény imádni a forma nélküli Abszolútat (a nirguna brahmant), miközben aktív ebben a világban? Hogy megadjuk a tiszteletet a régi advaita védántistáknak, el kell ismerni, hogy ők az egyetlen logikus befejezéséig vitték a kérdést: vagyis teljességgel lemondtak a pénzről, szexről, a családi kötelékekről és a testről (ebbe az ászana-gyakorlás is beletartozik, mert miért edzenénk a testünket, ha azt gondolnánk, hogy illúzió?). Mert ha eggyé akarunk válni a forma nélkülivel, nekünk is el kell engednünk minden formát. Ugyanezt a nézetet vallották az olyan bölcsek, mint Ramana Maharisi és Paramahamsza Ramakrishna."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése